2013. január 1-je óta az Életünk Szerkesztősége
a Berzsenyi Dániel Könyvtár szervezetében működik,
kiadója a könyvtár, a lap gazdája Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Főszerkesztő: Alexa Károly
Szerkesztőség: 9700 Szombathely, Dr. Antall József tér 1., Elérhetőségek: +36-94-513-530, +36-30-583-0302, eletunk@bdmk.hu
A folyóirat megvásárolható és megrendelhető
a Berzsenyi Dániel Könyvtár - 9700 Szombathely, Dr. Antall József tér 1. címen és az elofizetes@bdmk.hue-mail címen.
2013. január 1-je óta az Életünk Szerkesztősége a Berzsenyi Dániel Könyvtár szervezetében működik, kiadója a könyvtár, a lap gazdája Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Jelenlegi helyzetéről annyi nagyobb biztonsággal állítható, hogy a mintegy féléves szünet után az Életünk „negyedévi” lapként fog megjelenni ebben az évben. Ez persze nem azt jelenti, hogy visszatérnénk a fél évszázaddal ezelőtti gyakorlathoz, de azt igen, hogy szembetűnő lapszerkezeti változtatá-sokat tervezünk.
Átmeneti év lesz az idei a folyóirat életében: a múlt értékeinek megtartásával szükségesnek látszik a pontos számvetés a jövőbéli feladatokkal s a feladatok megvalósításának lehetőségeivel, megváltozott feltételeivel.
A negyedéves megjelenés ugyanakkor nem azt jelenti, hogy „kevesebb” lett a folyóirat: a megjelenő, közel 300 oldalas példányok mintegy összevont számként tartalmazzák a korábban havonta megjelent, egyenként 96 oldalas lapszámokat, így, reméljük, olvasóink nem érzik úgy, hogy megrövidítettük volna őket.
Az antológiával a folyóirat folytatja „különszám” kiadási gyakorlatát, amellyel egy-egy fontos témát, ügyet, szerzőt állít a középpontba. A Weöres Sándor centenárium alkalmából összeállított tartalommal „az ünnepelve értelmezők és az értelmezve ünnepelők” sorában kér helyet magának a szerkesztőség.
A kötetben viszontláthatók a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola által meghirdetett „A VERS VILÁGA – 2013, WEÖRES 100” képzőművészeti pályázatra érkezett illusztrációk szerkesztőség által kiválasztott darabjai: Ács Kata, Bíró Tünde Nikolett, Bolla Georgina, Horváth Andrea, Kapi Anna, Kárpáti Kinga, Kiss Judit, Nagy Bettina, Nagyapáti Krisztina, Noszály Krisztina, Pál Bianka, Póti Viktória, Sodics Dominika, Sváb Zsombor Zoltán, Szabó Vivien, Szimeonov Fruzsina, Szűcs Márton alkotásai.
Az antológia megvásárolható a 2013. szeptember 25-én sorra kerülő bemutatón, a Weöres Sándor Színházban, majd azt követően a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
Az Életünk legutóbbi, Weöres Sándor emlékszáma után ezúttal egy „hagyományos” lapszámmal jelentkezik.
A folyóirat rendszeres olvasói a lap „törzsszerzőinek” munkáit olvashatják jellemzően a 2013/3 számban: Vasadi Péter, Tornai József, Dobai Péter verseit, Csák Gyula önéletírását például. A lapszám különlegessége, hogy ezúttal nagyobb hangsúlyt kaptak a szépirodalmi közlések, teoretikus írás kettő jelent meg mindössze: Balázs Géza alapos Weöres Sándor-tanulmánya, illetve Lezsák Gabi régészeti tárgyú írása – kapcsolódva az Életünk korábbi évfolyamainak hagyományához. Lehetőség nyílt ily módon arra, hogy nagyobb terjedelmű szövegek is helyet kaphassanak a lapban: például Zalán Tibor és Patak Márta regényrészletei.
A lapszámban figyelemre méltó dokumentumok bemutatására vállalkozik Alexa Károly főszerkesztő a már korábbi számokból ismert Szövegvendégségben című sorozatán belül.
Az Életünk 2013/4. számának centrumában a Berzsenyi Dániel Könyvtár által 2013. december 12-én szervezett konferencia előadásai állnak.
Steinert Ágota és Czigány György előadásának szerkesztett változatát közli a folyóirat – s ez a két közlemény erőteljesen meghatározza a lapszám karakterét: Szigeti Csaba „levele” Weöres Sándornak, az újabb költészettörténeti fejleményeket, irodalomtörténeti jelenségeket vizsgáló tanulmányok egyaránt helyet kaptak a folyóiratban – a megszokott, szépirodalmi szövegek mellett természetesen.
Folytatódik Gál Józsefnek a korábbi évfolyamokban elindult interjúsorozata: ezúttal Lakatos József képzőművész munkásságát ismerhetjük meg, a lapszám illusztrációjaként is Lakatos József munkáiról készült fotókat láthatunk.
Az Életünk 2014/5. száma sok tekintetben kötődik Vas megyéhez, a térség irodalmához, művészeti életéhez.
Fábián László – az Életünk korábbi főszerkesztője – regényrészletét olvashatjuk, illetve válogatást Tábori Ottó verseiből, melyekhez Láng Gusztáv írt „baráti kalauzt”.
Folytatódik Gál József interjúsorozata: ezúttal Rasperger Józseffel idézi fel az egykori Médium Galéria életét, működését. A lapszám képanyaga is a galéria dokumentumai közül való.
Nagyon fontos szöveg közlését kezdte meg az Életünk: a szombathelyi születésű dr. Weiss András önéletírását. A visszaemlékezésben megelevenedik a 30-as, 40-es évek Szombathelye, s a szerző bemutatja az utat, amely a város művelt, jómódú, tevékeny polgárcsaládjától Auschwitzig vezetett. Az önéletírást folytatásokban közli a folyóirat a következő lapszámokban.
Az Életünk 2014/6. száma az emlékezés jegyében készült.
100 éve született Szombathely és a megye kulturális életének meghatározó alakja, dr. Kuntár Lajos: a lapszámban Báger Gusztáv verse köszönti őt, Feiszt György Kuntár Lajos egy publikálatlan írását bocsátotta az Életünk rendelkezésére, s teljes terjedelmében közli a lap Boros Ferenc és Horváth Zoltán A haditudósító című riportfilmjének szövegét: egy életinterjút dr. Kuntár Lajossal
Nagy Gáspár 65. születésnapja alkalmából Alexa Károly idézi emlékeit a költőről, s olvasható interjú Pallósiné dr. Toldi Mártával, a BDK nyugalmazott igazgatójával a könyvtár "emlékező" tevékenységéről.
Az Életünk 2014/7. száma, az előző számokhoz hasonlóan, sok tekintetben kötődik Vas megyéhez.
Nagy Gáspár 65. születésnapja alkalmából Alexa Károly folytatja emlékidézését.
Garas Kálmán Muzsikusportrék Szombathelyről címet viselő kőszegi tárlatának megyitóján elhangzott beszéd írott változatát olvashatjuk Fábián László – az Életünk korábbi főszerkesztője – tollából.
A szombathelyi születésű dr. Weiss András önéletírásának sora a harmadik részéhez érkezett, Az üldöztetés ideje címet viseli.
Továbbá olvashatunk még a 60. születésnapjához közeledő Zalán Tibor költő, író, drámaíróval készített életinterjúból részletet. Csemegézhetünk Szepesi Attila és Székely Ákos verseiből.
Utóbbi, tematikus lapszámát követően "hagyományos" számmal jelentkezett az Életünk. Folytatódik Csák Gyula önéletírásának közlése, újra jelentkezik verseivel Tornai József, Csikós Attila regényrészletet, Faludi Ádám novellát közöl a lapszámban.
Különösen érdekes Czakó Gábor és M. Lezsák Gabriella tanulmányainak összecsendülése: Czakó a magyar őstörténetkutatás megújulásáról szól, Lezsák Gabriella pedig László Gyulára emlékezik - aki az Életünknek egykori tisztelt szerzője is volt.
A lapszám képanyagát Polgár Csaba alkotásáról, a katyni lepelről készült fotókból válogatták a szerkesztők: Szőcs Géza fogalmazta meg gondolatait a műalkotás kapcsán.
Az Életünk 2014 évi, utolsó száma baráti gesztussal indul: Zalán Tibornak az unokájához és a korábban a folyóirat főszerkesztőjének unokájához és a szerkesztő gyermekéhez írott verseit/képeket közöl a lap.
Határ Győző születése 100. évfordulója kapcsán (2014. november 13.) Mohácsi János emlékezik az íróra tanulmányával.
A Vas megyei születésű Báger Gusztáv újra jelentkezik verseivel a folyóiratban, legutóbbi kötetéről Horváth Réka közöl értékelő dolgozatot. Galimberti-Trost Márton és Patak Márta szövegeinek viszonya pedig egészen különös…
A lapszámban Fülöp Péter, győri fotóművész képei jelentek meg.
Az Életünk 2015. évi első száma elsősorban a régió irodalmának munkáiból válogat: Géczi János versei, Fábián László regényrészlete egyaránt helyet kapott a lapban.
A „törzsszerzők” közül Zalán Tibor, Sarusi Mihály, Faludi Ádám, Borbély László jelentkezik újabb munkáival: a lapszám képanyaga így Stekovics Gáspárnak az Életünkhöz kötődő szerkesztők, alkotók portréival teljes.
Különösen értékes közlése e lapszámnak Végh Attila esszéje a hozzá kapcsolódó versekkel.
A folyóirat aktuális száma Dvorszky Hedvignek Schrammel Imrével készített interjújával indul. Kása Péter és Kiss Gy. Csaba írása egymásra rímelve a nemzeti kultúra fogalmával, kánonjával foglalkozik (magyar és szlovák, cseh és szlovák kontextusban).
Barabás Ildikó szép, sárkányos verssel állít emléket Lázár Ervinnek. A szépirodalmi blokkban Csikós Attila, Csák Gyula és Tornai József versei is olvashatók. Kelemen Erzsébet könyvismertetése L. Simon László Secretum Sigillum című kötetét elemzi.
A többségében szépirodalmi munkákat tartalmazó számban olvashatók Vasadi Imre, Hétvári Andrea, Oláh András, Kalász István, Szauer Ágoston versei, Czakó Gábor, Mánta György, Patak Márta, Galimberti-Trost Márton, Kabdebó Tamás prózai munkái.
Veress Zsuzsanna alapos és élvezetes tanulmánya a spanyol bikaviadalok történetét mutatja be, érzelmi-etikai és esztétikai megközelítésben, mint rituális és hagyományos tevékenységet. Izgalmas írás, részletesen megismerhető általa a bikaviadal forgatókönyve, a matadorok világa/művészete. Az írást a témával kapcsolatos illusztrációk gazdagítják.
Az Életünk 2015/4. száma igazi kuriózumot is kínál olvasóinak Zilahy Lajosnak az 1969-ben keletkezett, Illyés Gyula születésnapjára írt versét, amit Dr. Kulin Sándor bocsátott a folyóirat rendelkezésére. A vers – ahogy Dr. Kulin Sándor kommentárjából megtudhatjuk – először jelenik meg nyomtatásban Magyarországon.
Mint mindig, most is különös figyelmet fordít a folyóirat a helyi alkotókra: Alexa Károly, Fábián László, Molnár Miklós írásait olvashatjuk, Kamper Lajos grafikái jelentik a lapszám képanyagát, amit Gál József interjúja kísér, Gyurácz Ferenc esszékötetéről Széll Kálmán ír.
Az Életünk áprilisi számát Apáti Miklós drámája és Faludi Ádám novellája teszik teljessé.
Az Életünk 2015/5. száma elsősorban a számos, megyei vonatkozású közlésével hívja fel magára a figyelmet. A hagyományos, egyházashetyei Berzsenyi-napon, 2015. május 9-én L. Simon László volt az ünnepi szónok: személyes hangvételű szövege a lapszám nyitó anyaga. 1935. május 9-én született a számos vasi kötődéssel rendelkező Bertha Bulcsu, akinek művét, alakját Borbély László novellája idézi: lévén ez a lapszám zárószövege, e két megemlékezés adja a keretét az Életünk májusi számának.
A lapban olvashatjuk többek közt Fábián László esszéjét, Alexa Károly Bujdosó magyarok, bujdosó mondatok című munkáját, Lezsák Sándor verseit, Kulin Ferenc tanulmányát.
Különleges közlése e lapszámnak Veres Zsuzsanna Terror Buenos Airesben című, az argentin képregények világába vezető tanulmánya. A lapszám képanyaga részben e képregények lapjaiból tevődik össze, illetve Szemadam György műtárgy reprodukcióiból – a művész kiállításának megnyitó szövegét, Stefanovits Péter munkáját is olvashatjuk az Életünk májusi számában.
Az Életünk 2015/6. száma két írással is emlékezik a 100 esztendeje, alig 23 évesen hősi halált halt Békássy Ferencre, a szépreményű zsennyei illetőségű költőre. A jelenből Fábián László szól hozzá, a múltból Reményik Sándor egy 1918. augusztus 25-én, az Erdélyi Szemlében megjelent cikke.
A lapszám képanyaga Bahget Iskander íróportréiból állt össze, Zalán Tibor szövegének értelmezésével, amely a képekből a Magyar Írószövetségben nyílt kiállítás megnyitó szövege volt.
A májusi számban olvashatjuk Tornai József verseit, Szigeti Jenő Szombathelyt idéző verseit, Szegedi Kovács György munkáit Bakonyi István kommentárjával, s több olyan prózai szöveget (novellát, regényrészletet,) amelyek különösen olvasmányossá teszik az Életünk 2015/6. lapszámát.
