Hamvas Béla: A babérligetkönyv

Nemrégiben Hamvas  Béla életművéből A babérligetkönyv c. kötetével ismerkedtem meg. Hamvas Béla ( Eperjes, 1897. – Bp., 1968. ) író, filozófus volt, de dolgozott könyvtárosként ( Fővárosi Könyvtár ), segédmunkásként és raktárosként is, s mikor „tiltólistán volt”, munkáit szamizdatként terjesztették. A babérligetkönyv esszégyűjtemény, melyről a Hamvas-életmű kutatója, Dúl Antal így ír: „Elíziumi atmoszférájú könyv… az író egyetlen konszolidált életszakaszának, a harmincas évek nyugalmas korszakának írásaiból válogat…” Szinay Balázs írja, hogy sokkal komolyabb mű ez, mint amilyennek első pillantásra gondolnánk, s mint azt maga az író is sugallja a címadó első esszéjében, a maga sajátos humorával: „ Déli szigetek között hajóztam, s egy napon olyan helyre értem, ahol a fogadó babérligetben állt… Egyszerre arra gondoltam, hogy nincs nálam könyv. Olyan könyv, amit most jól esne olvasni. Akkor elhatároztam, hogy hasonló alkalomra… ha időm engedi, és a Múzsák, könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest… El lehet veszíteni és el lehet ajándékozni… Csak fűszeres babérlevegővel élvezhető. Legjobb kávé után, amikor az ember nyugvószékben hever…” A hatalmas tudású, „rendszeralkotó filológus” munkája könnyed, szellemes, témája a lét apró örömeit élvező ember, az író határtalan természetimádata: a madárdal, a babér, ciprusok és leánderek illatával teli levegő, az ízek, a konyhakert kincsei, a csillagok, álom és valóság egymásba fonódása, szerelem és áhitat. A kötet középpontjában a játék áll. Amíg más műveiben érvel, tanít, ismertet, láttat, itt csak bemutatja azt, „hogy ő hogyan játssza el és át az életét. Megéléseket közöl, … mely önkéntelen átgondolásra késztet.” ( Szinay Balázs) „ A helyesen felfogott élet játék, és Isten játszik velünk, és milyen jó, hogy így van…” írja Hamvas. A lét értelmét a hagyományban, „a világteremtés előtti rendben” ismerte fel, teljességének helyreállítását az evangéliumi kereszténység megvalósításától várta. A kötet több darabjában is a „lelket követi”, mint pl. hőse, Olbrin Joachim, aki csak azt szeretné tudni, hogy a lelke honnan származik, elindul megkeresni, s a poklon keresztül „hazatalál”… Nekem kedvencem az utolsó írás, az Álom, melyben az író egy álmát meséli el: egy különös, zárt helyen található kasban, ami egyben műhely is, egy „méhész” gondozza az elhaltak lelkeit: „„… Az újonnan érkezett lelkek a kasokba szállnak. Láthatóan rendkívül fáradtak. Némelyiknek éppen csak utolsó erejével sikerül a titokzatos kasba vergődnie. Ő pedig nézi őket azzal a leírhatatlan és végtelen türelemmel és jósággal, ami éppen ő…”