A vígjátékairól híres Peter Farrelly (Dumb és Dumber, Keresd a nőt) ezúttal komolyabb vizekre evezett, a Zöld könyv című filmje igaz történeten alapul.
Az 1960-as évek elején járunk New Yorkban, ahol a temperamentumos, enyhe rasszista vénával megáldott olasz-amerikai származású Tony Lip (Viggo Mortensen) kidobóként dolgozik egy klubban. A helyet ideiglenesen bezárják, a férfinak azonban pénzre van szüksége, hogy el tudja tartani a családját. Felbérlik, hogy a 2 hónapos turnéja során legyen a sofőrje Don Shirley-nek (Mahershala Ali), a végletekig kifinomult és óriási tehetséggel megáldott afroamerikai zongoraművésznek. Shirley a sofőr személyében egyben egy talpraesett testőrt is keres maga mellé, hisz a turné helyszíne az Egyesült Államok déli vidéke, ahol abban az időben magas fokon izzott a rasszizmus.
A film címét inspiráló útikönyv 1935 és 1966 között jelent meg évente, és arról informálta az afroamerikai utazókat, hogy az adott állam melyik benzinkútján tudnak tankolni, melyik étteremben étkezhetnek, vagy épp melyik szálláshelyen tudnak megszállni. Az utazás során a szegregáció számos formája jelenik meg, néha abszurd kontraszttal lefestve a korszakot, melyben előfordulhat, hogy egy afroamerikai művész fényes hotelek báltermében ad zongoraestet, miközben a vacsoráját nem fogyaszthatja el a vendégek jelenlétében és lerobbant, koszos motelekbe kényszerül éjszakázni.
A Zöld könyv legnagyobb erőssége a karakterek merőben ellentétes jellemében, világnézetében, a hosszú út során átélt szituációkban és a kialakult barátság ábrázolásában rejlik. Mindehhez társul a klasszikus drámai formanyelv megfelelő szintű vegyítése a vígjáték zsánerével. Az alkotás méltán nyerte el 2019-ben a legjobb film Oscar-díja mellett a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb férfi mellékszereplőnek (Mahershala Ali) járó trófeát is.
A Zöld könyv egy igazi lélekemelő feel good mozi, melynek óriási szíve van. Szórakozatóan mesél az ellentétekről, az előítéletekről, a sztereotípiákról, valamint mindezek lerombolásáról. Bátran ajánlom a filmet azoknak, akik minőségi szórakozásra vágynak.
A film címét inspiráló útikönyv 1935 és 1966 között jelent meg évente, és arról informálta az afroamerikai utazókat, hogy az adott állam melyik benzinkútján tudnak tankolni, melyik étteremben étkezhetnek, vagy épp melyik szálláshelyen tudnak megszállni. Az utazás során a szegregáció számos formája jelenik meg, néha abszurd kontraszttal lefestve a korszakot, melyben előfordulhat, hogy egy afroamerikai művész fényes hotelek báltermében ad zongoraestet, miközben a vacsoráját nem fogyaszthatja el a vendégek jelenlétében és lerobbant, koszos motelekbe kényszerül éjszakázni.