100 esztendeje, 1915-ben nyitotta meg a kapuit a Kovács Szálló Szombathelyen. A centenárium tiszteletére az Életünk Szerkesztősége különleges lapszámmal lepte meg az olvasóit: a július-augusztusi dupla Életünk a szombathelyi Nagyszálló múltjába, közelmúltjába és jelenébe nyújt betekintést.
A helyi történészek (Pál Ferenc, Horváth József, Mayer László) tanulmányai a korabeli Szombathelyet és a Kovács család életét elevenítik fel, Lőcsei Péter irodalomtörténész a szállónak a város kulturális életében betöltött szerepét mutatja be, Merklin Timea interjúi pedig a közelmúltat villantják fel a szálló egykori alkalmazottainak emlékein keresztül. A lapszám záró anyaga Spiegler Tibor személyes hangú riportja és képriportja a Nagyszálló jelenéről.
A szakértők tanulmányai mellett helyet kaptak a lapszámban korabeli dokumentumok, fotók valamint a sajtó reflexiói a szállóépítésre majd később a szálló életére: ily módon, a Nagyszálló történetén keresztül a szombathelyi, polgári életről is képet ad az Életünk 2015/7-8. száma.
Az Életünk 2015/9 számát meghatározza a közelmúlt egy szomorú eseménye: 2015 augusztusában 47 évesen elhunyt Prágai Tamás, a folyóirat állandó szerzője. A szerkesztőség egy összeállítással búcsúzik az írótól, amelyben visszaemlékezések, versek egyaránt olvashatók, illetve egy fotóriport is látható Prágai Tamásról.
Izgalmas szellemi kalandokat is kínál a szeptemberi Életünk: Buji Ferenc Nietzsche és Heidegger kapcsán közölt értekezése vélhetően kuriózumnak számít, ehhez csatlakozik Fábián László esszéje, amely a „vélekedő emberről” töpreng.
Tornai József versei mellett Veres Zsuzsa tanulmányát is olvashatjuk a lapban, amelynek képanyagát a szerkesztők Ferkovics József munkáiból válogatták – az alkotóval a lapszámban olvasható interjút Gál József készítette.
Az Életünk 2015. 10-11. száma újra izgalmas közleményekkel szolgál olvasóinak. A Vas megyei, zsennyei „búvóhelyről” számol be Sümegi György dolgozata, s az általa megidézett alkotó, Kazinczy János Antal munkái jelennek meg a lapszámban, s a zsennyei születésű, részben ott is élő Fábián László gondolatait olvashatjuk az Elsodort ország című esszében.
Zalán Tibor az Életünk állandó szerzőjének számít már és újra: Janus Pannoniusról írott monodrámája az Onagy Zoltánnal készült interjúval együtt jelenik meg az október- novemberi lapszámban.
Molnár Miklós különös szatíráit közli az Életünkben, Száraz Miklós György, Bozók Ferenc, Csák Gyula folytatja a lapbéli közléseit; Czigány György verseit Bakonyi István illusztrálja esszéjével.
Fenyves Marcell, Bokányi Péter, Soltész Márton, Bozók Ferenc, Pelle János és Gegő Anna egyaránt hozzájárultak munkáikkal ahhoz, hogy az Életünk újabb olvasmányélményekkel gazdagítsa olvasóit.
Az Életünk Szerkesztősége és kiadója, a Berzsenyi Dániel Könyvtár újabb kuriózummal szolgál az Életünk olvasóinak. 2015 Chernel István születésének 150. évfordulója, Chernel-emlékév volt. Hála az emlékév meghirdetőinek Chernel Istvánról sokhelyütt, sok fontosat olvashattunk 2015-ben – az Életünk más úton indult el. Amellett, hogy emlékezik és emlékeztet az ornitológusra, a vadászra, a honi „lábszánkózás” atyjára, arra is próbál figyelni, hogy mi maradt Chernel István után. A chernelházadamonyai kastély nyomai például, a kőszegi Festetich-Chernel palota – s főként a család, akik Frankfurtban, Augsburgban és környékén élnek: s gondosan ápolták/ápolják a nagyatya, dédatya emlékét.
A lapszámban olvashatók tanulmányok Chernel István munkásságáról, a kőszegi Festetics-Chernel palotáról, láthatók fotók az egykori, ottani életről, s olvashatók az unokák visszaemlékezései is a 20. század második felének Magyarországáról, egykori, magyarországi látogatásaikról.
Az Életünk 2016 január-februári dupla száma Fábián László esszéjével indul, s többi közlésével is bőven kínál olvasnivalót.
Baka Györgyi, Turczi István, Tornai József és mások versei, Molnár Miklós „komisz tomista jegyzetei”, Száraz Miklós György, Csák Gyula prózai szövegei mellett – mint az Életünkben általában – izgalmas tanulmányokat is olvashatunk: Veres Zsuzsa az 1917-es Oroszországról, Máté Zsolt a rovásírásról publikált tanulmányt a lapban.
Folytatódik Gál Józsefnek a korábbi évfolyamokból ismert interjúsorozata is: ezúttal „a vasi festők doyenjével”, Csonka Ernővel beszélget a szerző. A lapszámban így megjelennek Csonka Ernő képei, mellette pedig T. Takács Tibor különleges alkotásairól készült fotókat közöl az Életünk.
Az Életünk újabb, rendhagyó lapszámmal jelentkezik. Rómer Flóris az 1856-57. tanév második félévében a kőszegi bencés gimnázium egyik osztályfőnöke, magyar és latin tanára volt. S itt, Vas megyében számunkra a „magyar régészet atyja” egyben a megyei régészet atyja is: a velemi Szent Vid-hegyen egy agyagból égetett vízvezetékcsövet talált, ami vagy a római korból vagy a középkorból származhat, azaz 1869-ben felfedezte Vas megyét és főként az azóta világhírűvé vált lelőhelyet, a Szent Vid-hegyet a régészettudomány számára.
2015-ben Rómer Flóris születésének 200. évfordulóját ünnepeltük. Az Életünk 2016 márciusi száma tehát Rómer-emlékszám. Az ötletgazdának, a lapszám fáradhatatlan és minden részletre figyelő vendégszerkesztőjének, Ilon Gábor régésznek köszönhetően úgy emlékezünk Rómer Flórisra, hogy a lapban közölt tanulmányok bemutatják, mi történt Rómer Flóris után, képet adnak a jelen Vas megyei, régészeti kutatásairól.
Az Életünk 2016/5. számának egyik kulcsszava az „álom”. Pápes Évának 2015-ös, Hévízi Tanulmányi Napokon elhangzott előadásának szerkesztett változata az álomról szól, ami „megvalósult”, Zalán Tibor megnyitóbeszéde pedig szintén az „álom” és a „képzelet” körébe utalja kiállításmegnyitó szövegében Rónaszéki Lindának a Csendzápor című tárlatát, amelynek képei a lapszámot díszíti.
AZ Életünkben fentiek mellett olvasható többek közt Fábián László különös hangulatú novellája, Sarusi Mihály könyvrészlete, Sümegi György pedig Kós Károly publicisztikájáról közöl tanulmányt. Olvashatjuk Tornai József, Balogh Robert és Pauljucsák Péter verseit: az Életünk újra számos élményt kínál olvasóinak.
Az Életünk 2016/6 számában a megszokott, kortárs irodalmi közlések mellett nagy szerepet kap az irodalmi emlékezet. Szentmártoni Jánosnak, a Magyar Írószövetség elnökének az egyházashetyei Berzsenyi Napok nyitányán, május 7-én elhangzott ünnepi köszöntőjét olvashatjuk, Kabdebó Lóránt Shakespeare-re emlékezik, Pomogáts Béla Jékely Zoltán alakját idézi.
Fábián László, Molnár Miklós prózája, mások mellett Péntek Imre, Sajó László, Turczi István versei, Tar Patrícia és Mezey Miklós László kritikái teszik teljessé a lapot.
Az Életünk 2017/1. számában különösen fontossá válnak a képek. Nem puszta illusztrációk: Géczi János versét, amellyel a lapszám indul, Szabados Árpád verse ihlette, Zalán Tibor drámarészleteihez Rónaszéki Linda munkáiból válogattunk. A szombathelyi Szent Márton-év programjaként megvalósult Kortársunk Szent Márton kiállításról Péntek Imre ír, a januári Életünk második egységében a kiállítás anyagából láthatók fotók.
Báger Gusztáv Vas megyei kötődésű versei, Molnár Miklós regényrészlete ismét jelzik a lap helyi kötődéseit, de Kabdebó Lóránt tanulmánya, Szilágyi-Nagy Ildikó és Lengyel Tamás versei egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy az olvasó örömmel vegye kézbe az Életünk 2017/1 számát.
Az Életünk februári lapszáma különleges olvasmányokat ígér olvasóinak. Zalán Tibor Szulamit című darabjának első része egzotikus, izgalmas kaland, Tóbiás Áron írása a Magyar Rádió történetéről izgalmas téma, Petrőczy Éva pedig az anyaságról közöl lírai, elgondolkodtató beszélgetést.
A lapszámban fentiek mellett helyet kaptak Bozók Ferenc versei, Sümegi György tanulmánya 1956 képzőművészetének irodalmi vonatkozásairól; s, a folyóiratban elindult – folytatásokban – a Szombathelyen élő, József Attila-díjas író, Molnár Miklós szövege: Kapd el a birkát!
A folyóirat márciusi lapszáma szorosan kötődik Szombathely múltjához – és jelenéhez. Merklin Timea interjúi bevonják az Életünkbe a Berzsenyi Könyvtárban működő helytörténészeket: „békebeli’ képeken jelenik meg a 20. század eleji Szombathely női világa korabeli fotókon keresztül (Spiegler Tibor és a könyvtár gyűjteményéből), valamint jelenbéli művészek, tudósok véleménye a fotók kapcsán.
A lapszám a konkrét jelenhez is kapcsol: képei Oroszy Csabának a Szombathelyi Képtárban látható kiállításából valók – Péntek Imre elemző szövegével – s folytatódik Molnár Miklós Kapd el a birkát! című írása is.
A lapszám szomorú aktualitása: 2017. március 30-án elhunyt Szepesi Attila, számos, nagyon rangos díjjal elismert költő, a folyóirat „törzsszerzője”– az általa, márciusban küldött versekkel indul az áprilisi Életünk.
A lapszám a kortárs epikára koncentrál: Molnár Miklós kisregényének folytatása, Száraz Miklós György és Csikós Attila novellája egyaránt olvasható az Életünkben.
Különleges „csemege” Zalán Tibor Kitiltották a drónokat című drámája, amely a 2016-os, győri, meghívásos drámai verseny győztes darabja volt.
Az Életünk 2017/5-ös száma beharangozójának nyitó és egyben meghatározó gondolataként Alexa Károly főszerkesztő gondolatait idézzük: „Nehezen álljuk meg – mi, túlélő olvasók -, hogy a nagy (és hozzánk közel álló) írók utolsó műveiben ne keressünk olyan „szövegen túli” jelentést, amire ráfoghatnánk: itt már a túlvilág üzen.” A 2017. április 30-án elhunyt, számos neves díjat elnyerő költő, Szepesi Attila után keletkezett űrt próbálják feldolgozni jelen lapszám alkotói.
Alexa Károly: A Biblia a XX. században – személyes quodlibet. A szerző műfaji meghatározása kiválóan sugallja olvasói felé, hogy számos szeretett, ismert költőt, írót idéz meg személyes benyomásokkal átitatott írásában. A különös érzékenységgel megragadott idézetek, példák rendkívül beszédesen mutatják be a Biblia magyar irodalomra gyakorolt hatását.
Az írói lélek legmélyebb rétegeiből szólnak Tornai József, Szauer Ágoston, Bobory Zoltán versei. Különleges színfoltot képez Kujjon Ferenc hajléktalan költő (Sajó László költő-alteregója) balladáiból készült válogatás, mely olvasása után egészen új értelmezést nyernek a magány, az elmúlás és a veszteség fogalmaink.
A lapszámban helyet kapott Molnár Miklós Kapd el a birkát! című kisregényének befejező három fejezete is.
Péntek Imre a Szombathelyi Képtár 2017. évi, a helyi, regionális és országos érdeklődést kielégítő kiállításairól tudósít. Ale Ildikó kortárs festőművész mellett a roma művészek, Balázs János, Péli Tamás, Szentandrássy István, Ferkovics József, Kunhegyesi Ferenc, Balog Tibor festményeivel ismerkedhetünk meg. Rácsodálkozhatunk az alkotók képi világára, hisz a lapszám egy-egy oldalát ezek az alkotások teszik „színesebbé”. Pjotr Sztolipin egykori orosz miniszterelnök életútjának
befejező részét is olvashatjuk Veres Zsuzsanna tollából.
Végül Alexa Károly és Fábián László egy-egy gondolatébresztő írással búcsúzik Szepesi Attila költőtől. Az utolsó oldalon egy kép, melyen Szepesi Attila látható, amint közönségével beszélget - így őrizzük emlékét.
Rajnai László író, irodalomtörténész, kritikus, műfordító (1924-2001). Önmagáról így ír egyik versében: „Dráma hősének jöttem a világra”.
Az Életünk összevont lapszámának célja e különleges ember életművének megörökítése, átörökítése, valamint méltó emlék állítása megosztó, ám mindenekelőtt tiszteletreméltó személyiségének.
Pécsett született, iskoláit, jogi és bölcsész tanulmányait is itt végezte, majd 1946-47-ben Budapesten folytatta. Itt figyeltek fel tehetségére. A híres Eötvös Kollégium tagja, ahol olyan erős szellemi és emberi behatások érik, melyek egész életében meghatározóak számára. 1947-től a pécsi Sorsunk szerkesztőségének tagja. A folyóirat megszűnése után kezdődik rendszerellenességéből adódó kálváriája. Termékeny magányba vonul. Fiatalon írja meg legjelentősebb műveit: Vörösmarty és Kodolányi monográfiáját. Goethe, Herder, Humboldt, Wickelmann, Riegl műveinek elismert fordítója.
