|
|
|
|
|
ArchÃvum 2013 |
|
|
A teljesség felé
Kiállítás Weöres Sándor születésének 100. évfordulója tiszteletére
A Berzsenyi Dániel Könyvtár elnyerte a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kuratóriuma támogatását a Weöres Sándor emlékév alkalmából szervezett vándorkiállításához. Szlovénia és Ausztria magyarok által is lakott területein, valamint négy Vas megyei településen bemutatásra kerülő kiállítás célja megismertetni Weöres Sándor korszakos költészetét és a szélesebb közönség figyelmét ráirányítani az életműre. A teljesség felé című vándorkiállítást Kőszegen, a Chernel Kálmán Városi Könyvtárban láthatták október 8-december 8. között. Jelenleg könyvtárunkban tekinthetik meg az érdeklődők 2014. január 18-ig. Január 22-től Bük, majd a muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtár, az ausztriai Alsóőr és Vép lesz a helyszín egy, ill. kéthónapos látogatási lehetőséggel. A pályázati határidő lezárultát követően az összeállítás tovább vándorol Sárvár, Körmend és a szlovéniai Lendva között.
A kiállítás”… nem csupán tájolható tablókra rendezve mutatja be a 100 éve született, a vasi tájhoz ezer szállal kötődő Kossuth-díjas költő kivételes életművének választott metszetét, hanem aktivitásra hívó eszközökkel és módszerekkel további elmélyülést is kezdeményez. A Pável családtól Csöngén és a Gazdag Erzsi-barátságon át a könyvtári olvasóközönségig, a verseket illusztráló mai fiatalokig szemlélve a tablókat, olvasva, meghallgatva vers- és levélrészleteket beleélhetjük magunkat egy példaadóan autonóm életet élő, ám közösségének kincseket felhalmozó alkotó elme formálódásába, kiteljesedésébe. A szemlélőt Sellyei Tamás Ottó méltó képi világa kalauzolja a gazdagító megismerésben.”–írja a kiállítás katalógusának előszavában a könyvtár igazgatója.
A kiállítás helyszínei
Kőszeg, Chernel Kálmán Városi Könyvtár - - 2013. október 8 – 2013. december 8.
Szombathely Berzsenyi Dániel Könyvtár - -2013. december 12 – 2014. január 12.
Bük, Művelődési és Sportközpont, Könyvtár - - 2014. január 22 – 2014. február 22.
Muraszombat, Területi és Tanulmányi Könyvtár/ Szlovéni - - 2014. február 27– 2014. április 29.
Alsóőr, Magyar Művelődési Intézet/ Ausztria - - 2014. május 9 –2014. június 10.
Vép Művelődési Ház és Könyvtár - - 2014. június 12 – 2014. július 12.
„ember vagyok és szeretlek”
Konferencia Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából
a Berzsenyi Dániel könyvtárban
A 100 éve született Weöres Sándor tiszteletére 2013-at emlékévvé nyilvánította az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Szombathely kulturális intézményei együttesen, színes és gazdag programmal emlékeztek az évfordulóra, kiállításokkal, színházi előadással, konferenciákkal, vetélkedőkkel, közös versmondással állították középpontba a kedvelt költő művészetét.
A Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Bújócska címmel gyermekek számára szervezett vetélkedőt, középiskolásoknak meghirdetett A vers világa című országos képzőművészeti pályázat keretében Weöres Sándor verseihez készült illusztrációkból nyílt nagysikerű kiállítás, a felnőtt verskedvelők pedig 2013. december 12-én, az emlékév szombathelyi zárásaként konferencián, jeles kutatók segítségével mélyíthetik el ismereteiket a költő életművéről.
Az „ember vagyok és szeretlek”című konferenciát a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma támogatta. Előadói segítségével bemutatja a költő Vas megyéhez fűződő kapcsolatait, a közönség elé tárja irodalommá formált emlékeit azokról az emberekről, akik segítették és támogatták indulását, a barátságokat, amelyek egész életében fontosak maradtak számára. A program másik témája (amelyre a cím is utal) Weöres Sándor és Károlyi Amy kapcsolata, a feleség motiváló és támogató szerepének értéke az életmű megszületésében. A konferencián öt előadást hallgathatnak meg az érdeklődők olyan kiváló előadóktól, mint Alexa Károly, Czigány György, Merklin Tímea, Dr. Steinert Ágota, Tóth Péter.
