A Nemzetközi Roma Nap és a
Roma Kultúra Napja alkalmából
Képzelt interjú Holdosi József íróval


Ferkovics József grafikája
 

Idén ünnepelné hetvenedik születésnapját Holdosi József, a cigányság sorsát, mese- és mondavilágát prózai alkotásaiban megörökítő roma származású író. A könyvtár polcai között sétálgatva, irodalmi adatbázisokban kutakodva, prózai írásaiban, költeményeiben megfogalmazott gondolatait felidézve próbáltunk választ találni életművét érintő kérdéseinkre a jelenben. Dokumentumok részleteiből idézve formáltunk dialógust, közvetítve azt az értéket, melyet élete során képviselt. Ebben a rendhagyó interjúban a tartalmak teljesen hitelesen, saját kontextusukat megőrizve lettek „újraközölve”. A források megjelölésével kiindulási pontokat kívántunk adni az író és tanár munkásságának bebarangolásához.

Holdosi József 1951-ben született Vépen, roma családban. És e nagyon mélyről indult ember eljutott a csúcsra. Az általános és középiskola elvégzése után a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerezte első diplomáját magyar-történelem szakon. Örök tudásszomja hajtotta, hogy elvégezze az ELTE kiegészítő magyar szakát. Vonzódása az irodalomhoz már gyermekkorában megnyilvánult. Tízéves volt, mikor az első mesejátékát megírta. Felsőbb tanulmányai ideje alatt folyamatosan jelentek meg versei. Az első igazi kiugrás – 1978-ban – Kányák című regénye volt, melyet lengyelre és németre is lefordítottak. Ezzel a művével egyszerre híressé vált. Még ebben az évben elnyerte a „Legjobb első kötetes”-nek járó díjat, később SZOT-, és Móricz Zsigmond ösztöndíjat kapott, majd nívódíjas lett. 1981-től a Kanizsai Dorottya Gimnázium tanára, magyar nyelvet és irodalmat tanított, diákszínpadot vezetett. Imádta a munkáját, a diákjait, akiket igyekezett az életre nevelni. 1982-ben Glóriás és Dac című könyve, 1987-ben a Cigánymózes, 1993-ban A bandita és a halál mesegyűjteménye látott napvilágot. 1980-ban kötött házasságot. Ebből a szerelemből két gyermek született: Dániel és Júlia. (Vas megye és Szombathely város önkormányzata: Holdosi József (1951-2005). In: Vas Népe, 2005. máj. 7. p. 7.)

Gyermekkora meghatározó helyszíne a cigányutca. Meséljen erről, hogyan is kell elképzelni a helyszínt, ahonnét indult!
Az utca többségét a rumugrók, a zenész cigányok alkották, de itt találtak menedéket mindazok, kik nem kellettek a falunak, a volt uradalmi kocsis, akit a gróf lova úgy bordán rúgott, hogy meg sem állt az utca végéig, akik csak halni jöttek oda, értük is szólt a hegedű. […] Az oláh cigányokat is el kellett kergetniük az utcából, mert visszahúzó erőt jelentettek számukra, velük nem juthattak volna el az integrációig, a faluval való egyenjogúságig, a téglaházak építéséig a faluban, városba településig, ami szükségszerűen vezetett az utca megszűnéséhez. (Holdosi József: A falu szívéből számkivetve. In: Életünk, 2003. 1. sz. p. 50-51.)

Mit jelentett ez a közeg, egy olyan érzékeny gyermek számára, mint amilyen ön volt?
Egyrészt rémületet: előttem köpték ki a tüdejüket a gyógyíthatatlan rákosok, kis kurvákhoz jártak be a parasztlegények, akik pénzért feküdtek le fényes nappal a Cigánydombon. […] Izgalmasabbak voltak a gyerek számára a meséik, amiket főként a domboldalba ülő öregektől hallott, akik reggel kicsoszogtak a domboldalba, fejüket ráhajtották a kampósbotjukra, és mondták egymástól függetlenül a történet-töredékeiket, amiket hol Istennel, hol a Széllel beszéltek meg. E mesék fő alakja a Halál volt, így az számomra élő volt, ott járt közöttünk, nem féltek tőle mindaddig, amíg apám temetésén nem láttam, hogy a halottakat egy mély gödörbe teszik le, ahonnan nincs visszatérés. A véglegesség tudata megfosztotta a gyereket egy mítosztól, de később írásaimban dominánsan a Cigánymózes című regényemben tért vissza. A halál mellett a mesékben az ördög is fontos szerepet játszik a borzongatás mellett, a bibliai hagyományoknak megfelelően a bűnre csábítás fő alakja is. A különbség az, hogy a cigánymesékben az ördögöt becsapják vagy nevetségessé téve megszégyenítik, úgy, hogy az a pokolig meg sem áll. A mesélő öregasszonyok beültettek maguk közé, mintha érezték volna, talán tudták is, hogy ez a kíváncsi gyerek lesz az, aki majd megírja az általuk elmondottakat. (Holdosi József: A falu szívéből számkivetve. In: Életünk, 2003. 1. sz. p. 51.)