E lapszám rendkívül értékes, hisz a szerzők írásaikkal arra tesznek kísérletet, hogy méltóképp hozzájáruljanak a Rajnai „rediviushoz”, valamint növeljék a róla szóló indokolatlanul kevés közlemény számát.
Papp István beszélgetése Rajnai Lászlóval olyan témákat érint, mint a gyermekkor, kapcsolata Várkonyi Nándorral, Kodolányi Jánossal, irodalom és erkölcs viszonya, európaiság, stb. A feltett kérdésekre Rajnai hosszasan válaszol, melynek olvastán rácsodálkozhatunk tájékozottságára, hihetetlen intelligenciájára.
Szirtes Gábor, aki talán a legtöbbet kutatta Rajnait (Pannónia Könyvek 2015. BDK jelzet: 810 Sz 84), a lapszámok vendégszerkesztőjeként egy újabb publikációjával is gazdagítja az emlékkötetet.
A „pécsi remete” számos szerzővel levelezett, melyekből készült válogatás szintén közlésre került az emlékkötetben.
Az őt jobban ismerők szerint zárkózott, befelé forduló, barátságtalan ember hírében állt, megint mások kedves, csendes, visszahúzódó emberként jellemzik. Az ellentétes véleményekből arra következtethetünk, hogy kevesen férkőzhettek Rajnai lelkébe, és talán ezért maradhatott sokáig ismeretlen ragyogó szellemi képességekről tanúbizonyságot tevő életműve.
Az ideje nagy részét Zsennyén töltő Fábián Lászlónak számos publikációja, könyve jelenik meg. A 2017/8-as lapszám a Görcs című novellájával indul. A múlt görcsében, a jelen küldte megfejtésre váró jelekben, egy váratlanul lemondott találkozó után keletkező csendes magányában a heverőn töprengő művész diagramon ábrázolható lelki türköződéseit kísérhetjük nyomon.
Zseniálisan összefűzött gondolatokat olvashatunk Pusztay János nyelvésztől. A Két köszöntő című írása a 2015-ben 75. születésnapját ünneplő Fábián Lászlónak íródott.
„Az időt és a dolgokat nem lehet feledni” - írja Fenyvesi Ottó Topolya című versében, mely szinte előirányozza gondolatiságát Alexa Károly Király és a Napló című kritikájának. Az elgondolkodtató íráshoz javasoljuk elolvasásra a Tények és tanúk sorozatban Király István: Napló 1956-1989 (könyvtári jelzet: 810 K47) címmel, a Magvető Kiadó gondozásában megjelent könyvet.
Péntek Imrétől ezúttal az idén 11. alkalommal megrendezett Pelso Országos Kerámia és Goblein Biennáléról szóló tudósítást olvashatjuk. A kétévente sorra kerülő tárlat elnevezését a Balaton római kori nevéről – „Lacus Pelso” – kapta.
A Szegedi Kovács György és Bíró József verseiből készült válogatást követően Molnár Miklós író Érett ésszel, józanon című könyvajánlóival a gyermekkorunkban átélt olvasási élmények felfrissítésére buzdít.
„Sok-sok év eltelhet, mire újraolvassuk kamaszkorunk nagy könyveit, de az is lehet, hogy megfeledkezünk róluk – pedig hát a velük való első találkozásunkkor mintha egy hatalmas fa árnyékába kerültünk volna: bárhová mehetünk a világban, ez az árnyék mindenhová elkísér bennünket.”
Az Életünk 2017/9. számának bemutatójára összegyűlt közönség a polgármesteri köszöntő után, a beszélgetés előtt az éppen távol lévő főszerkesztő, Dr. Alexa Károly levélben küldött szavait is meghallgathatta. Írását most gondolatébresztőként, ismertetőként közöljük s kedvcsinálóként aktuális folyóiratszámunkhoz.
Tisztelt Egybegyűltek!
Nagyon sajnálom, hogy – tizenhárom éves szerkesztői munkám során először – nem vagyok jelen egy Életünk lapbemutatón. Mentségemül egy külső és egy belső ok szolgál. A külső: kezelőorvosom ideiglenes óvása a nagyobb jövés-menéstől, annak érdekében – és ez a belső ok -, hogy rendbe jöjjön az, aminek rendben kell lennie.
Az Életünknek erre a számára valamennyien büszkék lehetünk, akiknek közünk van a városhoz, annak múltjához és jelenéhez. Ha egyetlen szóra kellene szorítkoznom a jellemzésére, ez volna: „a maradandóság.” Témájának jellemzésekor is ott kell legyen ez a szó, és a kidolgozás minőségét is bízvást ezzel jellemezhetjük. És ez nem öndicséret, itt a lapszerkesztés csak lehetőséget adott arra, hogy a személyes elhivatottság, hozzáértés és ügybuzgalom teret kaphasson. Merklin Tímea egyszemélyes akciója eredményezte ennek a kiadványnak a szövegét és Benkő Sándoré a látványoknak azt a sorát, ami nélkül a szó sem érvényesülhetne igazán.
S míg – sokadszorra - előre-hátra lapozok a folyóiratban, mind imponálóbbnak találom, ahogy a hírlapírói kíváncsiság, türelem, résenlét és mozgékonyság elegyedik benne a szakszerű tudományos megörökítés igényével. Ahogy egybeáll a jelenben az, ami attól igazából soha nem lenne elválasztható: a mai mindennapok és azok „mögöttese”. Az munkál itt minden ponton, ami folyamatos kérdésként színezi életünket: hogy mi is végződik a halállal? Mi is a közünk azokhoz az emberekhez, akik voltak valaha? Talán éppen a közelünkben: tér és idő végletes távolságát betöltve. És – bármily meglepően is hangozzék - nyugalmat sugároznak ezek az elmúlásról tanúskodó képek és mondatok: mert arra bizonyságok, hogy még az is megszólítható, ami nincs. Mert volt. Ami nélkül mi sem lehetnénk. Hajdani emberi önmagunkkal folytatunk beszélgetést. Pár éve jelent meg egy remek angol művelődéstörténeti könyv, amely a „magánélet” történetét mutatja be. Szerzője, Bill Bryson, egy ódon paplakban él Norfolkban. Egyszer a barátja rákérdez, hogy nem furcsállja-e: minden templom a környéken mintha be lenne süllyedve a földbe. Sok száz éves angol templomok ezek, mennyi, de mennyi regényből és filmből ismerősek… Körben – a régi „magyarul” cinteremnek mondott kertben - düledező sírkövek. És az igazság az, hogy nem a templomok vannak lemerülőben: a templomkert emelkedik folyamatosan. Mégis – kérdi a barát – hányan lehetnek itt eltemetve, ennek a 250 fős közösségnek eme végső nyughelyén? Nyolcvanan, százan? Hát nem egészen… Ha csak ezer évet számolunk, akkor már legalább húszezer néhai brittel kell kalkulálnunk. Szombathelyen mennyien élnek (most ne nézzük, hány régi helységből is állt össze ez a nagyváros)? Talán nyolcvanezren… Tessék szorozni. Ahol ezeket a sorokat írom, a fővárosban, a belátható időn belül a város növekedése során legalább hetven-nyolcvan temető tűnt el a nagy házak alatt… És minő szerencse, ha a föld mélye vagy egy épület sötét zugai üzeneteket tudnak küldeni nekünk azokról, akik itt voltak. Éltek, tették a dolgukat, merengtek életről és halálról. Szombathely városát kivételesen szerencsés helynek kell tartanunk. Mert minden történelmi válság, sőt katasztrófa ellenére sem számolta fel azokat a „jeleket”, amivel a múlt üzen. S ami oly nehéz: az idő megragadása, feltárása, szinte azt mondhatnánk: az idő titkainak leleplezése. Mert minden kődarab, koporsótörmelék, kopott név arra szolgál, hogy a képzelet elrugaszkodjék: kik voltak ők, mit tettek, miért lehetünk hálásak nekik. Kapásból azt mondanám, hogy Merklin Tímea és Benkő Sándor afféle „alvilági kalauzként” fogják a kezünket, temetőből kriptába, templomból zöldellő halmok közé vezetve. Persze azok is, de vajon abszurdum volna, ha egyben meg is fordítanánk az „utazásnak” ezt a képzetét és úgy látnánk: azokat hívták elénk a napvilágra, hogy elképzeljük, tehát megismerjük őket, akik nélkül nem volna város és mozgás, fény és emberi szó?
A 2017/10-es Életünk lapszám a 73 éve történt, 1944-1945 között zajló holokausztra tekint vissza, különös tekintettel a korabeli polgárság szereplehetőségeire, viszonyulásaira.
Pelle János író az 1944. november elejétől egészen 1945. március végéig zajló, improvizált terrorcselekményekről ír, az ismert nyugat-magyarországi helyszínek közül Kőszeget kiemelve.
A közlemény olyan eddig nyilvánosságot nem kapó levéltári dokumentumot dolgoz fel, mint például dr. Rubányi Imre, a kőszegi munkatábor orvosa ellen 1945-ben indított rendőrségi vizsgálat és per anyaga. Ennek az abszurd pernek az iratai teszik lehetővé a kőszegi munkatábor belső viszonyainak rekonstruálását. Az antiszemita bűnbakképzés és a cinikus politikai uszítás még az utolsó hónapokban és hetekben, a nyilvánvaló politikai összeomlás küszöbén is felszínre tudta hozni és tettekre tudta bírni a legdurvább és legpusztítóbb emberi ösztönöket.
A zsidó hagyományok szerint, ha valaki meghal, az örök életbe lép át, a földi élet maradványait a „sírok háza”, vagyis a temető őrzi meg. Merklin Tímea újságírót Márkus Sándor, a Zsidó Hitközség elnöke és Mayer László történész, levéltáros kísérte el a szombathelyi Vásárcsarnok mögött található zsidó temetőbe. Rendkívül értékes írást olvashatunk a zsidó hagyományokról, temetkezési szokásokról, valamint azokról a neves családokról, akik meghatározók voltak a szombathelyi polgárság életében. Sokan közülük szintén a holokauszt áldozatává váltak.
Száraz Miklós György író gondolatai visszanyúlnak egészen a tiszaeszlári 1882. áprilisi eseményekig, amikor is egy 14 éves zsidó származású lány eltűnt, és dacára a jelentős számú megmaradt dokumentumnak, lényegében a mai napig nem derült ki, mi is történt akkor. Számos vitára ad okot az eset. Ám a történészek többsége abban kezdetektől fogva egyetért, hogy Magyarországon Tiszaeszlár előtt nem beszélhetünk antiszemitizmusról. (A téma iránt érdeklődök figyelmébe ajánljuk: Kövér György/Tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek. Bp. Osiris, 2011. Jelzete: 343 K 91)
A 2017/11-es Életünk lapszám egy különleges egysége az In memoriam Lőrinczy Huba című emlék gyűjtemény, melyben Bokányi Péter főszerkesztő-helyettes, Villányi László költő, Ölbei Lívia újságíró visszaemlékezéseit olvashatjuk a tíz éve elhunyt Márai-kutatóról.
Lőrinczy Huba 1940. november 15-én született Szombathelyen. 1964-ben végzett Budapesten az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarán magyar-történelem szakon. 1974-től a Berzsenyi Dániel Főiskola docenseként, majd 2000-től tanszékvezetőjeként tanárok százait nevelte ki. 1995-ben az irodalomtudományok kandidátusa lett, majd 2003-ban habilitált. 1981-ben a szombathelyi irodalmi életben végzett tevékenysége elismeréseként Életünk-díjat kapott. Tagja volt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság országos elnökségének. Kutatási területe a századforduló és a századközép magyar epikája, elsősorban Ambrus Zoltán és Márai Sándor életműve. Elmélyültsége, módszeressége kiemeli a Márai-értelmezők sorából.[1]
Spannraft Marcellina egyetemi docens (Károli Gáspár Református Egyetem) az általa választott kutatási területen hagyományos elmúlás motívumok vizsgálatától eltérően, nagy hangsúlyt fektet a születés, újjászületés költői képeire, azzal a meggyőződéssel, hogy az élet-jelek, a hit és a remény jelei tulajdonképpen ott rejtőznek az egész költői életműben. József Attila költészete elbeszélhető ezeknek a jeleknek a felmutatása révén is. A kapcsolódó gazdag irodalomjegyzék kiváló kiindulási pontja lehet a témában elmélyülni kívánóknak is.
További számos irodalmi csemegét tartogat még olvasói számára a tizenegyes szám. Fenyvesi Félix Lajos, Kovács István, Fenyves Marcell versei mellett az október 9-én kilencvenedik születésnapját ünneplő, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító Tornai József három költeményét is olvashatjuk.
„A 100-as szám érdekes, visszatérő képlet nála, talán a teljesség kifejezése, de az is lehetséges, hogy csak egyszerű praktikum. Sokkal fontosabb és érdekesebb a tükör metafora alkalmazása a könyvre. Ezzel pedig olyan területre tévedünk, ami a festészet talán egyik legnagyobb metatoposza, a mimézis elmélet forrása.” Dallos István fotográfus Fülöp Péter 100 Tükör című kötetét méltatja. E szám képeit is az említett gyűjteményből válogatták a szerkesztők.
Molnár Miklós Érett ésszel józanon az előző számban megkezdett ifjúkori irodalmi élményeit osztja meg olvasóival, abban a hitben és reményben, hogy a régi dolgok örökérvényűek maradhatnak.
