|
|
|
|
|
2018. május - William Styron: A nagy menetelés |
|
|
|
William Styron: A nagy menetelés
|
„… Kiszolgáltatottak voltak, akár a gyerekek. Az a másik háború és azok a szörnyű évek gyógyíthatatlan sebet ütöttek lelkükön. Hat évig csipkerózsika-álomba merültek, békéről álmodoztak boldogan, és az iszonyú ébredéskor be kellett látniuk, hogy végül is csak tengerészgyalogosok, akik ismét a régi parancsoknak engedelmeskednek. Tengerészgyalogosok voltak. Nem számított, hogy már öregek. Banktisztviselők, ügynökök és ügyvédek. Nem számított, hogy éppen most milyen kimondhatatlanul fáradtak. Éppen úgy nem lehetett nem megtenniük ezt a harminchat mérföldet, mint ahogy gyönyörűséges tündérekké sem változhattak egy szempillantás alatt. Culver félt, hogy majd nem tudja végigcsinálni, és már azt is látta, hogy Mannix épp úgy fél, mint ő…”
|
Ez a regény nem háborúban játszódik, hanem a második világégés után 6 évvel: tartalékosok körében, akik őrzik az előző vérontás emlékét, s most civilként békében élnek s békére vágynak…
William Styron (1925-2006) amerikai író már első regényével (Feküdj le sötétben, 1951.) azonnal sikert aratott. Ezt követően sokáig nem írt semmit, mert a koreai háború alatt besorozták a hadseregbe. Sajnos, hamarosan szemsérülés érte, ezért leszerelték, élményeit azonban megörökítette A nagy menetelés (1953.) című írásában. A történet egy karolinai tengerészgyalogsági kiképzőtáborban játszódik, ahová a harmincas éveikben járó tartalékosokat váratlanul behívják. A dolgozó, többségében családos férfiak ismét szembesülnek a katonai gépezet visszásságaival: embertelenség, hatalmaskodás, esztelenség… A kisregény sokkoló képpel indít: egy eltévedt aknagránát – emberi mulasztás (rossz irányzék) okozta véletlen baleset – nyolc fiatal katonát tép széjjel…! A háborús pusztításokon megedződött férfiak megdöbbennek a történteken, a látványon, de a „Vén Kőszívűnek” becézett ezredes nem halasztja el az általa tervezett hadgyakorlatot: 36 mérföld erőltetett menetben. Mert nem engedi, hogy a tengerészgyalogosai eltunyuljanak: „tengerészgyalogosként kell majd viselkedniük. Helyt kell állniuk.” A gyakorlatozástól elszokott civilek számára ez embert próbáló feladat: az éjjeli hidegben a néhol elvadult, mocsaras terep, nappal pedig az elviselhetetlen hőség fokozza még fáradtságukat… Az elbeszélés főszereplője az erős, jól megtermett Mannix százados – kissé különös ember: „harapós humora volt… keserűségében néha meggondolatlanul nagypofájú…”, de végtelenül korrekt, igazságos és kitartó – igazi katona. Feleséget és két gyermeket hagyott otthon öt hónapja, fájdalmasan hiányoznak neki szerettei. Látja előre, hogy az előttük álló céltalan megpróbáltatásra nincsenek felkészülve sem fizikailag, sem mentálisan – az ő emberei sem. Annak idején hősies helytállásával (teli is van a teste sebhelyekkel) majdnem ott veszett a japán háborúban, most tehetetlenségében feszült, dühös. Dühében eltökéli, hogy a százada „meg fogja csinálni”, ha kell, „maga vonszolja végig őket”… Barátjával, Culver hadnaggyal együtt maga is végig „megy”a nehéz, testileg-lelkileg kimerítő úton: a bakancsa talpába beékelődött szögtől véresre sebzett, feldagadt lábbal, sántikálva, a végén lábujjhegyen lépkedve, félájultan a fájdalomtól. A felettesének ellentmondó, lázadó Mannix embereit is „végig hajtja”, gyakran üvöltve noszogatja őket járásra, és bár végsőkig kimerültek, nem engedi felülni őket a teherautóra. Dühében őket is kínozza, akárcsak magát, de dacból, büszkeségből, kitartásból „megcsinálják”… Szívükben hazagondolnak szeretett otthonukra, de a robbanásban meghalt fiatalok, a „kölykök”, „a megcsonkított testek képe”sem tud kitörlődni agyukból: „… ahogy ott hevernek szanaszét a gazban… a lehunyt szemű, derékba tört ifjúság, a vér, a szikrázó dél.”
Ez a 105 oldalnyi írás egyetlen kiáltás az életért, a békéért, az emberségért. Sajnos, ma is aktuális a háborúk és az agresszió világában. Szeretettel ajánlom ezt az érzékeny, mély humánummal átszőtt történetet és az író más munkáit is. |
Ajánlja: Vörösné Adler Erika
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|