Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
 

Egy szép emlékű spanyolországi kirándulás tett kíváncsivá arra, milyen lehet egy szépíró szemével látni mindazt, ami turistaként megbabonázott. Hazaérve a „csodák városából” először Eduardo Mendoza a 20. század küszöbén álló Barcelonát megfestő könyve varázsolt el és segített abban, hogy gondolatban tovább barangolhassak e különleges hangulatú városban, majd hónapokkal később Carlos Ruiz Zafón vitt magával újra a katalán fővárosba, szülővárosába, rendkívül szórakoztató A szél árnyéka című regényével.

Elmesélhetném a cselekményét, de az olyan lenne, mintha egy katedrálist csúcsban végződő kőrakásként jellemeznénk – mondja a könyv főszereplője, azt a kötetet leírva, amelyet tízévesen az Elfeledett Könyvek Temetőjének nevezett titkos könyvtárban választott magának, ahova antikvárius édesapja révén nyert bebocsátást. Én sem törekszem arra, hogy felvázoljam a közel 600 oldalas írás szövevényes cselekményét. Legyen elég annyi, hogy a könyv és titokzatos alkotójának nyomába szegődő Daniel Sempere körül egyre csak sokasodnak a rejtélyek, ahogy elkezdi felgöngyölíteni a bukott író, Julián Carax életének történetét.

A szépirodalom és a ponyva határán ügyesen egyensúlyozó regény, mintha egy boszorkánykonyhában készült volna. Egy nagy adag talány, egy csipetnyi romantika, némi dráma, baljós történelmi szál, szerethető karakterek és finom humor krimibe és kísértethistóriába vegyítve. Hogyan tud ebből az üstből Ruiz Zafón bármi fogyaszthatót kifőzni? Magam sem értem, de a könyv kétségkívül a letehetetlen kategóriába sorolható. A mesélésbe bekapcsolódó újabb és újabb szereplőknek köszönhetően nem csak a könyvet belengő titok köde gomolyog egyre sűrűbben, de az idősíkok és a különböző élettörténetek is furfangosan összefonódnak. S közben a főhős kisfiú férfivá cseperedik, az őt segítő pergő nyelvű Fermín Romero de Torres kalandorból monogámmá szelídül, Carax pedig – mielőtt végleg eltűnne – újra tollat, s papírt ragad.

Mindez alatt a második világháborút követő esztendők Barcelonájának óvárosát járhatjuk, végigsiethetünk a Ramblákon, befordulhatunk a Raval sikátoraiba, megmászhatjuk a Montjuic hegyet és felszállhatunk a Tibidabo kék villamosára.
 

Ajánlja: Bozzai Judit