A folyóirat Tárnok Zoltán Forgácsok című írásával zárul, melyben a sokat megélt és az irodalmi életben bennfentes szerkesztő gondolatait olvashatjuk Tersánszky Józsi Jenőről, botcsinálta nyelvészekről, Hofi Gézáról, a nyelvtanulásról, Tarr Béla filmjeiről. Az egyes emlékmorzsákat, gondolatköröket kerek és örökérvényű megállapításokkal zárja le. A Forgácsok nevet viselő sorozat a következő számban folytatódik.
[1] Lengyel András : Lőrinczy Huba halálára. In.: Műhely, 2008. (31. évf.) 1. sz. 63-66. old.
Vasadi Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, író, esszéíró, irodalomkritikus, műfordító 2017. november 24-én elhunyt. „Vasadi Péter versének nincs ideje. Nincs idő sem a versben magában, se a vers körül, azaz vers és verselés nem időben történik. Vagy – és ez ugyanazt jelenti – magában a létidőben, amely vélhető semminek és tartható, remélhető üdvtörténetnek.” Így köszöntötte 2012-ben a Kossuth-díj elnyerése kapcsán, és így búcsúzik tőle 2017 novemberében a főszerkesztő Alexa Károly.
Sümegi György az Életünk 2014/8-as számában (70-75. p.) foglalkozott részletesen Kovách Aladár irodalomszervező és irodalomtörténeti fontosságú életpályájával. Jelen számban Tatay Sándor Kossuth-díjas író Kovách Aladárnak 1964 és 1979 közötti időszakban írt leveleibe tekinthet be az olvasó.
H. Hadabás Ildikó Anyámra emlékezem című verse aprólékosan és az ember minden kötődését reprezentáló érzelmeket megörökítve idézi fel az anya emlékét.
Zalán Tibor író Nyerésre áll saját csatájában című drámája egy koporsókészítőről és annak családjáról, kis falujáról szóló humoros, ám drámai történetet dolgoz fel. A darab eredetileg a XVII. Győri Könyvszalon Kortársjáték című drámaíró versenyre készült 2017 novemberében. A szigorú szabályok szerint kevesebb, mint huszonnégy óra alatt elkészülő alkotás témáját a Kisalföld című napilap vakon kihúzott szalagcímei adták.
A szombathelyi származású Csikós Attila a még meg nem jelent Zselatinos ezüst című regényéből közöl egy beharangozó részletet, mely egy temetést és az azt követő eseményeket mutatja be a volt kolléga és a sírásók főszereplésével.
Pusztay János, az uráli nyelvek és népek kutatója, publikációinak számát tekintve tudományterülete legillusztrisabb tudósa, az Életünk folyóirat szerzőgárdáját évek óta erősíti. Jelen írásában Arany János Bor vitéz két finn fordítását és a Szondi két apródja finnugor nyelvű fordításának kvantatív elemzését mutatja be az olvasóknak. A laikus számára is izgalmas kutatásból kiderül, hogy a komi fordításban csaknem azonos szótagszámban és rímekkel jelennek meg Arany művei.
Tóth Csaba Garas Kálmán új portréfotói kapcsán született gondolatait osztja meg olvasóival. A bemutatott lapszám oldalain is megjelenő portréfotókból Az idő megállítása címmel nyílt kiállítás 2017 szeptemberében az AGORA - MSH galériában.
Számos irodalmi csemegét tartogat a 2018/1-es Életünk lapszám. Elsőként Faludi Ádám költő, író Szekeres a falon című novelláját emelném ki, mely a végtelen bolondozások idejét idézi, amikor még a vendéglátóhelyeken lehetett dohányozni, be lehetett nézni Venyigeszúhoz és Planktonhoz, „mert megtehettem”. A szerző legutóbbi kötete 2010-ben Hogyan teremtettem világot címmel jelent meg (BDK jelzet F 14).
A hazai szépirodalom örök kedvelt témája a bor, a borozás. Hamvas Béla neve mellett ki kell emelni Sarusi Mihály író, költő nevét is. A 2009-ben megjelent Pinceszer – Boros úti beszélyfüzér című könyvének egyfajta folytatása az aktuális lapszámban közölt Pinceszer II. adomagyűjtemény.
Bobory Zoltán költő, író versében keresi fel Raksányi Gellért („Kutyu”) a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész sírját, hogy elmondhassa mennyire fontos volt az ő jelenléte, barátsága: „nem csak most, a györöki temetőben; ahol átölelsz minket, hogy beleroppan a csontunk – hanem egész botladozásunkkor felétek…”.
Kelemen Erzsébet költő, író a 2017-es ünnepi könyvhétre megjelent L. Simon László Körbejárni a hazát című kötetével kapcsolatban támadt gondolatait osztja meg az olvasókkal. Az esszékötet azokról az eltéphetetlen szálakról szól, melyek „tradíciókká fonják a múltat, amik összekötnek bennünket elődeinkkel és utódainkkal”. A kötet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány jóvoltából jelent meg.
Lezáró, befejező részéhez érkezett Tárnok Zoltán író Forgácsok című gondolatsorozata, melyben most is a kíméletlen kritikus szemével figyeli a körülötte bontakozó, vagy éppen bomladozó világ trendjeit, ikonjait. Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész Fra Stjepan Pavić horváth származású klasszika-filológus, tanár, műfordító és műgyűjtő igazán változatos életútjával ismertetteti meg az olvasót.
Végül Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató Szombathely város nyelve címmel megjelent tudományos esszéjét ajánlom az olvasók figyelmébe, melyben városunk nyelvhasználatában erőteljesen feltűnő regionális köznyelvi nyelvjárás jellemzőit örökíti meg.
A folyóiratban szereplő képek a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Szombathelyi Szépítő Egyesület által 2017-ben hirdetett Máskép(p) című helytörténeti fotó- és filmpályázatra beérkezett pályaművekből kerültek kiválasztásra. Az Életünk folyóirat 2018/1-es száma megvásárolható az első emeleti nyilvántartó pultnál.
A Kossuth Rádió minden délben egy-egy magyarországi templomából közvetíti a déli harangszót. A megkonduló harang hallatán a csendes áhítatot sugárzó, ámulatba ejtő mennyezeti freskókkal díszített, végtelen békét sugárzó épületek tárulnak lelki szemeink elé. A kötet témájául szolgáló templomok kezdetektől fogva a közösségek, a közösség szervezésének legfőbb helyszínei. Bennük nem csak a hitbuzgók, de Isten elkóborolt bárányai is védelemre leltek. Az aktuális szám alapgondolataként értelmezhetjük Pál Ferenc levéltáros sorait: „Azáltal, hogy a templom épülete, a falak, a bútorok, műemlékek magukon hordják a változó korok jeleit, a szakrális tér időn kívüli dimenzióba kerül. Isten a téren és az időn kívül áll, ő a történelem ura. Az öröktől fogva létező Alkotó és a számos kor lenyomatát magán viselő, ezáltal egyfajta kortalan jelleget magára öltő épület között egy újabb kapcsolat alakul ki. A templom maga is kezd hasonlóvá válni Istenhez.” A lapszám szerzői - Pál Ferenc, Vörös Gizella, Feiszt György, Merklin Tímea, Söptei Imre és Rétfalvi Balázs - különleges, ritka történeti adalékokkal járulnak hozzá a Vas megyei templomok történetéhez.
A kötetet Benkő Sándor és Berta Norbert fotói teszik még érdekesebbé. 2018. április 3-án a Berzsenyi Dániel Könyvtárban a tematikus kötet bemutatása kapcsán Bokányi Péter irodalomtörténész, szerkesztő beszélgetett Benkő Sándor fotóriporterrel, Merklin Tímea újságíróval és Pál Ferenc levéltárossal.
Kulin Ferenc kritikus, irodalomtörténész 1974-1983 között a Mozgó Világ főszerkesztő-helyettese és rovatvezetője, 1981-1983 között pedig főszerkesztője volt. Saját, személyes tapasztalataiból kiindulva igyekszik összefoglalni, miként változtatott irányt a Kádár-korszak magyar kultúrpolitikája az amerikai és orosz világhatalmi erőtérben. A cikket a József Attila-díjas író személyes visszaemlékezéseinek drámai őszintesége teszi igazán érdekessé.
Kabdebó Lóránt irodalomtörténész Turczi István Üresség (Bp. Scolar, 2017) című verseskötetéről írt kritikájának összegző gondolatai: „Milyen ez a költészet? Nem tudom. Első olvasásra idegesítő. Aztán klasszikusan elnyugtató. Egyszerre mindkettő. A művészet sok-sok reményt teremtő erejével teljes. Olyan, mint korunk. De benne él az annak ellene mondó reménység. A törésvonalak rettenetében Turczi ismeri a művészet varázserejét is. Az élteti ezt az „ürességet” teletöltésre vágyó és váró tartállyá.” A József Attila-, Prima Primissima- és Babérkoszorú-díjas költő, író, műfordító három alkotása is olvasható a márciusi lapszámban.
A Vas megyei, nyőgéri származású Tönköl József verseiben megörökített vidéki életképek egy nagyvárosban élő, de szíve mélyén falusi ember emlékei.
Péntek Imre költő, újságíró ezúttal Bence Lajosnak, a Muravidék tehetséges tollforgatójának pályaívét mutatja be a kezdetektől a beérkezésig. A költő két költeménye is megtalálható a folyóiratban.
A kötet Veress Zsuzsanna író Tercio de la muerte című, az előző számban elindított regényének második részével zárul.
Geszler Mária keramikus 1941-ben született Budapesten. Művészeti tanulmányait 1960-1965 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte. A főiskolai tanulmányait követően Magyarszombatfán, majd Szombathelyen telepedett le. Számos hazai és neves külföldi műhely biztosított helyszínt a magyar népművészeti és a keleti kultúra stílusjegyein osztozó remekművei nagyközönség előtti reprezentálásának. Az idehaza és külhonban elnyert díjak is mutatják, mennyire értékes és megkérdőjelezhetetlen művészete. „Érzelmi váltásait jól tükrözik az általa kreált figurák. Kiindulási pontjuk valamiféle önportré, valami személyes attraktivitás, amely elnyeri a maga kerámia-mivoltát.” – így vélekedik Péntek Imre költő, újságíró a 2018-ban Kossuth-díjat elnyerő művésznő alkotásairól.
Weiner Sennyei Tibor költő, író, műfordító Békássy Ferenc összes műveit tartalmazó hiánypótló kötete 2010-ben jelent meg. Az április lapszámban egy újabb különlegesség olvasható a szerző tollából, Békássy Ferenc és Végh Gyula barátságát bemutató esszé, melynek végén részletet közölnek Végh Gyula emlékiratából.
Veress Zsuzsanna író izgalmas folytatásos regényét a 2018/1-es számban indította el, a címet adó Tercio de la muerte a bikaviadalok hátborzongató húsz percének harmadik harmadát jelenti, amikor is a matador üdvözli az elnököt és engedélyt kér az állat kivégzésére. A „Cortés-ügy” középpontjában egy torreádor rejtélyes halála áll, melynek felgöngyölítését kísérhetjük nyomon hónapról hónapra.
Horváth Júlia Borbála Anyádat! című novelláskötete 2018-ban jelent meg. A húsz vitatott női sorsot bemutató kötetből két fejezetet olvashatnak az Életünk oldalain. A novellák mindegyikét áthatja az írónő sajátos hipotézise, miszerint a tanulás, az anyagi előrehaladás, a függetlenség mégsem tette olyan mértékben elégedetté a nőket, ahogy azt korábban remélték.
Egy folyóirat általában akkor jelentkezik dupla számmal, ha tematikus szám kapcsán bővebb mondanivalót kíván közölni a szerkesztő. Ilyen volt például a Savaria Szállóról szóló (2015/7-8.) dupla szám is, vagy a Rajnai László emlékszám (2016/6-7.). A májusi és a júniusi összevont számban egy különleges összefonódás fedezhető fel. Minden évben május utolsó vasárnapján ünnepeljük a gyerekek, a jövőbe vetett remény napját. Június 4-e pedig a nemzeti összetartozás napja, amely szűkebb értelemben a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója, tágabb értelemben a magyarság, mint fajtól, nemtől, vallási hovatartozástól független nemzeti identitás, „a magyar vagyok” érzés ünnepe. Ez a kettő egyesül egy olyan regényiratban, melyről maga a szerző így nyilatkozott: „Kettős cél vezérel (és még sok más egyéb is, e kettőn túl…). Ne csalódjék a színpadi műben az, aki már olvasta a regényt! Aki pedig nem olvasta, kapjon kedvet az elolvasásához!” Az Egri csillagok című Gárdonyi Géza regényt talán minden magyar ember legalább egyszer elolvasta már életében, olyan is akad, aki nemcsak olvasta, de mindenféle iskolai kényszer ellenére kijegyzetelte; a regény ihletője volt már filmnek, festménynek és színdarabnak is. Zalán Tibor író, drámaíró a híres regény alapján készült színdarabját 2018. március 19-én mutatták be a Nemzeti Színházban. A darab különlegessége, hogy a gyerekek, a néhai egri srácok szemszögéből mutatja be a török háborút. Egy olyan korosztály szemszögéből, akiknek nagy valószínűséggel a nyáron vagy a jövő nyáron meg kell birkóznia a több mint ötszáz oldalas cselekménnyel. Annak a korosztálynak, akit manapság olyan sok támadás ér, mert nem olvasnak, mert folyton a monitort bámulják. Azt hiszem, a dramatizált változat segít a mai gyerekeknek megérteni a török uralom alatti időket, az 1552-es egri vár ostromát. És abban is biztosak lehetünk, hogy a darab láttán szívesebben fogják elolvasni az eredeti művet.