Ekkor döntötte el, hogy író lesz?
Nem, színész szerettem volna lenni, ezért inkább ezeket a képességeimet fejlesztettem: de nagy baj volt, hogy csak a kórusban tudtam énekelni... Egy szavalóverseny alkalmával találkoztam Benke Éva tanárral, akinek nagyon sokat köszönhetek. Ezen a versenyen Juhász Ferenc: Babonák napján-ját mondtam, 15 éves voltam akkor. Mint minden kölyök én is versírással kezdtem, s természetesen a lányokhoz szóló szerelmes versekkel. Nemcsak a magam nevében írtam, hanem „rendelésre” is: ha megkért rá a többi fiú. A gimnázium vége felé már olyan verseket írtam, amelyeket közölt a Vas Népe, az Új Írás, vagy a Rádióban is mondták: ilyen volt az anyámról írott költemény. (Szakály Éva: A Kányák írója: Holdosi József. In: Vas Népe, 1979. febr. 4. p. 8.)
 

Édesanyja bátorításának, féltő szeretetének fontos szerepe van abban, hogy írói, tanári pályát választott?
Előbb megtanított olvasni, mielőtt az általános iskolát megkezdtem volna. : „Csak így kerülheted el, hogy azt mondják rád, hogy cigány, többnek kell lenned a falubelieknél is, idővel elérheted, hogy kikerülsz a Cigányutcából is.” Apám harminc évesen szívinfarktusban meghalt, így anyám egyedül nevelte fel öcsémet és engem. […] Anyám ekkor már a közeli város cipőgyárában dolgozott, annak a könyvtárából hozta ki számomra a könyveket. Egy iskolai Ki Mit Tud-ot saját magam által kitalált mesével nyertem meg. Anyám meggyőzött, hogy ne menjek megyei versenyre, mert ott mint cigányt fognak reklámozni. Nehéz szívvel, de belátva igazát, nem mentem el a megyei versenyre, de titokban mesejátékot írtam, ezt felnőttként elolvasva, már megtalálhatók voltak benne a Kányák gyökérmotívumai. A többre hivatottság, a másság, de itt még a hősök elérték céljaikat a mesék szabályainak megfelelően. […] „Oda se figyelj rájuk, neked a legfontosabb a tanulás, te légy a legjobb, akkor majd befogják a szájukat!” Sikerült jelesre az érettségi is. Következő lépcsőfok az egyetem volt. […] Bekerülve a bölcsészkar magyar nyelv és irodalom szakára elfelejtettem én a származásomat, az utcát, életem az egyetemi hallgatók felszabadult életét, zavart csak akkor éreztem, ha megláttam egy ráncos szoknyás oláh cigányasszonyt, vagy egy barna arcú, hegedűvel a kezében, talán bálba siető férfit. „Mi közöm van hozzájuk – hárítottam el az emlékezéssel együtt a lelkifurdalást is. – Hiszen senki sem tudja rólam, hogy cigány vagyok, a bőröm is fehér…” Ennek ellenére mégis valamiféle hiányérzet jelentkezett a hétköznapjaimban is. Ennek okát akkor még nem tudtam. Versírásban leltem menedékre. (Holdosi József: A falu szívéből számkivetve. In: Életünk, 2003. 1. sz. p. 53-54.) 

A Pécsi Tudományegyetem elvégzése után a Szombathelyen kapott nevelőtanári állást, hogy emlékszik vissza ezekre az időkre?
Az oladi szakmunkásképzőben kaptam 1975-ben egy kollégiumi nevelői állást, itt dolgoztam ebben a minőségben 1978-ig. Néhány órát is kaptam, de szinte szenvedtem attól, hogy nem taníthatok. Mint nevelőtanár megtehettem volna azt, hogy elüldögélek, s néha kiabálok. De felfedeztem azt, hogy minden gyerek egyéniség! Közben kollégáim részéről a lemondással találkoztam: ezek nem tudnak semmit, még írni sem ... néha igaz volt, de ez a magatartás ingerelt. Rájöttem: úgy kell nyúlni a gyerekekhez, hogy tudjanak mit kezdeni önmagukkal. Olyan formát találtam, amelyet úgy hívnak: irodalmi színpad, amatőrszínpad: nálam ez egyfajta nevelői tevékenység volt. Alkalom a gyermeknek a maga-megmutatásra, a beszédkészség fejlesztésére, arra, hogy legyen szava a világra. Azt akartam, hogy megértsék a világot, s bennük önmaguk helyét...(Szakály Éva: A Kányák írója: Holdosi József. In: Vas Népe, 1979. febr. 4. p. 8.)

