Romain Gary: Előttem az élet
 

A legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-díjat minden francia írónak csak egyszer ítélik oda. Romain Gary (1914-1980) több álnéven is írt, így fordulhatott elő, hogy kétszer is megkapta ezt a kevés pénzjutalommal járó, de annál nevesebb szakmai elismerést. Először 1956-ban, Az ég gyökerei című afrikai kalandregényéért, mely állatvédő tematikájával az első ökologikus regény. Másodszor az 1975-ben, Émile Ajar néven publikált Előttem az élet című regényéért. A lett származású, lengyel zsidó író valódi neve Roman Kacew. Apja orosz kereskedelmi attasé, anyja a moszkvai francia színház művésznője volt. Roman jogot végzett Párizsban, de a 2. világháború alatt repülőtisztként harcolt a németek ellen, volt diplomata, követségi titkár, Los Angelesben konzul. 1961-től csak az írásnak élt.
 
Az Előttem az élet című kötetét szeretném bemutatni, melyet 20 évesen már olvastam, s láttam a könyv megjelenése után két évvel készült filmet is.
 
 A regény főhőse Momo (teljes nevén: Mohamed), egy arab kisfiú, aki 10 évesnek hiszi magát, de egy véletlen folytán megtudja, hogy már 14. A társadalom perifériájára szorult négerek, arabok és zsidók életét éli Párizs külvárosában, az 1960-as években. Rosa mamával, egy testes, idős, beteges zsidó asszonnyal él egy lift nélküli ház 6. emeletén, 3 éves kora óta, számos kisgyerekkel összezárva. Rosa mama ugyanis kiöregedett prostituált, aki „kurvagyerek-bömböldét” üzemeltet, a „strikkelő” hölgyek, ahogyan Momo  nevezi őket, gyermekeinek „óvodáját”, pénzesutalvány ellenében (és anélkül is)  neveli őket, örökbefogadásukig. Momo ebben a környezetben korán önállóvá válik, úgy segít magán, ahogy tud: lop, csal, vagányokkal és prostikkal barátkozik. Rosa mamát sokszor kérdezi saját szülei, főképp édesanyja felől, de szívből szereti az öregasszonyt, ha lehet, még pénzt is „keres” neki, mivel az érte beérkező utalványok lassan „elfogynak”. Rosa mama, ahogy öregszik, egyre csúnyább lesz, szegény, ráadásul 95 kilót nyom, rikítóan festi az arcát és rengeteg parfümöt locsol magára… Mégis, mikor Momo az utcán először találkozik Nadinnal, s követi a szinkronterembe, ahol egy filmen dolgoznak, a „rükvercben” látott film hatására a szeretett öregasszonyra gondol, aki megszépül előtte: „Igazi fordított világ volt, ennél szebbet sose láttam, a kurva életben. Egy pillanatra még Rosa mamát is láttam, fiatalnak és üdének, megvolt a lába is hozzá, aztán még tovább toltam hátrafelé, és ő még csinosabb lett. Még a szemem is könnyes lett.”
 
Romain Gary írásainak gyakran visszatérő témája az embertelen világgal szembeszálló magányos hősök sorsa. Ebben a történetben pedig ennek a nyomorgó, társadalmon kívüli rétegnek az összetartását ábrázolja, mely leginkább abban mutatkozik meg, ahogy az egyre betegebbé váló, lakását már elhagyni sem tudó Rosa mamát gondozzák, széppé téve élete utolsó hónapjait. A legnagyobb áldozatot Momo vállalja, szeretetből, mert szeretetből mindent meg lehet tenni: lekíséri az Auschwitzot megjárt öregasszonyt az ő titkos pincéjébe, hogy az ott fejezhesse be életét, „az ő zsidó rejtekhelyén.” Virraszt vele, majd halála után is vele marad, őrzi drága halottját, míg fel nem fedezik őket…
 
A regényt egyszerre jellemzi fanyar humor és drámaiság. „Utolérhetetlen báját”, hangulatát Momo felnőttes-vagányos beszédmódja, „életfilozófiája” adja, mellyel a szerző láttatja kora ellentmondásos erkölcseit. „… egy gyermek szól üde gyermeki éleslátással, koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő különös világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, szeretetről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is.” – olvasható a könyv 1980-as kiadásának „fülszövegében”. Nem szeretem, ha egy regényíró közönséges szavakat használ, melyek itt gyakran kicsúsznak Momo száján, mégsem tudtam letenni a könyvet, most, újraolvasáskor sem. A kisfiúnak a könyv minden oldalán található egy-egy „bölcsmondása”, amely a regénynek sajátos hangulatot ad, mint: „ Az élet az tiszta pánik.” És kettejük, Momo és Rosa mama párbeszéde, épp sajátos nyelvhasználatukkal együtt mutatta meg egyre szeretettelibb kapcsolatukat is.
 
Az 1975-ben megjelent kötet aktualitása megdöbbentő: világszerte nagymértékű a szegénység, sőt a „mélyszegénység” is. Sok az éhező gyermek (és felnőtt is), naponta tízezer (!) gyermek hal éhen… Karácsony elmúltával gondolkodjunk el az emberi segítségnyújtás, támogatás lehetőségein, amint itt a regényben is látható: kicsi lépésekkel kezdődik…

„Amit egynek a legkisebbek közül tesztek, nekem teszitek!” (Mt 25,40)

Sajnos, a Simone Signoret megrázó alakításával (Rosa mama szerepében) készült film nincs meg könyvtárunkban, de a regényből több példány található, melyet jó szívvel ajánlok.
 

Ajánlja: Vörösné Adler Erika