Bánovszky Miklós:
Berzsenyi Dániel

1788-ban, tizenharmadik életévében került a soproni evangélikus líceumba, ahol korán beérte "az oskolai tanulmányokban rég izzadókat", viszont hamar meggyűlt baja a fegyelemmel. Kisebb megszakításokkal hét esztendőt töltött itt. A javarészt német lakosságú Sopron az ország egyik legműveltebb városa, a líceum egyik legjobb iskolája volt ebben az időben. A Sopronban eltöltött évek döntő élményt jelentettek számára, sokat olvasott, főként történeti és költői műveket. Az akkori iskola legfõbb tárgyát, a latin nyelvet kitűnően elsajátította s jól megtanult németül is.1793 márciusában kimaradt a líceumból és Keszthelyen csapott föl katonának, de nem sokáig tűrte a durva bánásmódot, s hazaszökött Hetyére. A következő évet otthon töltötte; apja, – akivel viszonya egyre feszültebb lett, – 1794 őszén, édesanyja halála után vitte vissza Sopronba.1795-ben, a tanév vége elõtt, egy sor adósságot hátrahagyva távozott végleg az iskolából. Anyai nagybátyjánál, Thulmon Jánosnál húzódott meg a Somogy megyei Niklán. Csak a következő évben tért haza Hetyére, ahol a titokban verset író ifjú viszonya tovább romlott apjával, aki – állítólag – könyveit, kéziratait eltépve, gyertyáit eloltogatva próbálta lenevelni fiát a szerinte nemesemberhez nem méltó foglalatosságról.

1799. május 22-én kötött házasságot másodunokahúgával, a tizenhat esztendős, tehetős Dukai Takách Zsuzsannával, akit saját 1809-es vallomása szerint "együgyűségben talált, és abból fel azóta sem szabadított". A házassággal megkapta a kemenessömjéni birtokot is: az ifjú pár itt kezdte meg önálló gazdálkodó életét. 1802-ben került a nemesdömölki evangélikus gyülezetet élére Kis János költő, Kazinczy barátja, akinek Berzsenyi megmutatta néhány versét. Kis, aki Berzsenyi második gyermekének is keresztapja lett, 1803 elején – miután szerzőjüket "lelkesedve serkenté írásra" – e verseket eljuttatta Kazinczyhoz.Berzsenyi, egy birtokvásárlást követõen, 1804-ben Niklára költözött. Nem tudható, hogy a későbbi versek és levelek tanúsága szerint is fájdalmas búcsúzás miért következett be: feltehetően anyagi, gazdálkodói szempontok játszottak közre benne. A Nikla felé kocsizó költő, aki út közben megállt azon a ponton – a történet szerint Bazsi község határában, – ahonnét látni még a Ság hegyet, így ír Búcsúzás Kemenes-Aljától c. versében:
 

Messze setétedik már a Ság teteje,
Ezentúl elrejti a Bakony erdeje,
Szülőföldem, képedet:
  Megállok még egyszer, s reád visszanézek.
  Ti kékellõ halmok! gyönyörű vidékek!

1808-ban, Kis János közvetítésével hetvenhét verset tartalmazó kéziratát küldte el Kazinczynak, aki felajánlotta segítségét a kötet szerkesztésében. 1810-ben verseskötetének ügyében Pestre utazott, ahol találkozott Kazinczy barátaival, többek között Vitkovics Mihállyal, Szemere Pállal, Kölcseyvel, akikre vidékiessége miatt nem tett túl jó benyomást, s akiknek társaságában magát is idegennek érezte. Verseinek első kiadása végül 1813-ban jelent meg, amit három évvel később követett a második. Berzsenyi verseiről a Tudományos Gyűjtemény 1817. júliusi számában Kölcsey Ferenc írt kritikát, amely, amellett, hogy sok igazságot tartalmazott, leginkább hangnemében volt bántó. A kritika Berzsenyit főként dagályossága és nyelvi provincializmusa miatt kárhoztatta. Kölcsey kritikáinak évekig betege lett, irodalmi levelezéseit is felfüggesztette, és a gazdálkodással felhagyva egy évre Sopronba költözött ott tanuló fiaihoz, hogy olvasson, tanuljon, elérje azt az elméleti szintet, amelyen egyenrangúként mérkőzhet bírálójával. 1825-ben készült el az Észrevételek Kölcsey recensiójára végleges szövegével, 1826-ban A versformákról publikált tanulmányt, az Akadémia megbízásából Bírálatokat (1831-32) készített. 1832-ben írta meg Poétikai harmonistika címmel – miután az Akadémia 1830-ban filozófiai osztálya első rendes vidéki tagjává választotta – rendszerező, összefoglaló, akadémiai székfoglalóul szánt tanulmányát. 1830-ban több levelet váltott a költészetéért lelkesedő Széchenyi Istvánnal, aki tisztelgő sorok kíséretében megküldte neki Lovakrul című művét. A 30-as évek során többször személyesen is találkoztak, amikor Berzsenyi fel-fellátogatott az Akadémia üléseire. 1833-35 között írta meg A kritikáról című tanulmányát. Ebben az időben már sokat betegeskedett, Balatonfüreden és – az akadémiai ülések idején – budai fürdőkben kúráltatta magát.

1836. február 24-én nyolc napi súlyos szenvedés után hunyt el Niklán, ahonnét egész életében visszavágyott szülőföldjére, Kemenesaljára, melynek máig legnagyobb tájfestő költője. Az Akadémián hajdani kritikusa, – akivel életében nem engesztelődtek meg egymás iránt, – Kölcsey Ferenc búcsúztatta.

Vas megyében a költő nevét számos intézmény viseli, az elsők között, 1956-ban vette fel intézményünk is az Ő nevét. A második emeleti olvasóteremben látható portréját Bánovszky Miklós készítette.

