Blue Valentine



Ismét egy sokatmondó film, mely több napig kevergett odabent, és próbálta a lélekdarab kirakóját összeforrasztani: Derek Cianfrance rendező 12 év után elkészült első mozifilmjével. Egy kegyetlenül magunkba tekintő érzelmi tükröt kapunk, melyről nem tudjuk lemosni múltunk elkövetett hibáit. Minden most kezdődik el, avagy valami véget ért. Kettőség, mely végigvonul a filmvásznon, két igazi színésztehetséggel (Ryan Gosling, Michelle Williams) megfűszerezve, kétórás, visszafordíthatatlan érzelmi gondolatfoszlányokkal teli vívódást kapunk. 

 

A film igazi érzelmi hullámvasút, egy szokásos 21. századi párkapcsolat kallódó életútja. Épp csak belecsöppenünk az elejébe, máris megbomlik a kapcsolati egyensúly. Egy kezdeti veszteség indítja be ezt a visszafordíthatatlan detonációt. Az érzelmi ketyegés során Dean (Ryan Gosling) és Cindy (Michelle Williams) kapcsolatának kezdeti és a végső szakaszát - a megszilárduló összeforrást és a széthullást - ábrázolja a történet, méghozzá úgy, hogy folyamatosan keverednek egymással a múltbeli és a jelenbéli idősíkok. A csalfa mosolyok és az elmorzsolt könnycseppek cserélődnek bravúrosan, miközben saját életünk boldogságdarabkái, örömteli pillanatai és megváltozhatatlan hibái, elrontott döntései pörögnek előttünk. 
Érzelmi, reményekkel teli, játékos, mindent elsöprő és odaadó kezdeti szerelem, mely pár év alatt kilúgozva fekszik a házastársi kapcsolatok pöcegödrében. Míg Dean szívvel-lélekkel vívja elkeseredett harcát a visszafordíthatatlanul elromlott kapcsolatuk és a felvállalt családja megmentéséért, addig Cindy az eltörött életdarabkáit összerakva az elmulasztott álmok útjára akar lépni, hisz tudja, hogy ez a néma, magába fojtó lelkiállapot már nem tartható fenn tovább. Ez nem más, mint egy megálló és egy állomás találkozása két ember szívében, amelyből akár közösen el tudnának indulni egy harmadik irányba, ha a szavak és a tettek nem marnának a szívbe ezúttal is.
Vérvörös nappalok, és égszínkék éjszakák váltakoznak. Bravúros időbeli és érzelmi kapcsolódási pontok pörögnek előttünk: az esküvői mámor színes és a szakítás fakó színei, az utcán ballagó, a síró kislánya után intő Dean, és a boldogságban úszó friss házasok egymás mellé montázsolt képei szegeznek minket a vászonra.

Együtt lélegzünk a szereplővel, Dean-nel, és próbáljuk megérteni mindazt, amit már előbb észre kellett volna vennünk. Felkiáltó kérdőjelek! Miért oszlik szét mindaz, mely évekkel ezelőtt szilárd lábakon állt? Az agyban villódzó kapcsolatdarabkák sorakoznak hosszú tömött sorban, és ezernyi sebből vérezve a „miértekért" könyörögnek
És, hogy mi lesz a vég? Még egy utolsó közös összekapcsolódó menekülés a megoldás, mely eltüntethetné az arc nélküli néma, sugárzó árnyakat, az erős kísértéseket és a kapcsolatroncsoló álmokat, a rossz tanácsokat és döntéseket? Vagy már teljesen késő, és kifolyik a szereplők kezei közül az utolsó reményteljes, szorító, erő? Így a film leginkább azoknak ajánlott, akik szeretnek az emberi kapcsolatok, érzelemi pillanatok, gondolatok mélységében elmerülni.
Életszerű celluloidszalag, romantikus és drámai is egyben, nevettet és megsirat, reményt ad és félelmet szül, igazi érzelmi hullámvasút. Dogma stílusú arc közeliek, kifakult színek, és két felejthetetlen színészteljesítmény. A Blue Valentine egy kihagyhatatlan, érzelmi töltettel megpakolt darab, melynek robbanóereje abban rejlik, hogy mindennapi problémákat tár a szemünk elé. 
Boros Ferenc