A konferencia keretében nyílik meg második helyszínén A teljesség felé című vándorkiállítás, amely októberben már sikeresen bemutatkozott a kőszegi Chernel Kálmán Városi Könyvtárban. A kiállításhoz felhasznált művek és eredeti dokumentumok bemutatását Chapek Ádám örökös ingyenes jogátadással támogatta.
A rendezvényem megvásárolható az Életünk folyóirat Weöres Sándorral foglalkozó tematikus száma.
BEMUTATKOZNAK
A VÁCI MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MŰHELYEI
A Berzsenyi Dániel Könyvtár szeretettel vár minden érdeklődőt
a diákok alkotásait bemutató kiállítás megnyitójára
A kiállítás 2013. november 30-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében
Közzététel a Nemzeti Kulturális Alap pályázatáról
Az NKA által nyújtott 396.000 Ft egyszeri, vissza nem térítendő támogatás révén – melyet a Berzsenyi Dániel Könyvtár a Közgyűjteményi Kollégium állományvédelem/restaurálás témakörben 2012-ben kiírt pályázatán nyert el (a pályázat száma: 3511/3616) – lehetővé vált az alábbi dokumentumok restauráltatása:
Erasmus, Desiderius: Des Erasmus Rotterdamus optimae … [Familiaria colloquia]. – Basileae (Bázel), Ioannes Frobenius, 1524. 766 p.
A Vasvármegye (címváltozat: Vasmegyei Lapok) újság 1877. és 1879. évi szórványszámai (összesen 104 oldal).
A könyvet a központi raktárunkban található zárt szekrényben, azon belül – a restaurált példányok között – kiemelt helyen, az újság bekötött évfolyamait pedig a Savariensia helyismereti és helytörténeti gyűjtemény zárt, légkondicionált raktárában tároljuk.
A restaurálási munkálatokról az alábbi szakmai beszámoló készült.
Új rendelet igénybe vehető támogatásokról
Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013. (XI.8.) VM rendelet.
IRODALMI NOBEL-DÍJ 2013
Alice Munro - A kortárs novella mestere
Október 10-én 13 órakor nyilvánosságra hozták, hogy a kanadai Alice Munro nyerte el az idei irodalmi Nobel-díjat. Több év óta nem volt amerikai a díjazottak között, most egy észak-amerikai írónőt jutalmaztak.
Alice Munro 1931-ben született az Ontario tartományban lévő Winghamben. Már tinédzserként arra készült, hogy író lesz. Az ötvenes években különböző magazinokban publikált, első könyve 1968-ban jelent meg. Igazán híres a novelláival lett.
A mai, XX-XXI. századi női lélek nagy ismerője. Történetei sokszor egy-egy regényt sűrítenek magukba. Munro aprólékosan boncolgatja az emberi kapcsolatokat. Az elbeszélések hősei általában nők, akik titkok, hazugságok között élik napjaikat, de van bátorságuk ahhoz, hogy szembenézzenek múltjukkal, s képesek megbékélni sorsukkal. Egyetlen regénye, az önéletrajzi ihletésű Asszonyok, lányok élete egy kislány fiatal nővé serdülését követi nyomon az 1940-es években.
A kanadai írónő 2009-ben megkapta a Man Booker Nemzetközi Díjat. A zsűri indoklása szerint mélység, precizitás, bölcsesség jellemzi műveit.
Köteteit 13 nyelvre fordították le. Magyar fordítója, Mesterházi Mónika így jellemzi írásait: „A tömörítés miatt egyáltalán nem könnyű fordítani, de hozzám közel áll a száraz stílusa, a mondatai dikciója.”
Egyik novellájából nagy sikerű film készült Egyre távolabb címmel, Julie Christie főszereplésével. A színésznőt 2007-ben Golden Globe díjjal jutalmazták ezért az alakításáért. A film alapjául szolgáló írás a Szeret, nem szeret… kilenc történetet tartalmazó kötetben jelent meg (Oda-vissza).
