Jonas Jonasson:
A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
 

Jonas Jonasson, az ötvenes éveiben járó elsőkönyves svéd író abszurd humorú, szórakoztató kalandregénye folyamatosan ébren tartja az olvasó figyelmét. Minden bekezdés meglepetést tartogat, a váratlan fordulatok sora átcsap egy teljesen kiszámíthatatlan ámokfutásba, mikor is nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.
A regény cselekménye lassú fordulaton indul, de pillanatokon belül az események sodrásában találjuk magunkat. Az idősek otthonában élő, éppen százéves főszereplőről a regény elején azt hihetnénk, hogy az élet számára már nem tartogat kalandokat. Csakhogy fogja magát és kimászik az ablakon…
A buszpályaudvaron véletlenül hozzákerül egy bőrönd pénz, amit meg is tud védeni és elteszi láb alól a hírhedt rablót. Az elkövetkezőkben ugyanúgy, mint a főszereplő addigi élete során, a véletlenek sorozata, valamint a bájos szenilitás és naivitás alakítja az események sodrát. Többször elhangzik a könyvben a főszereplő hozzáállása a dolgokhoz:„van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz”.

A könyv története két szálon fut. Miközben az események sodrását követjük, a történetbe beágyazva egy másikat is kapunk: Allan Karlsson életének történetét is részletesen megismerhetjük. Ami nem más, mint a huszadik század története. Kapcsolatba kerül Sztálinnal, Hruscsovval, Francoval, Roosevelttel, Trumannal, Maoval és sokan másokkal.
Azon már meg sem lepődünk, hogy véletlenül ő segíti a tudósokat az atombomba kifejlesztéséhez. A fizikusokat már csak egy hajszál választotta el a felfedezéstől, a tanácskozáson éppen Karlsson volt a pincér. Oppenheimer vázolta társainak a megoldhatatlannak tűnő problémát, mikor Karlsson megjegyzése (miért nem választják szét az uránt két egyforma részre?)  vezetett a detonáció szabályozásának kivitelezhetőségéhez.

A regény elején még magányos főszereplő utazása során barátokra tesz szert, és végül még a szerelem is rátalál.  A cselekmény még az utolsó oldalon sem kerül lezárásra. Allan Karlssont új otthonában az indonéz kormány képviselője keresi fel, és egy szívességet kér tőle. Ennek a szálnak a kibontakoztatása azonban már a kedves olvasó feladata.
 

Arra, hogy olvasás közben hogyan viszonyuljunk a leírtakhoz, a szerző maga adja meg a választ, a főszereplő nagyapja szájába adva a következőket: „Aki csak az igazat mondja, azt nem érdemes hallgatni”.
A regény, valamint a könyv alapján készült filmet tartalmazó DVD megtalálható könyvtárunkban.

 

Ajánlja: Kecskésné Bánhalmi Katalin