[ Berzsenyi Dániel Könyvtár

Az 1959-es születésű Jon Fosse-t a kortárs norvég irodalom egyik legjelentősebb alkotójaként tartják számon. A Trilógia 2008-ban magyarul megjelent első darabja, az Álmatlanság számomra varázslatos és megrázó olvasmányélményt jelentett – s a 2015-ben kiadott, egybekötött három kispróza elolvasása ezt még teljesebbé tette…

Asle és Alida története egy csodálatosan szép, tiszta, végzetes, örök szerelem elbeszélése, egy 20. századi Rómeó és Júliáé. Történetük azért is lehet oly szívünkhöz közelálló, mivel fiatal, tizenéves hősei egyszerű, nagyon-nagyon szegény, kiszolgáltatott emberek. Bár a sorsuk fizikailag elválasztja őket egymástól, de lélekben örökké együtt maradnak. Ez a regény különleges nyelvezetétől, meghitt párbeszédeitől válik „hitelessé”: a fiatalok mindig „beszélgetnek” egymással, mindent elmondanak a másiknak, tanácsot kérnek egymástól, „hallják” egymás hangját…

Jon Fosse írása biblikus, balladaszerű. „Valóságot, emléket, vágyat és képzeletet egymásba folyató leírásokból” áll, az idősíkokat váltogatva, „egymásra kopírozódik a múlt, a megélt jelen, a remélt és félt jövő.” Az első részben, az Álmatlanságban Asle társával, a szinte még gyermek, áldott állapotban lévő Alidával egy norvég városkába szökik, s ott, a szülés idejének közeledtével szállást keresnek, de – a bibliai jelenetre emlékeztető módon – senki be nem fogadja őket. Végül önkényesen „elfoglalva” egy lakást, Asle bábát is kerít, és megszületik a várva várt kicsi Sigvald. Hármuk boldogságára azonban árnyék vetül: sejthetjük, hogy nincstelenségükben, szeretteiért Asle ölni kényszerült. Tette következménye a második részben, az Olav álmában olvasható, melyben Asle-Olav álmodja-éli végig a tovább menekülő, nevet változtató fiatalok tragédiáját. Kedvese aggódó marasztalása (Asle iránti szeretetében megérzi, hogy sosem látja őt többé, ha bemegy a városba…) ellenére elmegy jegygyűrűt vásárolni, végül egy, a szerelmeséhez legméltóbb, gyönyörű, kék gyöngyökkel kirakott arany karperecet vesz Alidának, amit azonban egy utcalány ellop tőle. A fiatalembert utóléri a végzete: ismét összetalálkozik a fekete ruhás Öregemberrel, a Hóhérral, aki mindenféle szóbeszédeket hallva jó ideje „figyeli” és felismeri őt, s „beteljesül az igazság”: gyilkosságért felakasztják. A harmadik rész a csendes, elmúlásra is emlékező Esti dal Alida és családja, gyermekei élettörténete. Idősödő lánya „beszélget” már elhalt anyjával, felidézve azt is, ahogyan Alidának szerelmese, Asle „eltűnése” után kisfiáért, kettőjükért az életet kellett választania más férfi oldalán… De kedvesét haláláig s azon túl is bizonyossággal maga mellett „érzi-tudja”… (Csodával határos módon, mikor - nem tudva Asle kivégzéséről - az utcákat járva kereste őt, megtalálta „azt” a karperecet, a fiú „ajándékát”, amit aztán soha többé nem vett le a karjáról…)

A Trilógia szép-szomorú történet, rövid, de az emberi lélek mélységeit tárja elénk. A természet szépségének, főképpen a fjordok, a tenger fenségességének ábrázolása mellett hangsúlyt kap benne az embert mindenkor a nyomorúsága fölé emelő, felszabadító művészet:
„…és Asle érzi, hogy ő maga nem is fontos, a lebegés a fontos, amelyre a muzsika tanította, a muzsikusok tudják, mit jelent, és Asle a magasba lebben és Alidához ér…” A zene csodája jelenik meg az apai örökséget továbbvivő Asle hegedűjátékában és a szintén hegedűssé lett kicsi Sigvald alakjában.
Fosse prózája egyben költészet is, finom, magával ragadó – ezt az írásmódot A. Dobos Éva értő-érző gyönyörű fordítása teszi emlékezetessé.

Jon Fosse „a (norvég) nemzet művésze” kitüntető cím birtokosa. Szeretettel ajánlom a Trilógiát és könyvtárunkban található valamennyi írását a szépre fogékony, érzékeny lelkületű embereknek.