A Svéd Akadémia állandó titkára, Peter Englund egy riporternek azt nyilatkozta, hogy Alice Munro „fantasztikus emberábrázolásra képes. Csodálatos munkát végzett. Amit tett, az elég, hogy megnyerje a Nobel-díjat.”
Eddig 13 nő található az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetettek között. Az első1909-ben Selma Lagerlöf volt, Munro előtt Hertha Müller 2009-ben nyerte el a rangos címet. Idén Nádas Péter is az esélyesek között volt, bennfentesek szerint évek óta az első tízben szerepel. Kertész Imre 2002-ben lett díjazott.
A Berzsenyi Dániel Könyvtárban Alice Munro valamennyi magyarul megjelent műve megtalálható, s egy kötetét eredeti nyelven is olvashatják az érdeklődők.
Asszonyok, lányok élete
Bp. 2009.
|
Csend, vétkek, szenvedély
Nyolc történet.
Bp. 2007.
|
Szeret, nem szeret
… kilenc történet
Bp. 2006.
|
Egy jóravaló nő szerelme
Nyolc történet
Bp. 2008.
|
Mennyi boldogság!
Bp. 2011.
|
Too much happiness
New York, 2010.
|
Érdeklődők jelentkezését várjuk a KREATÍV ÍRÁSMŰHELYBE!
A Berzsenyi Dániel Könyvtár és az Életünk Szerkesztősége Kreatív Írásműhely indítását tervezi. A műhely célja, hogy összegyűjtse Szombathelyen azokat az amatőr alkotókat, akik kedvtelésből írnak szépirodalmat, s segítséget kínáljon nekik.
Rendszeres időközönként hívjuk a műhely résztvevőit találkozókra, ahol felolvasások és vita formájában beszélgetünk alkotásokról, alkotókról, művészetről, irodalomról. Az Életünk Szerkesztőségének szakemberei adják a Kreatív Írásműhely szakmai hátterét, s tanácsaikkal segítik a műhely alkotóit.
A műhely célja, hogy sajátos közösségi térként legyen otthona azoknak, akik kedvet éreznek az irodalomhoz, a művészethez.
15 éven felüli érdeklődők jelentkezését várjuk elektronikus levélben az eletunk@bdmk.hu vagy a bdmk@bdmk.hu címre, a név, az email cím, a telefonszám megadásával.
Pályázatok olvasóink részére
Az Országút Társulat pályázatot ír ki gr. Esterházy Jánosról szóló dráma megírására.
Gróf Esterházy János XX. századi történelmünk kivételes, a legutóbbi évekig feledésbe borított alakja. Nemzetünk önképéhez élete és sorsa ismerete megkerülhetetlen, s hitünk szerint elkerülhetetlen annak drámairodalmi megjelenítése. Reményünk van, hogy eljött ennek az ideje. A legjobb drámát társulatunk színpadra állítja az eredményhirdetést követő egy esztendőn belül. Az eredményhirdetést követő két esztendő múlva a szerzői jog mindenestül visszaszáll a szerzőre.
A díjazás: I. hely: 50.000 Ft, továbbá a dráma előadásain kapott összes bevétel 1/3-a, de legkevesebb 50.000 Ft, tehát összesen legalább 100.000 Ft. Támogatók bevonásával szeretnénk a szerény díjat még emelni.
A pályázat két lépcsős:
1. Nevezés - Először a részvétel szándékát nevezéssel kell érvényesíteni. Nevezés a kitöltött és aláírt nevezési lap postai beküldésével történik. Nevezési határidő: 2013. október 30.
2. A mű leadása - Leadási határidő: 2014. március 14. (gr. Esterházy János születésnapja)
A pályázati kiírás részletesen: www.orszagut.comze.com
Levelezési cím (nevezési lapok és dráma beküldésére):
Kondorosy Szabolcs (Országút Társulat)
Budapest, 1024, Margit körút 5/b.
Email (kérdések esetén és nevezési lap kérésére): orszagut.palyazat@gmail.com
♦♦♦
Az Országút Társulat Emlékezet címmel visszaemlékezéseket-gyűjtő pályázatot ír ki.