Az irodalmi színpadi előadásokkal megyei és országos elismerést szereztek. Vágyott siker volt ez?
Nem csillogni akarunk. A társaságra, a szerepre szüksége van a gyerekeknek, persze a sikerre is. De legjobban azt szeretném, hogy legyen szavuk a világról. Az irodalom segítségével találják meg helyüket és tudják kifejezni önmagukat. (Budai Rózsa: Legyen szavuk a világról. In: Vas Népe, 1976. máj. 19. p. 5.)

1981-től a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanára. Az írói sikerei hogy hatottak a diákokkal való kapcsolatára?
Ezt a munkát én nagyon szívesen vállalom, hiszen tanárnak készültem. Szerencsém: itt olyan közegbe kerültem, amelyben jól érzem magamat. A vezetés demokratizmusa, a társak kollektivitása nagy segítséget jelent nekem. Ezek a gyerekek serdülők. Részint imponál nekik ez a találkozás, de tudom, hogy némi izgalmat is kelt számukra. Ha könyveimről, írói munkámról érdeklődnek, szívesen beszélgetek velük a tanórákon kívül, vagy a diákszínpadon, amely szintén összehozott tanítványaimmal. (Pósfai János: A Kányák után a Glóriás. In: Vas Népe, 1982. júl. 10. p. 6.)

Közben pedig elvégezte az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarán a magyar nyelv és irodalom szakot, és megjelent a Kányák című első kötete (Budapest, 1978), melynek sikere egyszerre a rangos írók sorába emelte. A kritikusok Marquezhez hasonlították. Mi inspirálta a regény megírására?
Hiszem, hogy a lírai regényeknek van jogosultsága, ha a valóság diktálja. A gyermekkoromat egy sajátos világban éltem, a falu szívéből kivetettek világát. Az utcánkban egy különös együttélési forma jött létre: a második világháború előtt, de még az én gyermekkoromra is áthúzódóan. Együtt élt itt a zenészcigány, a volt cseléd, napszámos és munkás. A perifériára szorítottság a racionális megismerés lehetőségét megszüntette, és az emberek önmagukra kérdezése, önmagukra döbbenése érzelmi síkon zajlott. Az öregasszonyok meséi, mondókái, babonák mítoszok, a domboldalban élő öregek között töltött gyermekkor egyfajta szürrealista világba ringatott. Éreztem: közöm van ehhez a világhoz. Éreztem, rá kell jönnöm arra, mi az, ami áthullámzik egy teljes mondakörbe. így jutottam el a Kánya-család történetéhez. A parasztlány nagyanya, illetve a zenész nagyapa házasságával kezdetét veszi a ballada. A többrehivatottság, a másság veszi kezdetét a mítoszi formával, a koronás kígyókkal, akik egyben a végzetet is szimbolizálják. A család története kitörési kísérletek sorozata. Az eposzi teljesség egy szűk, zárt világban játszódik le, és ezért felszakad a valóság szövete, előbiciklizik a hatmázsás disznó, kirepülnek a szárnyas macskák, emberevő egerek, az átkos sorsot hordozó vízfejű baba, a megváltás cigány-krisztusának léptei hallatszanak, felsír az ősi, eltemetett cigányzene ... Így jutottam el önmagamhoz. Mert noha a Kányákban beteljesedik a végzet, az én sorsom is bizonyítja, hogy az ősök kísérletei, halálai nem voltak hiábavalóak. (In: Vas Népe, 1979. febr. 4. p. 8.) A regény Kányák szereplőit gyermekkoromban ismertem meg. Regénybe emelésük, szerepük a szerkesztés szabályainak megfelelően történt meg, de gyakran ők maguk is alakítóan „beleszóltak” sorsuk alakításába. (Holdosi József: A falu szívéből számkivetve. In: Életünk, 2003. 1. sz. p. 57.)
 