A dupla szám a Berzsenyi Dániel Könyvtár A vers világa címmel meghirdetett képzőművészeti pályázatára érkezett és a zsűri által kiállításra javasolt munkákkal került illusztrálásra. A pályázat témája a Szívlapát kortárs verseskötet, amely célzottan fiatalok számára összeállított, 85 költő 150 alkotását tartalmazó versgyűjtemény. A májusi – júniusi szám még tartogat egy szívet fájdító közleményt is: Pelle János író, újságíró A magyar orvosok és a „végső megoldás” című dolgozatát. A magyar orvostársadalmat ért második világháborús súlyos veszteségen túl megismertet annak egy másik vetületével, ez pedig azoknak az orvosoknak a társasága, akik a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete mögé felsorakozva azon dolgoztak, hogy a vezető szerep kizárólag magyar embereknek jusson. Döntéseiket szorosan együttműködve a náci vezetőkkel faji alapon hozták. Tóth Csaba Munkácsy-díjas képzőművész Bartha László festőművésznek és Tornay Endre András szobrászművésznek a Kőszegi Művészeti Egyesület és a Jurisics Vár közös összefogásából létrejött emlékkiállítását értékes életrajzi adalékokkal színesítve örökíti meg írásában. Kőszeg város mindkét alkotói életmű kibontakozásának és betetőzésének helyszínéül szolgált.
A júliusi szám - talán a nyári szabadságokra tekintettel - egy olyan tudósítást közöl Péntek Imre tollából, amely Veszeli Lajos festőművésznek a Balatont megörökítő festményeit bemutató kiállítása kapcsán született. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban szeptember 30-ig még megtekinthető kollekcióhoz hozzák meg a kedvet a folyóirat lapjain közölt reprodukciók is. Veres Zsuzsanna Tercio de la muerte - A halál harmada című regénye befejező részéhez érkezett, mellyel hónapról-hónapra különleges spanyolos hangulatot csempészett az irodalmi, kritikai folyóirat hasábjaira. Vasadi Péter Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, esszéíró, irodalomkritikus, műfordítónak állít emléket Benne ébredsz című versével Baka Gyöngyi költő, könyvtáros. „Álcázza magát az irodalom irodalomnak” címmel Kovács Ágnes beszélget Fábián Lászlóval, az Életünk folyóirat egykori szerkesztőjével, akinek elmondása szerint szerencsés, ha a főszerkesztő markánsan érvényesíti ízlését, szemléletét, akaratát az általa szerkesztett folyóiratban. Olvasásra érdemes interjú a régi szép időkről, politikáról, irodalomtörténetről, családról és még sok más izgalmas témáról. Fábián Lászlótól elolvashatjuk Alexa Károly Koldusállás című irodalomtörténeti könyvéről készült dolgozatát, amely műfaját tekintve kritika, ám érződik, hogy a két író évekig volt egymás fegyvertársa, egyazon fronton küzdöttek az irodalmi értékek megőrzésében a planetáris idiotizmus ellen vívott csatában. Olvasás közben máris felmerül bennünk a kérdés, de mit mondana, reagálna erre Alexa Károly? A válaszra nem kell sokat várnunk, két oldallal később a „különállásomat jelentem be…” című írásában életrajzi, társadalompolitikai, irodalomtörténeti adalékokat is közölve indokolja az egyes eseményeket, nem titkolva, hogy több mint tíz évig nem beszéltek egymással „F-el”.
Az Életünk hagyományosan időről-időre egy-egy régészeti témájú közleménynek is helyet ad. Ilon Gábor régész foglalja össze európai szinten is jelentős, a Répce-völgyében 1988-2002 közötti időszakban végzett régészeti kutatásait. Csikós Attila és Szauer Ágoston versei tovább színesítik a lap kínálta kortárs irodalmi palettát.
Az Életünk irodalmi folyóirat időről-időre jelentkezik olyan tematikus számmal, amely a régészet tárgykörébe tartozik. Ez a dupla kötet szakmai szempontból is jelentős írásokat tartalmaz, központi témájuk a füvek, fák, régészet. A három fogalom egyfajta szimbolikus kört alkot, amelynek segítségével a vendégszerkesztő Ilon Gábor régész az emberrel szinte egyidős növényzet múltjára, jelenére kívánja felhívni a figyelmet, hiszen sok fajt sajnálatos módon napjainkban ökológiai katasztrófák pusztulással fenyegetnek. Ahogy az emberiség egyre nagyobbat tudott és mert fejlődni, egyre nagyobbat mert alkotni, a bolygónk mint büszke anya úgy szolgálta és még szolgálja - ameddig csak tudja - gyermekét, az embert. Ám a kezdeti felfedezéseket, kísérletezéseket mértéktelen előállítás és fogyasztás követte. A hálózati társadalmak kimeríthetetlen igényű tékozló fiúvá nőtték ki magukat, és a Föld lassanként benyújtja a számlát. Napjainkban az állat- és a növényvilág kihalófélben van. „E fogyasztás tárgyaival foglalkoznak az írások, a folyamat egy-egy mikronnyi pontocskáját veszik górcső alá. Természetesen a szerzők érdeklődése által determinálva. ” Az összevont számban több mint 105 oldalon megjelenő tanulmányok gondolkodásra, cselekvésre ösztönzik az intelligens, értő olvasót.
Az összetört nádszál című búcsúztatójában Buji Ferenc filozófiai író örökítette meg a nemrégiben elhunyt Taraszevics Zsuzsa – írói nevén Veres Zsuzsanna (1977-2018) - rövid életének meghatározó filozófiáját: „A művészet nem nagyon érdekel, mert ha az ember jól végzi a dolgát, szükségszerűen művésze a hivatásának.” A nekrológ végén az írónő bibliográfiáját közli a lap. A folyóirat egyes rovatai között Tornai József, H. Hadabás Ildikó, Kovács István versei képeznek egyfajta átvezetést. „Az örök visszatérés reményével kecsegtető képek az eredet közelébe kalauzolnak, nem hagynak időt a félrenézésnek, nem hagynak teret a félreértésnek.” – Ayhan Gökhan fiatal költő gondolatait idéztük a 2018. május 24-én, Pestújhelyen nyílt Nagy Előd kiállításról. Jelen számot a festő, éremművész munkái illusztrálják. A kritika rovatot továbbra is Péntek Imre gazdagítja írásaival, ezúttal H. Hadabás Ildikó Röghöz kötötten (Pápa, 2018.) című kötetéről. Az irodalmi lap egy kedvelt színfoltja a beszélgetések, interjúk rovat. Ezúttal Balázs Géza cserélt gondolatot Jánosi Zoltánnal. „De nemcsak a vizuális költészet képi, szövegi, formai elemeit dúsítja fel a Papp Tibor-i életmű, hanem a magyar irodalom zsánerének önkéletírás-fejezetéhez is új színeket ad.” Adott. A lapszám oldalain a 2018. július 18-án elhunyt József Attila-díjas magyar író, költő, műfordító, tipográfusnak állít emléket Kelemen Erzsébet. Az 1956-os szabadságharc és forradalom történésze, M. Kiss Sándor azzal a célzattal kezdte el írni emlékiratait, hogy történetein keresztül tegye megélhetőbbé, megérthetőbbé lányai számára az egyes korokban uralkodó trendeket, folyamatokat, a történelmet. Emlékiratainak közlése a 2009. 4-es (Különbéke címmel) lapszámban indult el. Az Életünk folyóirat egyes lapszámai (1963-2014) elektronikus úton is elérhetőek az Arcanum Adatbázis Kft. jóvoltából a Hungaricana adatbázisban. Online böngészésre, olvasásra a Berzsenyi Dániel Könyvtár II. emeleti olvasótermében biztosítunk lehetőséget a beiratkozott vagy látogatójeggyel rendelkező olvasók számára.
Fábián László író-költő levele gondolkodásra sarkallja az olvasót. Barátainak összegyűjtött gondolatai a kirekesztés, eliminálás témakörében egyfajta javaslat arra vonatkozóan, hogyan válasszák külön a barátságot a politikától. Legyünk toleránsak a kirekesztésben, ám még a toleranciában se legyünk kirekesztők… Az aktuális szám illusztrációit Tihanyi Károly Érzelmeink című kiállításának anyagából válogatták. Ennek kapcsán közlik Csikós Attila író megnyitó szavait, melyek szeptember 8-án a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban hangzottak el. Kovács Ágnes irodalomtörténész Ambrus Lajos íróval, e lap egykori szerkesztőjével (1983-1993) beszélgetett többek között az Életünk folyóirat sikeres számairól, a szerkesztőség egykori erősnek tartott írói gárdájáról, a Forgó-klubos időkről, kedvenc olvasmányairól, a borról és a poétikáról, alkotásról, gyümölcstermesztésről. Röviden azokról a dolgokról, amikből az ambrusi írói világkép építkezik. Jorge Luis Borges neve mostanában pörög, hisz a Jólfésült menydörgés című összegyűjtött novellás kötete nemrégiben jelent meg a könyvpiacon a Jelenkor kiadó igényes tálalásában. Az argentín író-költő öt versét Molnár Miklós fordításában ismerhetjük meg. Adamik Tamás ismert és elismert irodalomtörténész Ovidius antik római költő hosszúra nyúlt pályaívének kezdeti szakaszát örökíti meg előadásszövegében, mely élőszóban is elhangzott a Salvatore Quasimodo költőversenyen. A kritika rovatot ezúttal Simon Lajos Zoltán könyvismertetője, ajánlója gazdagítja, a már említett Adamik Tamás irodalomtörténész Carmina Rustica 2018-ban az Üveghegy kiadó gondozásában megjelent kötetét ajánlja a közönség figyelmébe. M. Kiss Sándor Különbéke című naplóközlésében többek között a győri 1956-os eseményeket örökíti meg, testközelből. Kovács István Egy címében is beszédes album című írásában Petneki Áron történész, művészettörténész 19. századi jelentős lengyel festőművész Jan Matejko életművét megörökítő albuma alapján ismerteti a festő életrajzának magyar kapcsolódásait. A lapszám végén Baranyai László Bilincsben című darabjának hét jelenetén keresztül ad betekintést két házasság életébe.
A Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság 2018-as tanulmányi napjain elhangzott Szőllős Sándor előadásával indul a decemberi lapszám. Péntek Imre író ezúttal Kotnyek István kiállításáról tudósított, melyet a nagykanizsai Plakát Házban Festegetsz még? címmel rendeztek meg 2018 októberében. A kollekció Kotnyek István festőművész 1964-2018 között készült képeiből válogat.
Szepesi Attila Barbár szonettek verskollekciója – összesen kilenc, egymáshoz halvány szálakkal kapcsolódó verse – a készülő, kiadás előtt álló poszthumusz versgyűjteményéből válogat. A Bilincsben színdarab a novemberi számban közölt második, egyben befejező részében köszön el az olvasóktól. „A vér a győri övezetről, a kórház kőlapjairól, a fegyházak udvarairól felszáradt. De a nyomok megmaradtak és a sebek is.” – írja a Különbéke záró soraiban M. Kiss Sándor történész. Az 1956-57 során ért emberi veszteségekről, a forradalom utórezgéseiről szól e befejező rész. A decemberi számban Domokos László két, már csak emlékeiben és verseiben továbbélő költőről, Petri Csathó Ferencről és Endrődi Szabó Ernőről készített sors- és korrajzot a hetvenes évek irodalmi életének, a kommunizmus árnyoldalainak megvillantatásával. A főszerkesztő, Alexa Károly Random és ESZE című írásában emlékezik meg a hetvenes-nyolcvanas évek irodalmi életéről, amikor: „haladni látszott a technika, a fogyasztási javak minősége, az egyének életsora és a társadalom közélete is, miközben minden állt.”
Ásványi Ilona előadásának szerkesztett változatával indul az idei év legfrissebb száma, mely a „Ha kiderül az alkony” - Spannraft Marcellina 60 - Köszöntőkonferencián, 2018. november 30-án hangzott el. A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár igazgatója a keresztény értékrendnek megfelelően mutatja be az emberi szeretetet, embertársi viszonyok természetrajzát. Péntek Imre Hegyeshalmi László november végén Veszprémben megrendezett három tárlatáról tudósít. A Csikász Galéria kollekciója az Angelus novus, a Várgaléria a Fekete és fehér, a Magtárban elhelyezett összeállítás pedig a Tender textures címet kapta. Az egy napon megnyíló három tárlat három különböző korszakát mutatja be a festőművésznek. Az alkotásokból készült válogatás képezi a januári lapszám illusztrációit. A korábbiaktól eltérően az évindító számban csak egy vers található: a Lászlóffy Aladár költő hagyatékából származó költemény. Közlésre került továbbá Oplatka András történész, újságíró beszéde is, amely Szilágyi István író 80. születésnapján hangzott el a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2018. október 15-én. A továbbiakban B. Tóth Klára tavaly júniusban rögzített interjúját olvashatjuk Kulin Ferenc irodalomtörténésszel. A beszélgetés része a Művészkolóniák Kisorosziban című kutatásának, melyben a XX. század elejétől kívánja feltérképezni a Szigetcsúcs településéhez kötődő művészeket, a térség kulturális és spirituális mozgalmait. Arany Zsuzsanna irodalomtörténész tanulmányában a vallás-filozófiai irányzatok hatását vizsgálja a századforduló magyar irodalmi életére. Buji Ferenc író Srí Arulparánanda Szvámig nevével Edward Carpenter szociális gondolkodó útirajzában találkozott először. Vallás-filozófiai témájú írásában Dél-India és Ceylon egyedülálló személyiségének életébe, vele kapcsolatos összefüggésekbe avatja be az olvasót.