Minden ember élete és emlékezete különleges, egyedi, mással nem helyettesíthető, s ezért nagyon fontos mindezeknek a felkutatása, megőrzése. Látszólag jelentéktelen vagy röpke emlékek is fontos dokumentumok lehetnek egy-egy korszak történetéhez. A magyar történelem kiemelkedő időszakairól és hétköznapi pillanatairól szóló emlékek összegyűjtése egyaránt célja a pályázatnak (természetszerűleg s különösen a határon túli magyarságé). Várunk tehát, – mert nélkülözhetetlennek tartunk – minden visszaemlékezést, levelezést, melyek a világháborúk, frontok, hadiesemények, megszállások, diktatúrák, kitelepítések, politikai perek, 1956 eseményeit vagy azok hatásait viselő mindennapokat örökítenek meg.
Három kategóriában várjuk az írásokat:
1. Korabeli feljegyzések (egykori naplók, levelek frontról, emigrációból, börtönből – vagy akár hétköznapokról, ha azok korfestő erejűek stb.).
2. A visszaemlékező későbbi feljegyzése, emlékirata, önéletírása.
3. Mások (családtag, ismerős stb.) által leírt, felvett, rögzített emlékezések vagy riportok.
A visszaemlékezések akár fénymásolatban, akár elektronikus másolatban (fénykép, szkennelés), akár eredetiben is beküldhetők. Hangfelvételt és filmet is szívesen fogadunk. Különös értéket jelentenek a dokumentumot illusztráló fényképfelvételek. Ha a másolatkészítés gondot jelent, kérjük, keressenek minket egyeztetés céljából alábbi címeinken.
A díjazás:
Az emlékezéseket, melyek a kiírási feltételeknek megfelelnek, könyvben jelentetjük meg. A könyvből tiszteletpéldányt adunk minden beküldőnek, reményeink szerint többet. Másfelől a visszaemlékezésekből színházi est készül, melyet a könyvbemutató alkalmával állítunk először színpadra.
Bár minden emlékezés egyedi értéket jelent, s így rangsorolásuk bajos lenne, mégis szeretnénk a kiemelkedőeket külön anyagi jutalomban részesíteni szerény képességeinkhez mérten. Mértékéről a pályázatok beérkezése után tudunk dönteni.
Leadási határidő: 2013. november 30.
A pályázati kiírás részletesen: www.orszagut.comze.com
Levelezési cím (visszaemlékezések leadására):
Kondorosy Szabolcs (Országút Társulat)
Budapest, 1024, Margit körút 5/b.
Email (kérdések esetén vagy a visszaemlékezések beküldésére): orszagut.palyazat@gmail.com
A Szombathelyi Szalézi Rendház és a Berzsenyi Dániel Könyvtár
szeretettel meghívja Önt
2013. május 9-én 16 órára
a könyvtár előadótermébe
Lengyel Erzsébet A szaléziak Magyarországon c. könyvének bemutatójára,
a rendezvény a szalézi rend magyarországi megtelepedésének 100. évfordulója alkalmából
lebonyolítandó programsorozat része, amely előzetese a Bosco Szent János-ereklye
2013. május 17-i Szombathelyre érkezésének
A kötetet bemutatja:
P. Csány Péter plébános, a szombathelyi szalézi szerzetesközösség vezetője
és Rettegi Attila, városi képviselő, iskolaigazgató
További információ: Szent Kvirin Szalézi Plébánia és Rendház, Szombathely
94/311-477, www.szentkvirin.hu, plebanos@szentkvirin.hu
Olvasóink figyelmébe!
A könyvtár 2013. április 12-én, pénteken temetés miatt 13-15 óra között zárva tart.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy
Takács Miklós
könyvtáros, bibliográfus,
aki 33 éven át volt könyvtárunk köztiszteletnek örvendő igazgatója,
könyvtáros generációk Tanár ura,
2013. április 1-én elhunyt.
Búcsúztatása és temetése április 12-én 13.30 órakor lesz a Jáki úti temetőben.
Családja mérhetetlen gyászában osztozik Vas megye könyvtáros társadalma, és mindazok,
akik tisztelték és szerették.
Legutóbb 2012 októberében volt köztünk, optimistán és boldogan.
Új dokumentum a Vasi Digitális Könyvtárban
A Savaria Szimfonikus Zenekar fennállásának 50. évfordulója alkalmából könyvtárunk elkészítette a zenekar történetének bibliográfiáját 1962-től 2012-ig szólóan.