Vas Népe, 1979. júl. 3. p. 1. Legjobb első kötetnek járó díjban részesítették

Mégis félreértések, zúgolódások, végül polgári per kerekedett belőle. Ez gondolom némi árnyékot vetett kiérdemelt sikerére?
Ma sem lélegzem könnyebben, mint akkor, amikor a Kányák körüli per elkezdődött. Váratlanul értek az ellenem írott levelek a Kiadóba, Rádióba, pedig felkészülhettem volna rá, hogy mozdulnak a visszahúzó erők. […] Védekezésem szívből jött mind a járás-, mind a megyei bíróságon. 1978-ban jelent meg első regényem, Kányák címmel. A regény szépirodalmi alkotás, s mint ilyen, a képzelet szülötte. Egy általam teremtett cigánycsalád, a Kányák sorsában kívántam megmutatni, hogy a cigányság emberibb, szebb életéért folytatott küzdelem, a nyomorból, tudatlanságból való kitörési kísérletek egy embertelen közegben még elbuktak, de az ősök kísérletei nem voltak hiábavalók. […] Végérvényesen mind a járási-, mind a megyei bíróságon megnyertem a pert. Szabaddá vált az út a Kányák további kiadása előtt, mind az írói pályám kibontakoztatására. Csak a lelkem sérült, csak az egészségem rendült meg. (Holdosi József: A falu szívéből számkivetve. In: Életünk, 2003. 1. sz. p. 58., 60.)

Mindezek ellenére maradt mondanivalója a világnak, és a Szépirodalmi Kiadó gondozásában egy kötetben jelent meg két kisregénye a Glóriás és a Dac. Hogyan értelmezze az olvasó a két művet? Folytatás vagy továbblépés?
Folytatása is, de egyúttal továbblépés is. Önmagamat akartam megalkotni a Kányákkal és a Glóriással. Az, ami a Dacban van, az már egyfajta továbblépés. Új könyvem első regénye is arról szól: mi történik az emberrel? Azzal az emberrel, akinek egyik napról a másikra megváltozik az élete. Meg kell küzdenie olyan belső tudattartalmakkal, mint például az őrület. Az ettől való félelemnek a belső tárgyiasult formája ez a regény. Önmagam számára is volt egy belső szükséglet. Győzelmem, hogy tárgyiasult formát adhattam neki, tehát meg tudtam írni A Dac szintén belső szükséglet. Az emberekben, bennem is megvan a hatalomvágy, a mássá levés akarata. Ennek a módjait próbálom felmutatni ebben a történetben. Főhőse, Pali mindenáron akar eljutni a hatalomhoz, de a végén elbukik. (Pósfai János: A Kányák után a Glóriás. In: Vas Népe, 1982. júl. 10. p. 6.)

Van annak valami oka, hogy a Cigánymózes, a Fogoly című kisregények és a Hajh, cigányok, hajh Kányák című rádiójáték egy kötetben jelent meg?
Mindhárom az identitás kérdése körül mozog. Mindhárom főszereplőnél az azonosságtudat, a származás fölvállalása áll a középpontban. Mózesnél a megkésettség – tragédia. Mikorra megérkezik, akkorra már megszűnik a cigányutca, nem találja meg azokat, akiket meg kellene váltania. […] Ezt az utcát én teremtettem, ez így a valóságban soha nem létezett. Alapélményei persze vitatatlanok. Már a Kányákban is az egyéni megváltás lehetőségét akartam bizonyítani. A cigányság sok évszázados sorsát egyéni vállalkozással nem lehet megváltoztatni. Aki erre vállalkozik, az szükségszerűen megbukik. A Kányák hőseinek is rá kellett döbbenniük, hogy megkéstek. Mikorra megérkeztek, az ősi népi zene már megszűnt, a cigány-krisztus nem létezett. E hősök bukása, tehát tragikus. […] A Kányák című regényem is azt sugallja, hogy ide nem megváltók kellenek! Szükségszerű, hogy elinduljon egy belső erjedés, mindenkinek tennie kell valamit, azért, hogy a körülmények megváltozzanak körülöttünk. (Pósfai János: A harmadik könyv után…In: Vas Népe, 1988. jan. 30. p. 9.)

 

A cigány nevelésügy és kultúra kapcsán mi a legfontosabb, amit kiemelne?
Mit jelent az ön számára a család?
Végére még egy kérdés maradt. Elégedett azzal, amit életében elért?

„Még jó, hogy vannak jambusok és van mibe
beléfogóznom. - Járni gyermek így tanul.”
(József Attila: Szürkület. 1934.)

Összeállította: 
Spiegler-Kutasi Nikoletta