Antoine de Saint-Exupéry 1943-ban megjelent regényéből Mark Osborne készített animációs filmet. A történet főhőse egy kislány, akit az édesanyja egyedül nevel. Az anya minden erejével szeretné bejuttatni a kislányt a környék legjobb magániskolájába, hogy kiváló felnőtt váljon belőle. Bekerülni azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, így a lánynak egész nyáron keményen kell tanulnia, sőt a mindennapjait precízen megszervezett, szigorú és pontos menetrend szerint kell élnie, ami miatt alig marad ideje szórakozni. A lány kezdetben az édesanyja által kitaposott ösvényen szeretne járni, mindaddig, amíg meg nem ismeri a szomszédban lakó bohókás, ám jólelkű öreg pilótát, aki belekezd egy különös mesébe, ami vele esett meg még ifjú korában a Szahara kellős közepén, ahol is találkozott a Kis Herceggel. A történet által az idős bácsi olyan különleges világba repíti el a kislányt, ami eddig számára teljesen ismeretlen volt. A történet előrehaladtával a kislány megtanulja, mi is az az álmodozás, a szelídítés, a barátság, a kalandvágy, a szeretet, a nevetés vagy épp a halál.
A modernizált kis herceg története nem tipikus gyerekfilm. Már az animációs film elején láthatjuk, ahogy a rendező pazarul szembeállítja egymással a korunkban uralkodó két szélsőséges emberi létet. Egyik végletet az édesanya képviseli, akinek nincs élete, hisz be van osztva az ideje: állandóan dolgozik a megélhetést biztosító anyagiakért. Nem ér rá emberi kapcsolatokat kiépíteni és nincs is szüksége barátokra. Úgy gondolja, hogy a mese és a játék teljesen felesleges dolog, helyette inkább állandóan tanulni kell, hisz ezáltal lehet csak előbbre jutni és érvényesülni a mai világban. A másik végletet pedig a szomszéd bácsi képviseli, aki bohókásan folyton álmodozik, meséket sző, nem akar senkinek megfelelni, nem foglalkozik a világi törvényekkel és szabályokkal.
A kislány a két végletet látva kezdi el olvasni A kis herceg történetét, miközben Exupéry rajzainak megelevenedésével átlépünk egy másik világba. A kerettörténet 3D-s animációban elmesélt képei helyett a herceg története megejtően gyönyörű, stop motion technikával felvett papír animációban kerül bemutatásra. Ezzel a megoldással az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb vizuális megvalósítását láthatjuk a vásznon.
A rendező a könyv története után továbbgondolja Saint-Exupéry meséjét – így beleláthatunk a herceg jövőjébe is. Láthatjuk az eltűnt, boldog gyermekkor nosztalgiáját, a magányos felnőtt léttel elvesztett illúziókat. A legnagyobb gond, hogy felnőve elfelejtjük, milyen is volt gyereknek lenni: játszani, álmodozni és feltétel nélkül szeretni a másikat, figyelni a másikra, mosolyogni akkor is, ha rossz napunk van.
A filmet nézve számos gondolat elevenedik meg előttünk: Ne maradjunk örökre gyerekek! Merjünk felnőni, viszont legyen egy gyermeki énünk és ne felejtsünk! Merjünk nagyot álmodni, de ne éljünk álomvilágban! Éljünk és lássuk meg a világ jó és örömteli oldalát is! S természetesen: engedjük, hogy a szívünk észrevegye a láthatatlan dolgokat. Hiszen a róka már több mint 70 évvel ezelőtt megmondta: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
A modernizált kis herceg története nem tipikus gyerekfilm. Már az animációs film elején láthatjuk, ahogy a rendező pazarul szembeállítja egymással a korunkban uralkodó két szélsőséges emberi létet. Egyik végletet az édesanya képviseli, akinek nincs élete, hisz be van osztva az ideje: állandóan dolgozik a megélhetést biztosító anyagiakért. Nem ér rá emberi kapcsolatokat kiépíteni és nincs is szüksége barátokra. Úgy gondolja, hogy a mese és a játék teljesen felesleges dolog, helyette inkább állandóan tanulni kell, hisz ezáltal lehet csak előbbre jutni és érvényesülni a mai világban. A másik végletet pedig a szomszéd bácsi képviseli, aki bohókásan folyton álmodozik, meséket sző, nem akar senkinek megfelelni, nem foglalkozik a világi törvényekkel és szabályokkal.
