Connecticut, 1992. Az ünnepelt író, Joe Castleman az éjszaka közepén értesül arról, hogy megnyerte az irodalmi Nobel-díjat. A külvilág számára ez egy sikeres írói karrier megérdemelt betetőzése. Joe (Jonathan Pryce) mellett ott van szerető, odaadó felesége, Joan (Glenn Close), az írói babérokra törő fia és várandós lánya. Minden tökéletes, szinte idilli a kép, ami a felszínen látszik. Ám a fogadáson – ahol az elismerések egymást érik – Joan tekintetén látszik, hogy valami nem stimmel.
A Meg Wolitzer nagysikerű regényéből (Útközben. Bp. Cartaphilus, cop. 2016 - W 92) készült film egy házasság drámája, amelyben a díjazás az utolsó csepp, amely felszínre hozza az évtizedek óta eltemetett sérelmeket.
A szégyenlős, ám rendkívül tehetséges Joan az egyetemen ismerkedik meg Joe-val, aki az irodalomtanára volt. Miután tapasztalta, hogy a hatvanas években a könyvkiadók nem szívesen adnak ki női szerzőt, ezért szerelme, később férje munkáinak átírásába temette tehetségét. Ahogy Joe később mondja, csak „korrektúrázta” a munkáit.
Joan évtizedekig némán tűrte, hogy az önimádó, szoknyapecér férjét ünnepelje a világ friss hangú, irodalmi szenzációként. A kitüntetés és az utazás Svédországba azonban rádöbbentette, hogy milyen méltatlan és egyenlőtlen volt közöttük ez a házasság és munkakapcsolat egyaránt.
Közben felbukkan Joe egykori tanítványa, Nathanien Bone, aki felkérést kapott a nagy író életrajzának a megírására. Váratlan kérdései, nyomozása – bár Joan mindent tagad – még jobban elbizonytalanítják a nőt. Vajon a több évtizedes háttérbevonulás és a korábban imádott férfi iránti érzései erősebbek-e, vagy az elnyomás és az álmainak feladása iránti keserűsége? Végül elérkezik a díj átadásának estéje…
A svéd rendező, Björn Runge filmjében egy negyvenéves házasság kerül veszélybe és felmerül a kérdés: vajon meddig tűrheti egy nő, hogy megaláztatásban és hazugságban teljen az élete?
Glenn Close játéka lenyűgöző, nem hiába kapott rangos elismeréseket (Golden Globe-díj 2019 – legjobb női főszereplő, Oscar-díj jelölés 2019 – legjobb női főszereplő). A dráma nagy része az ő, szinte maszkszerű arcán bonyolódik le, ahol a kifejező tekintete minden gondolatát, érzelmét elárulja.
A film a lassan kibontakozó cselekmény ellenére végig leköti a néző figyelmét. Elgondolkodtató mű, amely sokáig nem hagy nyugodni.
