Zene áldozatokkal, fájdalommal, keserűséggel, megalázottsággal, dühvel, haraggal, rivalizálással, lemondással, végül sikerrel.
A Whiplash története a zenei iskolában tanuló lelkes Andrew-ról szól (Miles Teller), aki a legnagyobb dzsesszdobosok közé vágyik. Egyik nap felfedezi őt a szigorú és vérprofi Terence Fletcher (J. K. Simmons), a sikeres zenekart vezető művész, karmester és tanár. A fiú gyorsan beférkőzik a karmester zárt köreibe, bebocsátást nyer annak féltve őrzött és vasszigorral képzett zenekarába. De a neheze csak ezután jön, hiszen nem pusztán jól kell játszania, ha ki akar törni a szürke tömegből, hanem ezer százalékosan túl kell szárnyalnia önmagát, rengeteg könny, verejték és véráldozat árán.
Ez nem játék, nem zene, és nem is művészet, hanem kihívás, kőkemény harc a fennmaradásért. Ha Andrew nem tudja kidobolni az ütemet, jön helyette más jelentkező, hisz rengeteg tehetség tolong a Dzsessz Pantheonjának bejáratában, akik csak az isteni Fletcher bebocsátó szavára várnak. A tanár a végletek embere, képes porig alázni, végkimerülésig gyötörni, és akár felpofozni is tanítványait, miközben érzékeny és mindvégig kegyetlenül őszinte, maximalista, így erre ösztökélve diákjait is.
A film döbbenetes erejét, zaklatottságát, vadságát, férfias szilajságát és a szűnni nem akaró feszültséget a két karakter közti harc adja, amit az operatőr páratlanul jól elkapott képekben mutat meg. Peregnek a közeli képek a bőgő trombitákról, csellókról, a kemény ütésektől szinte felüvöltő, izzadtságtól tocsogó dobokról és cintányérokról, az ütőktől lehámlott bőrről, vérző, beragasztott kezekről, a folyton verejtékező homlokokról, és az ütemre, ritmusra mániákus örültséggel koncentráló, meggyötört arcokról.
A pergő vágás és a premier plánok nyomatékosítják, tudatosítják velünk, hogy mekkora itt a tét, s azt is, hogy a jelöltek erőn felüli teljesítményt nyújtanak. Az élet néha kemény munka árán adja meg nekünk mindazt, amit el szeretnénk érni.
A Whiplash egy feszültséggel teli, igazi adrenalin bomba, teljesen megérdemelt 3 Oscar díjjal: legjobb férfi mellékszereplő: J.K. Simmons, valamint a legjobb vágás és hangkeverés. Szinte tökéletes film, motivációkkal rendelkező kiváló karakterekkel, kreatív formai megoldásokkal, életszerű és érdekes, bár közel sem eredeti történettel, nemcsak dzsesszrajongóknak, hanemminden, igényes szórakoztatásra, sőt, napokig elgondolkodtató és magába szippantó, maradandó élményt nyújtó drámára vágyó filmőrülteknek. Zsigeri élmény.