A gyűjteményünk és adatbázisaink segítségével összeállított elektronikus dokumentum az események időrendjét követve, tematikusan veszi számba a zenekarral foglalkozó publikációkat. A közreadott irodalom áttekintést ad a sikerekről, a vendégszereplésekről, a vendégművészekről. A közreműködő művészek és karmesterek életútjáról külső linkek beillesztésével kínálunk további információkat. Illusztrációként meghívókat, műsorlapokat is beillesztettünk helytörténeti gyűjteményünkből.
Az elektronikus dokumentum hiánypótló fejezete a diszkográfia, a zenekar kereskedelmi forgalomba került hangfelvételeinek eddigi legteljesebb felsorolása.
Az évfordulóra a zenekar gondozásában megjelent reprezentatív évfordulós kötet (Szombathelyi szimfónia. B.K.L. Kiadó. 2012), és a távolból is elérhető bibliográfia széleskörű tájékozódási lehetőséget nyújt a szombathelyi zenei élet meghatározó közösségének történetéről.
Pályázat középiskolásoknak a szombathelyi Weöres Sándor emlékév programjában
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár (http://www.bdmk.hu) együttműködve a Művészeti Szakközépiskolával (Szombathely, Paragvári u. 77. http://www.muveszeti-szhely.sulinet.hu) – a 2010-ben született kezdeményezést folytatva – országos képzőművészeti pályázatot hirdet középiskolásoknak
A pályázat célja, hogy Weöres Sándor (Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989, január 22.) születésének 100. évfordulója alkalmából népszerűsítse a középiskolások körében a költő munkásságát, különös tekintettel verseire. Rávilágítson, miként élik át a fiatalok a 20. század varázslatos alkotójának költeményeit, a képzőművészet segítségével felmutassa a megszerezhető élmény és a képi megragadás sokszínűségét.
Pályázni lehet Weöres Sándor: Egybegyűjtött költemények (Budapest, 2008-2009. Helikon Kiadó) II. kötetének Tűzkút, vagy III. kötetének Kútbanéző ciklusában közölt vers kiváltotta élmény műalkotássá formálásával. Az alkalmazható technika szabadon választott: lehet grafika, festés, pasztell, szén, tus, plasztika, érem stb. A képeket kiállítható állapotban, 50 X 70 cm-es keretbe helyezhetően kérjük beküldeni. A tárgyak bemutatását vitrinben tervezzük.
Az alkotásokat a Berzsenyi Dániel Könyvtár, 9700 Szombathely, Dr. Antall József tér 1. címre kérjük eljuttatni 2013. április 15-ig, jeligés csomagolásban. A jeligéhez tartozó személyes adatokat (név, cím, telefonszám, email, a látogatott iskola és a felkészítő tanár megnevezése, életkor, a választott vers címe) zárt borítékban kérjük a pályaműhöz csatolni.
A pályamunkákat képzőművész, művészettörténész, irodalomtörténész tagokból álló zsűri értékeli. A legjobbakat kiállításon mutatja be a könyvtár. A kiállítás megnyitója és az ünnepélyes eredményhirdetés Berzsenyi Dániel születésnapjához kapcsolódva, 2013. május 8-án lesz. A kiállítási anyag egy része szeptemberben, a Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola tagintézményének, a Gépipari és Informatikai Műszaki Szakközépiskolájának a galériájában is bemutatkozik.
Az első három helyezett alkotás, amely a könyvtár tulajdonában marad, díjazásban részesül.
-
helyezett 30 ezer Ft
-
helyezett 20 ezer Ft
-
helyezett 10 ezer Ft
A díjazottak jutalma lesz továbbá Veres Gábor szobrászművész egy-egy Berzsenyi-érme is.
Az Életünk irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat a legjobb munkákból 15-öt beválogat illusztrációként aktuális számába.
A benyújtott pályaművek a kiállításokat követően, októberben átvehetők a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet Pallósiné Dr. Toldi Mártától a 94/513-533-as telefonszámon, vagy a ptmarta@bdmk.hu email címen.
Partnerségben a SZOMBATHELYI MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁVAL
|
|
|
|
|
|
|
|
|