Fábián László ezúttal költőként mutatkozik be: versében az idő múlásával kapcsolatos töprengéseit osztja meg velünk. Buji Ferenc az előző számban megkezdett, Srí Arulparánanda Szvámig meg nem különböztetés bölcsességével foglalkozó tanulmányának befejező részéhez érkezett. Részletesen ismerteti az indiai filozófus tanait, gazdag hivatkozási jegyzékkel, felhasznált irodalommal. Orosz István, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas grafikusművész Paradoxonmetria című kiállítását januárban tárták nagyközönség elé a zalaegerszegi VMK Gönczi Galériájában. Péntek Imre a kiállításon szerzett élményein keresztül mutatja be Orosz meghatározó karakterjegyeit. Ez alkalomból a februári lapszámot Orosz István munkái illusztrálják. Bíró József költő verseiben Stephen Hawking angol filozófusra, El Kazovszkij orosz származású, Kossuth-díjas magyar festőművészre, Mózes Attila romániai magyar íróra emlékezik. Szennyai Ilona meséiből közöl válogatást. A történeteket még saját gyermekeinek mesélte, de nagymamaként érett meg benne a gondolat, hogy néhányat közreadjon belőlük. Domokos László Papp Endre íróval, a Hitel folyóirat főszerkesztőjével készített interjúban elárulja: a jó lap titka az eleven szellemű szerkesztőség, az irodalmi jártasság, a derű, alázat, elkötelezettség. Radics Évának a Pesti Vigadóban 2018. március 28-án, a Magyar Művészeti Akadémia konferenciáján elhangzott előadását olvashatjuk, Kincs, ami van címmel. Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró, szerkesztő és Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző kapcsolatára, közös munkájára emlékszik baráti szeretettel. Szokolay több mint harminc magyar költő, köztük a Vas megyei származású Nagy Gáspár verseit zenésítette meg. Kovács István A közhaszon robotosa címmel emlékezik Speidl Zoltán újságíróra, egyetemi docensre, volt országgyűlési képviselőre.
„A mesterek nem ismerték egymást, de lelküknek üzenete jelen van századunk műhelyiben is. Veszteség lenne szemet hunyni efelett. Velük kell élnem, és amit sugallnak, tovább éltetni korongom törvénye szerint. Ez hitvallás és elkötelezettség, amelyre a gyökereim és ez a kis ország is kötelez, ahol születtem.”("Föld - Ember". Zalaegerszeg, 2015) Születésnapja alkalmából Németh János Kossuth- és, a Nemzet Művésze-díjas keramikus-szobrász előtt tiszteleg az Életünk folyóirat márciusi száma. Ez alkalomból műtárgyfotói, Péntek Imre vele készített interjúja és Feledy Balázs személyes sorai kerültek közlésre a lapszám első felében. Szombathelyen a volt tüdőgondozó Dr. Antall József téri bejárata mellett megállva gondoljunk Németh Jánosra, aki ez év márciusában töltötte be 85. életévét. Pelle János történész, író nagy elhivatottsággal kutatja a holokauszt irodalmát, történelmét. 1992-ben megalapította a Magyarországi Zsidó Fórumot. 2000-2004 között a Zsidó Közéleti Unió ügyvivője volt. 2004 óta a Zsidó-Keresztény Közületi Unió ügyvivője. Magyar zsidó irodalomtörténetet és az antiszemitizmus történetét tanította az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen. Pelle antiszemitizmust boncolgató kötetei, szakcikkei kapnak hideget – lelkes kritikusa Karsai László –, meleget. A téma több aspektusú megítélése, érintettsége okán e cikk is újabb gondolatokat indíthat meg. Pelle János e területen mutatott aktivitása okán joggal feltételezhető, hogy célja a holokauszt szem előtt tartása, az ezzel kapcsolatos beszéd, vita, közös gondolkodás elindítása, fenntartása.
Az Életünk folyóirat küldetésszerűen, olyan irodalomtörténeti eseményeket is tárgyal, melyek hatást gyakoroltak a hazai és a határon túli magyarságra. 2018. október 25-én a Lengyel Köztársaság budapesti Nagykövetsége – együttműködve a Lengyel Intézettel – tudományos konferenciát szervezett a Feliks Alojzy versére szerzett, Boze cos Polske c. népének keletkezésének 200. évfordulója alkalmából. A magyar befogadástörténet jelentőségét hivatottak kiemelni Petneki Áron, Kabdebó Lóránt, Wojciech Kaliszewski, Kiss Gy. Csaba, Kovács István és Józef Wybicki személyes reflexiókat is tartalmazó referátumai.
A 2018/8-9. összevont számban Ilon Gábor régész a növényzet pusztulását, veszélyeztetettségét régészeti feltárások, történészi kutatások adataival támasztotta alá szakemberek bevonásával, ez a kötet gyakorlatilag e szám előzményeként értelmezhető. Ezúttal a téma Kárpát-medence haszonállatainak bemutatása. Tekintve, hogy ez most szimpla szám, bizonyos területek – például az állatok háziasítása – külön cikkben történő kifejtése talán hiányérzetet kelthet, mégis azt érezhetjük, hogy nagyon jó, hogy téma terítékre került, hisz az itt közlésre került írások jól érzékeltetik „egy a fejünk felett kerekedő fekete felhő sűrűsödését”. A tanulmányok azon túl, hogy gondolatébresztőek, gazdag forrásjegyzéket tartalmaznak, melyek kiváló kiindulási pontjai lehetnek a későbbi kutatásoknak. „Ön mennyi marhahúst fogyaszt?” – szegezi a kérdést Tugya Beáta archeozoológus, a nagykanizsai múzeum munkatársa az olvasónak. Magyarországon a húskészítmények vásárlási szokásait erősen befolyásolják az árak, és bár tudott, hogy a marha sokkal egészségesebb, mégis az olcsóbb baromfi vagy sertéshúst választjuk. Ám nem mindig volt ez így! A szakember cikkéből megtudhatjuk, hogy őseink húsfogyasztásában dobogós helyen állt a szarvasmarha. Lehet, hogy ahelyett, hogy szinte minden nap fogyasztunk olcsóbb húsipari készítményt, vissza kellene térnünk őseink szokásaihoz, és ritkábban, de jobbat enni? Horváth Tünde régész a salgótarjáni múzeum munkatársaként azt vizsgálta hogyan, miként alakult ki az ember és a szarvasmarha közötti viszony, milyen hagyományok, rituálék fűződnek hozzá, és azok az idők során milyen fejlődéseken mentek keresztül. Feltételezéseit régészeti kutatásokkal, feltárásokkal rekonstruálja. A szarvasmarha az archaikus korban nem csak iga vonására volt használatos, úgy tűnik, bizonyíték van rá, hogy sokszor kísérték utolsó útjukra egykori gazdáikat, a páros szarvasmarha-temetkezések során.
Szabó Géza régész, a szekszárdi múzeum munkatársa tanulmányával arra próbál választ adni, milyen szerepet töltött be az őskori ember életében a női nemhez kötődően a szarvas. Mi áll az agancsos szarvastehén gondolatiságának hátterében, régészeti ásatásokon előkerült bizonyítékok felhasználásával. Rainer Pál régész, történész, a veszprémi múzeum munkatársa heraldikai vizsgálatait tovább folytatva, ezúttal a hal ábrázolással rendelkező címereket szedte csokorba. Duhay Gábor Antal a Kárpát-medence ősi embereinek solymász tevékenységével foglalkozik. A magyarok vélhető solymász tudása az őshazába nyúlik vissza, az írásból az is kiderül, milyen bizonyítékok tudják alátámasztani ezt a hipotézist. A tanulmány különösen érdekes színfoltja a turulmadár hovatartozási kérdésének tisztázási kísérlete. A Tömördi Madárvártán évek óta végeznek madárgyűrűzést, mely a legalkalmasabb módja annak, hogy az egyes madárfajokról hiteles információkat gyűjtsenek. Az adatok feldolgozását követően észleltek bizonyos negatív trendeket, melyek hátterében az éghajlatváltozás és a globális környezetvédelmi jelenségek hatásai húzódnak. A jelenleg megfigyelhető demográfiai változások már olyan madárpopulációkban következnek be, amelyek valamilyen szinten emberi hatás alatt változnak, érthető tehát, hogy ennyi szakember, lelkes önkéntes állt az ügy mellé. Mindenképpen javasolom a két kötet egymás utáni olvasását. Rendkívül érdekes, a környezettudatosság gondolatiságára érzékenyítő olvasmányos szakmai cikkeket tartalmaznak, nem csak szakmabelieknek.
A hagyományokhoz híven, idén nyáron is összevont számmal jelentkezik az Életünk irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat. Az irodalmi értékekben ugyancsak bővelkedő dupla lapszámból szemezgetünk, inspirációt adva kedves olvasóinknak a nyári olvasási élmények gyarapításához.
Turczi István Jókai Anna íróról és Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas erdélyi-magyar költőről, íróról emlékezik meg egy-egy verseiben. Jancsik Károly azon kortárs felstőművészek közé tartozik, akik bár nincsenek egyfolytában a rivaldafényben mégis nagy érdeklődés irányul alkotásaik felé. Talán azért, mert az általa alkalmazott technika nem mindennapi, mondhatni egyedi. Fábián László író fejti meg festészetét, rendkívül aprólékosan, kvantumrészecskékre szedve azt. Az írás azért is nagyon fontos, mert Jancsikról egyetlen kortárs – sem online, sem papíralapú – művészeti lexikonban sem találunk szócikket. Buji Ferenc újabb vallásfilozófiai dolgozatát olvashatjuk, ezúttal az eredeti jézusi üzenet hellenizálódását, a teológia dehellanizálásának folyamatát járja körül. Izsó Zita író, költő a Fiatal Írók Szövetségének tagja második alkalommal jelenik meg verseivel az Életünk oldalain. Ez alkalommal hat verset csempészett a lapszámba, melyek az elmúlás, a veszteség, a halál témája köré csoportosulnak.
Az Egy tévelygő Móricz-hős, Báthory Gábor halála és többszöri eltemetései című tanulmányban az erdélyi fejedelem halálának narratíváival ismerteti meg az olvasót. A téma ma is gondolkodásra inspirál, el lehet-e fogadni vezetőnek egy erkölcsileg elítélendő ember? Egyáltalán milyen döntéseket képes hozni egy magánéletében brutális tetteket végrehajtó fejedelem. Milyen cél vezérelhette Bethlen Gábort, amikor 1628-ban úgy döntött, hogy vitézi rangjának megfelelően újratemeti? Ezekre próbál a dokumentumok ismeretében választ adni Jankovics József irodalomtörténész. Kiss Gy. Csaba József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, művelődéstörténész, címzetes egyetemi tanár részleteket közöl a Nap Kiadónál megjelenő Harminc év után (1988-89) című könyvéből.
A harminc éve történt rendszerváltás körülményeivel ismerkedhetünk meg kicsit másként, kicsit közelebbről, személyesen. Kovács István költő a vers keletkezésével kapcsolatban gyűjtötte össze gondolatait: „A vers a lélek hajszálrepedéseinek soha meg nem ismétlődő szövevénye. Kiváltója a megrendülés és az örökkévalóság rokon értelmű fogalma: a csönd.” Domokos László Margittai Gábor íróval, újságíróval beszélget kultúrák, közösségek, egyének peremhelyzetéről, irodalomról, alkotó szerkesztői feladatokról. Fenyvesi Ottónak Egyházashetyén, a Berzsenyi Dániel emléknapon elhangzott ünnepi gondolatait olvashatjuk újra. A gondolatok olvasása után még közelebb kerül az olvasóhoz egyik legnagyobb magyar költőnk életműve. Fenyvesi Berzsenyi Dániel költészetét a drága orvossághoz hasonlítja, receptre ajánl naponta néhány sort. Végezetül Molnár Miklós író, költő, műfordító személyes hangvételű beszámolóját emelném ki a dupla számból. A sikondai alkotóház 1994-1999 közti időszakának végtörténetébe, valamint ezzel párhuzamosan a művésztelep egykori mindenesének ez időszakra jellemző alkotó tevékenységébe nyerhetünk betekintést. Ritkán látott felvétel az íróról!
Az Életünk szerkesztősége ezt a számot Nagy Éva könyvtárigazgatónak ajánlja, köszönetet mondva a lap megmentéséért és azokért az évekért, amelyek során a lap működését biztosította. A lapszám különleges jellemzője, hogy női írók, költők, irodalomtörténészek, könyvtárosok publikációit tartalmazza.
A számot Derkovits Gyula festményei illusztrálják. Lajta Erika veszprémi származású írónő rendszeresen publikál a Kortársban, az Élet és Irodalomban, a Lyukasórában, és időről-időre az Életünkben is feltűnik a neve. Stílusára jellemző, hogy szereti a dolgokat visszájukról ábrázolni, fő érdeklődési területe a groteszk. Kedvelt korszaka a gyermekkora közegét is adó szocializmus. Az ecsetem a fegyverem történet főhőse Derkovits Gyula festőművész, grafikus. További szereplő a festőművész felesége, Dombai Viktória. A három jelenetre tagolt alkotás az 1930-as, majd az 50-es, 70-es évek Magyarországán, az utolsó jelente pedig már a rendszerváltást követően, 2017-ben játszódik. (A befejező második felvonás az Életünk 2019/8. számában olvasható.) Az egyes jelenetekhez a festő életművében keletkezett festmények párosulnak, melyek még több gondolatot adnak az egyes alkotások értelmezéséhez.
Pécsi Györgyi irodalomtörténész, tanár, könyvtáros számos jelentős irodalmi alakkal, köztük a barátként szeretett Kányádi Sándorral, Nagy Gáspárral, Görömbei Andrással készített interjút, vagy írt róluk monográfiát. Az Írások és olvasások című kötetben (Magyar Nyugat, 2011. BDK jelzet: 894 P50) a java megtalálható összegyűjtve. A sokszor kiválóan helytálló dialógus-partner kerül a kérdezett szerepébe, aki pedig kérdez, Ekler Andrea irodalomtörténész.