A jogelődnek tekintett városi közkönyvtár 1880 február 14-én  kezdte meg működését a mai Szily János utca 6. számú házában. 1900-ban a korábban megalakult Vasvármegye Kultúregyesülete vette kezelésbe.1910-ben, az 1908-ban átadott múzeum kibővített épületébe költözött. Állománya központi (Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége) és helyi támogatásból gyarapodott, a vasvármegyei sajtótermékekből 1900-tól kötelespéldány szolgáltatásban részesült. Az első világháború idején nyitvatartása és forgalma minimálisra csökkent. A két világháború közötti időszakban a város jelentős kulturális intézményévé fejlődött, amiben meghatározó szerepet játszott Pável Ágoston, aki 1924-1943 között vezette a közgyűjteményt. 1922-tõl  Vasvármegye és Szombathely Város Közművelődési Egyesülete néven szerepel a könyvtárat, múzeumot és öt szakosztályt irányító szervezet.

Az I. világháború éveiben az anyagi források elapadtak, a könyvtár működése heti két óra kölcsönzésre korlátozódott, a köteles példányok folyósítása is megszűnt. A korabeli irodalom jelen volt a könyvtár állományában, de nagy része hozzáférhetetlen maradt használható katalógus nélkül. Nagy munka és körültekintő szervezés után 1926-ban jelent meg Vasvármegye Kultúregyesülete Könyvtárának címjegyzéke, az anyaggyűjtést 1926. május 25-én zárták le. A katalógus megjelentetésének gyakorlati jelentősége volt, a kölcsönzők ebből tudtak választani olvasnivalót. Pável Ágoston modern és tudományos könyvtárra vágyott, ezért körültekintéssel és kitartással kezdett el építkezni az elődei által megteremtett alapokra.1928. február 29-én azzal a kéréssel fordult Vas megye kiadóhivatalaikhoz, hogy a megye területén megjelenő nyomtatványokból, különösen a heti- és napilapokból egy-egy tiszteletpéldányt küldjenek meg a könyvtárnak: „Abban a biztos reményben, hogy a m. t. Kiadóhivatal méltányolja kérésünknek művelõdéstörténeti jelentőségét, és így nem zárkózik el annak teljesítése elõl…” E felhívásnak és Pável kitartó sürgetéseinek köszönhető a Berzsenyi Dániel Könyvtár helyismereti folyóirattárának létrejötte. Ugyancsak levélben kereste meg a jelentős folyóiratok kiadóit, árengedményt vagy tiszteletpéldányt kérve.

A könyvtár látogatottságának növelése érdekében hirdetéseket helyezett el az újságokban, a szerkesztőségek munkatársai ennek fejében ingyenesen kölcsönözhettek, a város közüzemeiben hirdetőtáblákat raktak ki, a könyvtárról készült diapozitíveket rendszeresen vetítették a moziban.

A tudományos kutatással foglalkozókat azzal is támogatta, hogy részükre díjtalanul engedte a használatot, munkaasztalt biztosított és segítséget nyújtott az anyaggyűjtésben. Külföldi szakirodalom beszerzéséhez az Országos Bibliográfiai és Könyvforgalmi Központ segítségét vette igénybe. 1940. november 22-én új helyre költöztették a könyvtárat, a megyeház Hollán E. utcai részén kapott tágas helyiségeket. A múzeum épületében már a használatot veszélyeztette a zsúfoltság (az eredetileg könyvtár céljára tervezett 166 m2-bõl csak 101 m2-t használhattak) miatt. Összesen 174 m2 állt rendelkezésre, bár az előző székhelyen méretre készült állványzatot át kellett alakítani.

A háború után Szombathely város könyvtáraként működött, több költözéssel, a könyvtári szolgáltatásra egyre alkalmatlanabb épületben. 1951-ben, a mai Fő téren azonban elfogadhatóbb elhelyezést kapott a gyűjtemény. 1952-ben, egyesülve a körzeti könyvtárral megyei könyvtárrá alakult. 1956-tól viseli Berzsenyi Dániel nevét. Az országban elsők között, 1962-ben szabadpolcos kölcsönzést vezettek be, 1963-ban közkedvelt hírlapolvasót nyitottak. A szolgáltatás minőségét azonban veszélyeztette a könyvtári terek zsúfoltsága. Hoszú tervezőmunka és két évig tartó építkezés után, 1970-ben adták át a Petőfi Sándor utcában (ma Dr. Antall József tér 1.), a korszak egyik legmodernebb és funkcionálisan is kiváló −Medvedt László által tervezett− könyvtárépületét. A Takács Miklós által harminc évig vezetett intézmény olvasói elégedettségét és a szakma elismerését is élvezhette.

1978-tól kötelespéldány szolgáltatásban részesült, aminek pozitív következménye az olvasók jobb ellátása és a könyvtárközi kölcsönzés megélénkülése volt, viszont a nagy mennyiségű dokumentum elhelyezése miatt raktározási nehézséget okozott. A hét külső raktár a 90-es évek végére már szolgáltatási nehézségeket okozott. 1993-tól a könyvtár vezetését Pallósiné Dr.Toldi Márta vette át, az ő irányítása alatt kerülhetett sor 2000-2002 között, címzett állami támogatás felhasználásával, az épület bővítésére és megújítására. Az átépítés tervezője Kiniczky István és Tölgyesi Ernőné. A belsőépítész dr. Lábdyné Fülöp Melinda. A felújítás időszakában a könyvtári szolgáltatások teljes spektruma az olvasók rendelkezésére állt az átmeneti székhelyen, a domonkos kolostor épületében.

2002. augusztus 17-én Görgey Gábor kulturális miniszter adta át a felújított és kibővített épületet.