Juno

 

Őszinte, szókimondó, független és szórakoztatóan szerethető Jason Reitman 2008-as mozija. Egy romantikában sem hiánytalan édes-bús tanmese, mely könnyedsége ellenére mégis képes arra, hogy nyomot hagyjon bennünk. A forgatókönyvet az egykori sztriptíztáncosnő, Diablo Cody írta, mellyel egyből Oscar-díjat nyert.

A tizenhat éves Juno (Ellen Page) végtelenül tudatos, koraérett tinédzser, aki azonban egy hibát mégis elkövet az életében: védekezés nélkül fekszik le alkalmi félszeg atléta barátjával, Bleekerrel (Michael Cera), aminek eredménye egy nem kívánt terhesség lesz. Egy elég unalmasnak induló este a fotelban, mely aztán 9 hónapnyi gondolkodást vonz maga után. Az abortuszra nem tudja rászánni magát, így a családja támogatásával arra az elhatározásra jut, hogy megszüli gyerekét, majd odaadja valakinek, akinek igazán szüksége van rá. A tökéletes adoptálók Mark (Jason Bateman) és Vanessa (Jennifer Garner), a tehetős külvárosi szerelmespár, akik már alig várják, hogy a karjukban tartsák a csöppséget. Juno szemében ők a tökéletes párkapcsolat megtestesítői.

A Juno mellőzi a nagy drámákat és az idejétmúlt moralizálást, helyette frappáns alaphelyeztek és pergő dialógusok váltakoznak. A négy „terhességi” évszakot érzékeltető fejezeten át Ellen Page bámulatosan hozza a cserfes, nyers, ironikus, maró humorú, de alapvetően szerethető és jó szándékkal teli 16 éves lányt. Várandóssága ideje alatt Juno igazi felnőtté érik, megküzd a világgal, mely furcsa fintorral az arcán figyeli gömbölyödő hasát, mindezen testi változásai mellett természetes a lelke is átalakul.
Bleeker, akiről - csendességéből és visszafogottságából adódóan - senki sem hinné, hogy Juno gyermekének apja, megtanul kiállni magáért, és végül el is éri célját. A film végére a többi szereplő is rájön, hogy hol hibázott az életében, így nem csak egy kislány nővé érésének lehetünk tanúi, hanem a számos küzdelemnek, melyek a különböző sorsok, különböző személyiségek legkülönfélébb problémáiból fakadnak.

Jason Reitman könnyed, egyszerű és őszinte filmet rendezett, ami egyszerre nevettet, elgondolkoztat, és szórakoztat is. Másfél órányi hangulatos utazás a modern kamaszkorba, színes merész képekkel és bájos graffiti dekorációval operálva, fülbemászó dallamokkal megfűszerezve, középpontjában egy karizmatikus személyiséggel, aki még azt a nézőt is az ujjai köré tudja csavarni, aki nem is szereti „a narancsos tic-tac-ot”. 

Egy újabb üdítően kellemes függetlenfilmes kincs, melyet bátran ajánlok mindenkinek.

 

Ajánlja: Boros Ferenc