Patak Márta nevét ismerik a kortárs műveket olvasó irodalombarátok, ez év januárjában találkozhatott vele a szombathelyi közönség. Prózaíró, műfordító, a Patak Könyvek Spanyol Elbeszélők sorozatának egyszemélyes fordítója és kiadója. A bizánci arcú grófnő mondata című tárca főhősét fura helyzetbe sodorja a véletlen, egy elhamarkodott mondata miatt. Az utcáról beszűrődő félkész mondat egy idős grófnő magányáig hatol, aki felhívja magához az elégedetlenkedőt, hogy megossza vele kalandos élettörténetét, majd a beszélgetés és egyben a történet is egy magvas, jól felépített mondattal zárul. A tetőtől talpig arisztokrata hölgy az élet ívét foglalja össze. És hogy magyarul ennek tartalmát hogy adja vissza a több nyelven is beszélő Patak Márta? Többféle alternatívát közöl, az olvasó választhat.
Szente Anita Röpködő pihék címmel megjelent kisnovelláihoz Száraz Miklós György gondolatai hozzák meg a kedvet: „Csinálja makacsul, amit csinálnia kell. Amiről ma úgy hiszi, hogy csinálnia kell. Apró írásai enigmatikusak, időnként bosszantóak. Nem szórakoztatóak, hanem elgondolkodtatnak, megfejtésre várnak.” A lap közli Komáromi Gabriella irodalomtörténész, kritikus visszaemlékezését a nehéz időkről. 1947 augusztusában Szentgotthárdon a deportálás áldozatainak emlékművét avatták, ám egy család figyelmét valami más foglalja le. Két kisgyermek, a szerző két testvérkéje eltűnt. A gyermekek elvesztése az összes eddig lezajlott háború legszörnyűbb hozadéka. E történeten keresztül egy pillanatra betekintést nyerhetünk a második világháború utáni traumákkal, félelmekkel teli időszakba. A két gyermek előkerülése a véres háború utáni sebek begyógyulásának reményét hozza el a novella végére.
Az olvasó külön figyelmébe ajánlom Diana Rosandić verseit. A horvát költő- és írónő 2008-ban elnyerte a Scritture de Frontiera – Trieste nemzetközi díjat. Az itt közölt versek eredetije az Antiratne i jedna ljubavna [„Háborúellenes dalok és egy szerelmes dal”] (2004), valamint a Golumbica mira [Békegalamb] (2008) című kötetekben jelent meg.
Végül, ćurković-Major Franciska a Ne sárgulj, fűzfa! c. kötetet ajánlja a közönség figyelmébe. Somogyvári Gyula regénye az első világháború idején játszódik. Alapvetően igaz történetről van szó, ezért a műnek dokumentum értéke van. Így foglalja össze: „találhatunk több-kevesebb bírálnivalót, ennek ellenére mégis fontos mű. Magyar irodalmi alkotásokban néha találkozunk horvát tájak leírásával, Károlyváros mint regényhelyszín azonban először jelenik meg a magyar olvasóközönség előtt.”(A kötet megtalálható könyvtárunk kölcsönözhető állományában, jelzete: S 76)
Blaskó János a Budapesten és Zsennyén is alkotó szobrászművész keresztúti domborművei kerültek felavatásra Csíkszögödön, 2019. június 2-án. Az ott elhangzott köszöntő beszédekkel indul az augusztusi lapszám. Blaskó János a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett, mesterei voltak Somogyi József és Mikus Sándor. 1993-tól a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanított. E számot keresztúti bronzból formált domborműveivel illusztrálták, melyek Krisztus életét, szenvedéseit, áldozathozatalait, feltámadását mutatják be.
Lajta Erika írónő Derkovits Gyula és felesége, Dombai Viktória életrajzi elemekkel átszőtt, ugyanakkor a fantázia világában játszódó történetének befejező részéhez érkezett. Ahogy azt már az előző számban is megszokhatta az olvasó, gyakoriak a váratlan, abszurd, groteszk elemek. Ezek a darab második felében csak feldúsulnak, és a végére valami egészen váratlan fog kisülni. Az Ecsetem a fegyverem második, befejező részében - sok más érdekesség mellett - Lajta Erika is feltűnik szereplőként. Mindenképpen a humoros, groteszk irodalmat kedvelő olvasóknak ajánlom.
Döbrentei Kornéllal beszélget Domonkos László, többek között a Szabó Magda-ügyről, a Tilos Rádió előtti tüntetésről, az Írószövetség 2004-es eseményeiről, kereszténységről, antiszemitizmusról, megpecsételt sorsról. „Várni és meglátni. Meglátni, hogy a Magyarország Babérkoszorúja díjjal mennyire lehetek legitim a hazámban.”
A lapszám publikációinak komoly témáit versek lazítják, frissítik: Báger Gusztáv, Tönköl József, Fenyves Ottó és Győri László alkotásai közül a Vasi szekerezés Weöressel címűt emelném ki, melyben az összes Vas megyei település megtalálható, mely így vagy úgy kapcsolódik Weöres életművéhez.
Fábián László író Textúrák, Szimmetriák, Végakarat, Neológok egységekbe gyűjtötte össze naplóbejegyzéseit, olyan fontos eseményeket csokorba kötve, mint például Láng Gusztáv irodalomtörténész születésnapi köszöntése, Polgár Csaba emlékkiállításának megnyitója, vagy éppen Tompa Andrea Omerta című kötete kapcsán keletkezett kritikája. A naplóbejegyzéseiből kihallik világnézete, vallások, politikai jobb és baloldalakhoz való viszonyulása.
Az Életünk augusztusi száma elérhető a Könyvtár olvasótermében és megvásárolható az első emeleti kölcsönző pultnál.
Tájékoztatásul közöljük, hogy a honlapra feltölthető fájlok
méretkorlátozása miatt az Életünk sok-sok képet tartalmazó
2019. 9-10-es számát fejezetekre bontva tudjuk közzé tenni.
Kattintson az olvasni kívánt fejezet címére!
Egy régi fogadó és vendége (1), avagy Könyvtárosok vendégségben
Időről időre az Életünk folyóirat jelentkezik egy-egy gondosan kiválasztott tematikus számmal. E szám létrejöttéhez a Berzsenyi Dániel Könyvtár helyismereti könyvtárosai érkeztek vendégségbe és jó szokáshoz híven, nem üres kézzel. Szétnéztek éléskamrájukban a Savariensia helyismereti gyűjteményében és kifőztek valamit, amit most az olvasó a kezében tart. Ez a lapszám nem kortörténeti dokumentumkén kíván színre lépni, csupán a benne elhelyezett történeti falatkák kóstoltatásával a múltat hivatott megidézni.
Az egyes egységek stílusosan úgy került kialakításra, mintha az olvasó egy étlapot tartana a kezében: Előételek, Főételek, Itallap, Desszertek és Savanyúságok. Ehhez kapcsolódóan válogattunk a szombathelyi helyismereti gyűjteményében teljesen szubjektívan, a teljességre nem törekedve. Terített asztalt kínálva a téma iránt érdeklődő laikusok, de akár kiindulási pontot kereső történészek, helyismereti kutatók számára is. Az 1800-as évektől egészen a rendszerváltásig mutatja be nagy léptékekben Szombathely vendéglátásának trendjeit, fordulópontjait, meghökkentő és helyenként humoros eseményeit.
Egy jól működő háztartás konyhaművészetéhez szükség van igényes, minőségi alapanyagokkal dolgozó beszállítókra is, így kerültünk kapcsolatban Horváth József és Spiegler Tibor helytörténeti kutatókkal, akik saját tudásukat és gyűjteményük ritka „szarvasgombáját” adták a lapszámunk sikerességéhez. Hálásan köszönjük nekik ez úton is!
A lapszám fejezetiben tapasztalható halvány kapcsolódás, ám az egyes egységek önállóan is megállják helyüket, bárhol felüthető, olvasható, nézegethető.
Ráhangolódásképpen pedig fogadják szeretettel Gundel Imre étvágygerjesztő sorait:
„Ha nem is vallják be, sok ember úticéljának megválasztásában – néha döntő mértékben – befolyásol a gasztronómiai élmények viszonylag olcsón történő szerzésének szempontja. Merthogy nemcsak szép tájak vannak és romok, és dómok és sírok és képtárak. Ezenkívül ízelítő prelúdiumok, rövid leves-balladák, ártatlan hal-szonettek, szájban elomló kocsonya-fúgák, bársonyos mártás-akvarellek, ropogós bőrök toccatái, lédús sült-szimfóniák és pecsenye-drámák, cukor-szobrok, parfé-vázák, sajt-mozaikok és gyümölcs-csendéletek, koktél-humoreszkek és bólé-kórusok, kávé-rézkarcok is vannak. Bor-misék, pezsgő-áriák, aszú-költemények és konyak-intarziák. Szárnyaló íz-hegedűversenyek és illat-gobelinek. És ezek is részei az igaz életnek.” (2)
Akik pedig kifőzték:
Alexa Károly directeur de cuisine,
Szalainé Bodor Edit chef (de cuisine) és
Spiegler-Kutasi Nikoletta commis de Cuisine.
[1] Krúdy Gyula: Előhang egy kispörkölthöz. Bp.: Osiris, 2000. p. 113.
[2] Gundel Imre: Gasztronómiáról és Gundelekről. Bp.: Mezőgazdasági Kiadó, 1987. p.12.
Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész kérdezi Garas Kálmán fotóművészt répcelaki ősökről, gyermekkorról, sárvári gimnáziumi évekről, elköteleződésről a fotográfia iránt, a szakma változásairól, különös tekintettel a Berzsenyi Dániel Könyvtárban eltöltött évekről. „A könyvtár szellemisége fokozta bennem a maximalista szemléletet, kihasználtam a feladat adta lehetőségeket és végigülve a rendezvényeket kivártam a legértékesebb pillanatokat.” Rendkívül izgalmas életút és pályaív, ahol a mérföldkövek közötti kapcsolat az objektív innenső és túlsó oldalán álló emberek, szakterületek összefonódásai. A lapszámot Garas Kálmán korábbi portré-fotóival illusztrálták.
Ilon Gábor régész a Pinka-völgye kistáj emberének történetét mutatja be a különböző fémműves civilizációs állomásokon át haladva, különös tekintettel a velemi Szent Vid hegy területén végzett és vezetett ásatások során előkerült leletanyag alapján (I. rész 2018/7-es számban). Az elméleti és gyakorlati szakember szemével tekinti át az őskort, kiemelve azokat az életmódbeli sajátosságokat, melyek a kor emberét jellemezték. A téma válogatott irodalmi jegyzéke gazdag, az őskor emberének életvitele iránt érdeklődők figyelmébe ajánlható.
A lapszám most is bővelkedik versekben, melyeknek láthatatlan tematikája a halál, az elmúlás. Fenyvesi Félix Lajosnak a 2019-ben a Napkút kiadónál megjelent Halálpróba című kötetéből közlik a Húsvéti ének Nagy László sírjánál című hosszúverset. A költő fájó hiányán túl, társadalmi problémák megfogalmazására, közlésére is vállalkozik. Fenyvesi Ottó pedig a Sinkó-díjas magyar költő, Sziveri János előtt gyakorol főhajtást A kutyalyuk közelében című versével.
A II. világháború földalatti lengyel állásának legizgalmasabb fejezete az úgynevezett „csendes-sötét” ejtőernyősök nevéhez, tevékenységéhez fűződik. A Skóciában kiképzett csapat, a Gallérosok tagja, Stanislaw Jankowski - a túlélő kevesek egyike - Hamis igazolvánnyal az igazi Varsóban címmel megírta történetüket. Részlet a varsói felkelés 75. évfordulója alkalmából megjelenő Kovács István történész fordításkötetéből. Szintén kiadás előtti regényéből közöl részletet Patak Márta író. A történet a hatvanas években játszódik Magyarországon, a lapszámban közölt részlet főszereplője pedig Hilda néni, aki titkárnő a megyeházán. Fontos események tudója, de vajon képes-e még értelmezni, amit tollba mondanak neki, vagy az évek során csupán átmosódnak rajta a szavak a népgazdaság helyzetéről, a az ország eladósodásáról, a fiatalok helyzetéről, a téesz összeomlásáról. „Pedig ha Hilda néni is arra figyel, amit az ülésen hall, akkor Jenő bácsinak este otthon joggal mondhatná, igazad van, az újság hazudik.”
Az Életünk decemberi lapszámából elsőként Zalán Tibor Az aranyszőrű bárány című zenés mesejátékát emelném ki, mely két felvonásban gondolja újra Mátyás király juhászának történetét. A szereplőgárda és a cselekmény teljesen megegyező Benedek Elek mesegyűjteményében található történetével – egy kivétellel, ő pedig nem más, mint Kobak, az udvari bolond. De szükség is van rá, bölcsebb is volt száz bölcsnél, hiszen a történetben ő mondja ki a nagy igazságokat. „Bölcs király ez, ráhibázott, nincs nagyobb úr a világon, mint a szerelem.” A történet fináléjában beözönlenek a bárányok, közöttük a pőre aranyszőrű bárány, énekelnek, táncolnak és táncukba bekapcsolódnak az előkelőségek is. Így ér véget a mese.
Sümegi György történész „Küzdünk az ábrázolás igazságáért” címmel közli Szolnay Sándor festőművész leveleit, melyek tükrében valamelyest erősödik az eddig is tudott bizonyosság: Szolnay alkotóként és művészeti-közéleti szervezőként fontos, megkerülhetetlen alakja volt Erdély 1930-40-es évekbeli képzőművészetének.
