A magyarok elleni partizán megtorlás délvidéki krónikájaként értelmezhetjük Zalán Tibor Három éjszaka – két ajtó című történelmi drámáját. A történet középpontjában egy jugoszláviai magyar család áll, akiket váratlanul ér a megszállók kegyetlenkedése, fosztogatása. Törvények nélküli időkről szól, amikor autóért, szekérért cserébe életet kapnak. A Délvidék Magyarországhoz való visszacsatolását – 1941 – a hatalmi rend átalakulását követően véres megtorlásokkal járó időszak követte, melynek rémségei az 1944-től 1948-ig tartó időszakra tehetőek. Az újvidéki vérengzésre hivatkozva több tízezer kollektív bűnösnek nyilvánított magyar lakost – nemre, korra való tekintet nélkül – végeztek ki a szerbek. Zalán Tibor egy jugoszláviai család asztalához ülteti le az olvasót, megmutatva kétségbeesésüket, összezavarodottságukat, menekülési stratégiájukat.
„Értsd meg, te átkozott fafejű ember, hogy neked nem kell semmit se csinálnod ezekben az időkben ahhoz, hogy kinyiffantsanak. Elég, hogy magyar vagy.”
A román-magyar kettős létállapot házasságon belüli megélését mutatja be Hegedűs Imre János a Román rapszódia c. írásában. Szociálpszichológiai írás arról, hogyan tudja az öröknek hitt szerelem templomát porig égetni a generációkon át öröklődő, feloldásra nem kerülő nemzeti traumák sora. Izabella és Radu szerelmének története a fellángolástól a válásig követhető.
Mindig nagy öröm, ha egy lap főszerkesztője gazdagítja írásával a publikációk sorát. Alexa Károly sorait másolom ide, hogy még inkább meghozzam a kedvet az Életünk lapszámának olvasásához. Előtte képzeljük azt, hogy egy – régi és talán néhány éve készült – fényképekkel teli doboz felett ülünk. Nézzük a régi települést, a házat, az őseinket, a tanút, aki velünk együtt jön az úton, vagy velünk együtt utazik találkozási pontunktól az ismeretlen felé. Egy falunév vajon hogyan lesz puszta hívószó? Gondolatok arról, mi történik egy településsel, egy családdal, egy történettel az évszázadok során.
„Néz körül az emlékező, de nem akar se krónikát fabrikálni, se riportot rögtönözni. csak hát a valóság… Bármit is értsünk rajta. Az a valóság – bennünk és körülöttünk –, amelyben mintha egy újabb most készülne az örök jelenben, de már nem velünk, ha részben azért általunk is.”