Bizonyára sokak számára ismert Christopher Nolan 2017-ben bemutatott nagysikerű Dunkirk című amerikai-brit-francia-holland filmje. Kovács István történész a film cselekményéből kiindulva a második világháború egyik legnagyobb, súlyos veszteségekkel teli ütközete utáni időszakot mutatja be, a magára maradt franciák és angolok közötti jelentősebb összecsapásokat elemzi, mely eseménysorokról szintén sikeres filmet lehetne készíteni.
Pető Andrea levéltáros a rendelkezésre álló források alapján dolgozta fel az 1946. május 8-án Józsefvárosban, a Teleki téren kitört és országos hisztériát keltő eseménysorozatot (Múltunk 2006/1). A tanulmány kapcsán Pelle János a Világ című napilap 1946. május 10-i számában megjelent részletes tudósítást alapul véve sorra veszi az országos napi- és hetilapokat, felhívva a figyelmet a politikai érdekből elkövetett torzításokra. Pelle szerint a Teleki téren kitört vérvád hisztéria a magyar társadalom mély, akut válságának megnyilvánulása volt, melyben a holokauszt, a nyomor, az infláció és az éhezés, továbbá a cinikus és elhibázott politikai lépések sorozata játszott szerepet. Ehhez kapcsolódóan engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam az említett tanulmány mellett Závada Pál Egy piaci nap (Magvető, 2016.) című regényét, mely arra próbál választ találni, hogy mi képes a tömegekben oly mértékű gyűlöletet kelteni, hogy olyan emberekre támadjanak rá, akik túlélték a pusztító haláltáborokat.
Az Életünk rejtett gondolati gerinceként fogható fel az a felelősség, ami írót, költőt, politikust, újságírót is terhel. Mi a valóság, mi a torzítás? A hamis, bizonyítékokon nem alapuló, alapos utánjárást nem feltételező cikk, tanulmány megírásakor, vagy a politikai érdek erősítése okán a népekhez intézett beszéd elmondásakor számol-e a szerző, a politikus stb. a lehetséges következményekkel?
Az Életünk lapszámoknál megszokhattuk, hogy nincsenek mereven elhatárolt rovatok, általában inkább van egy rejtett gondolatiság, egy tematika, ami köré gyűlnek a tanulmányok, kritikák, tárcák és regényrészletek, az egyes egységek között pedig a versek az átvezető elemek. Ezt a gondolati gerincet a januári számban talán az alábbi idézet tudná leginkább megragadni: „Ami igazán nehéz, az mindig a múltban van” (Szvoren Edina).
A múltat vizsgáló alkotások közül a Szombathelyen született író Csikós Attila tárcáját emelném ki. A történet egy zongorahangolás alkalmával feltörő múltbéli emlék jelenre gyakorolt hatásait mutatja be a délelőtti napfényben, hideg sör kortyolgatása közben. Bődy József egész életére kiható, utólag értelmet nyerő és adó döntéseit tartalmazza a Magyar odisszea a XX. században (Szombathely, 2014.) című kötet, melynek kapcsán Borsi-Kálmán Béla múlt és jövő összefüggéseit kutatja. A fiú, Bődy Bertalan így tekint apja életútjára: „Az 1944-ben hozott döntése, hogy családjával elhagyja Magyarországot, életre szóló kérdést jelentett. Mindezek a döntések végül helyesnek és életszerűnek bizonyultak. Ezek mutatják, hogy kitűnően mérte fel a történelmi helyzeteket és valódi előrelátása volt.”
A múlt jelenben történő értelmezéseként tekinthetünk azokra az irodalomtörténeti kutatásokra, melyek eredményeként Gömöri György napjaink egyik legjelentősebb Békássy Ferenc kutatójává vált. Negyvenéves munkáját foglalja össze, melynek fontos mérföldkövei az Életünk korábbi lapszámaiban megtalálhatóak (Életünk 1995/11., 2001/3.). Gömöri közreműködésével 2016-ban megjelent Alien in the Chapel című angol Békássy-kötet, mellyel egy fejezet végére ért. Ám a kutatói szenvedély tovább ég: „lezárult a Noel-levelek kutatásának története; de nem maga a Békássy-hagyaték-kutatás, ami a Noel-James Strachey levelezés átvizsgálásával és egy, Békássy Emmától Dickinsonnal átküldött Békássy-búcsúlevél felfedezésével azóta is hozott néhány értékes új eredményt.”
Az ajánlóm végére pedig egy igazi „nagy durranást” tartogattam, ez pedig nem más, mint Füleki Gábor „A dal madárrá avat” című tanulmánya, melyben Weöres Sándor költészetének hatásait vizsgálja az egyéb művészeti ágakra. Különös tekintettel költészete zeneiségét elemzi, hisz Füleki szerint „alapvető törekvése volt költészetét mennél zeneibbé tenni, a nyelvvel elérni a tiszta muzsikáig”. Izgalmas tanulmány, melyben megtalálható Weöres Sándor 1967-ben tett vallomása a zenéről. A lapszámot ez alkalommal Csikós Attila író különleges hangulatú fotográfiái illusztrálják.
„Ilyenkor valami örömérzület fájdult a szívemnek, mert a várt pillanat eljövetele és azonnali elmúlása szomorkás érzés. A megéltet szerettem volna konzerválni. (Szilárdi Béla)
Török László Balázs Béla-díjas fotóművész Salföldön készült fotói illusztrálják a lapszámot. Életművének legfontosabb mérföldköveiként tartható számon a Család című nagysikerű felvétele, valamint a Bari Károly segítségével készült Cigányok című fotósorozata. A magyar fotográfiai élet meghatározó személyisége, ám nemcsak egyedi látásmódja és technikája okán, hanem az olyan tettéért is, mint például a salföldi Pajta Galéria megalapítása. Fábián László Török László munkásságát összefoglaló írásában szinte alkotásról-alkotásra halad, felidézve emlékeket, eseményeket, párosítva hozzá a megfelelő irodalmi idézeteket. „Török László a világ evidenciáját látja, ám fényképezőgépével a látványt kiszakítja ebből az evidenciából, és – Keats módján, némiképpen a szivárványt szálazva – valami másként tárja elénk…”.
Buji Ferenc megjelenés előtt álló könyvének – A rejtőzködő Messiás. Ezotéria és exotéria az evangéliumban – egyik fejezetét közli, melyben arra próbál választ adni, hogy minek a hatására terjed az ezotéria, a misztérium a nyugati kereszténységben. Szintén egy megjelenés előtt álló kötetbe „lapozhatunk bele” soron kívül: Domonkos László író befejezés előtt álló rendhagyó modern magyar irodalomtörténeti kötetéből kaphatunk ízelítőt Gúzsbantánc címmel.
Patak Márta író ezúttal három kisprózával jelentkezik, melyek bár tartalmukban nem függenek össze, mégis áthatja őket a szerző szerethető stílusa. Először egy beteg gyermekét ápoló család hamis illúziókkal teli hétköznapjaiba csöppenünk, majd Algériában egy lövöldözés bennfentes túlélői lehetünk, végül pedig a rotyogó paprikás krumpli gőzében kavargó szerelmes emlékeken keresztül nézhetjük végig egy házasság szívbemarkoló, lepergő történetét.
Ajánlónkat egyfajta keretbe foglalva, Szilárdi Béla toleranciáról megfogalmazott gondolataival zárjuk:
„Az ember általában, ha elfogadja, hogy amit lát furcsa, tehát más, akkor sietve olyan magyarázatot keres, hogy a „milyenség” számára elfogadható, saját sémáiba illeszthető legyen. Ezzel szemben a toleráns attitűd nem keres rögtön elfogadható, valami sablonba illő magyarázatot. Nem az a kérdés, hogy miért tesz valaki így vagy úgy, nem feltételez a külső megjelenés vagy gondolkodás mögé ilyen vagy olyan, számára elfogadhatóként definiált okokat, érveket. Ma már biztos vagyok benne, a tolerancia, az előítéletekkel teli, sematikus érzés, az egysíkú életforma ellentéte.”
Fábián László Vesztésre állunk? című esszéjében az év tavaszának kezdetén az emberiség esélyeit latolgatja. Ihletettsége vélhetően a 2020-as év elején bekövetkezett természeti katasztrófákkal magyarázható leginkább. A tudomány mai állása szerint egyedül vagyunk a világegyetemben. Ez a megállapítás a békés együttélés alapkövét is adhatná. Ám Fábián László a felkutatott jelentős irodalom alapos tanulmányozása után úgy véli, ez a kozmikus magány az idők során inkább az agresszivitás felerősödéséhez vezetett. Szomorú, de ma már nem titok, hogy a technikai haladás és a civilizáció terjedése nem jár kézen fogva az etikai fogékonyság növelésével, éppen ellenkezőleg: tompulása tapasztalható mind a közösségi, mind az egyéni morálban. És hogy mi lesz ennek a vége? „A vektorok egy irányba mutatnak, az eredő: vesztésre állunk.” De még mielőtt idáig eljutnánk, Fábián László sorra veszi és – többek között Virilio, Epstejn, Baudrillard megállapításait segítségül hívva – elemzi a fenyegető veszélyforrásokat: a nukleáris háborúk, az ökológiai katasztrófák és a kibertér konfliktusait. Mindenképp kiemelném az esszéhez tartozó irodalomjegyzéket, kimondottan azoknak ajánlva, akik nem azon törik a fejüket, hogyan lehetne elhagyni a Föld nevű bolygót – és aztán egy másik planétán új életet kezdeni - hanem inkább annak mikéntjén, hogyan lehetne azt megmenteni.
2017. március 30-án hunyt el Szepesi Attila költő. 8-900 darabos versciklusát Barbár szonettek címmel gyűjtötte össze és adta közre időről időre, többek között az Életünk korábbi füzeteiben is. A jelen lapszámban megjelent tizenhat darab vers célja az emlékezés, emlékidézés. Wodianer-Nemessuri Zoltán a Végvidék és a Kései vádirat után az Alkony cím alatt fejezte be gigantikus történelmi trilógiáját. Ennek terjedelmes VII. fejezetének közlésére került sor. Péntek Imre a 6. Zalaegerszegi Szalon képzőművészeti tárlat forgatagáról tudósít. 26 helyi kötődésű művész 70 műve szerepelt a kiállításon, melyek „a megújulás az újrakezdés hangulatát hozták magukkal a műalkotások, a küzdelmet az anyaggal, a színekkel, hogy a ma születő kép és szobor szervesen csatlakozzék az elődök munkáihoz.”
A lapszámot a tárlat képeivel illusztrálták. Kovács István költő, történész Báthory István (1571. május 25.) megválasztásának körülményeit, valamint a következményeit tárja fel. XI. Károly halálát követően a francia trón megüresedett, így Valois Henrik – négyhónapnyi lengyel uralkodás után – lemondott a trónról és visszatért Franciaországba, ezt követően 1576. május 1-jén Krakkóban, a waweli székesegyházban királlyá koronázták Báthory Istvánt.
Lajta Erika írónő Rosszfiúk, rosszlányok – rosszkor, rossz helyen című abszurd tragikomédiája 1919 tavaszán, a Tanácsköztársaság által elrendelt szesztilalom idején játszódik. A 12 jelenetre osztott mű cselekménye a Forradalmi Kormányzótanács rendeletének hatásait mutatja be az érintettek szemszögéből. Az első világháborús vereség sújtotta Magyarországon, a Hörpintő kocsma félhomályában lenne csak igazán igénye a szeszes italra az Isonzóról hazatért katonáknak, ám aki a tilalom ellenére alkoholt fogyaszt, egy évig terjedő fogházzal és 10 ezer koronáig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő. A fekete humorral átitatott darab tökéletes illusztrációjául szolgálnak a lapszámot ékesítő Farkas Ádám műtárgyfotói, melyek legfőbb témája az alkoholellenes korabeli propaganda.
Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrász békés szertartásokkal teli mindennapjaiba avatja be az olvasót. A képzőművész így tekint a koronavírus-járvány miatt kialakult karantén idejére: „Persze, tudom, könnyű a zártságot úgy elviselni, ha fennmarad a kivételes lehetőség, hogy az ember tevékenysége izgalmas kaland is egyben, és az eredmény, függetlenedve alkotójától önálló útra léphet, mások számára, akár generációkon keresztül, örömforrásává is válhat. Amíg lehet, örüljünk minden reggelnek, napsütésnek, alkonyati madárcsicsergésnek, apró sikernek, kijavítható hibának…”
Spannraft Marcellina egyetemi tanár Jókai Mór Szép Mikhál című művét, mint női beavatás történetként értelmezi és tárja fel az olvasó előtt. Az elemzés során előtérbe kerülnek a mítoszok, mesék, mondák női archetípusainak Jókai írói világban megjelenítő alakjai (Mikhál – Athéné, Sára asszony – Mária, Démétér, Babura Pirka – Gorgo stb.) A regény a Jókai életmű egy ritkán emlegetett darabja, mégis több kiadást is megélt. A kötet kölcsönözhető a Berzsenyi Dániel Könyvtár állományából a J 68-as jelzeten. Turczi István költő Szeresd a vándort című kötetét Péntek Imre kritikus ajánlja a közönség figyelmébe: „tanulságos, mély gondolatokkal, történelmi analógiákkal élő szöveget olvashattunk a kötetben. Turczi életesen rajzolta meg modelljeinek lelki fejlődését, élve a kínálkozó, epikai hitelt adó motívumokkal, szavakkal, idézetekkel, stílusfordulatokkal.”
Fábián László tulajdonképpen már márciusban látta, hogy „vesztésre állunk”. Elvetélt rituálék című írásában pedig már azokról, az emberben keletkező hiányokról ír, melyek a korlátozások miatt keletkeztek. Írásjelek nélkül, egy lélegzettel, olyan fogalmakat épít egy egységbe, mely tökéletes narrációja lehetne zaklatott életünknek mostanában.
„az egész akár valami késedelmeskedő romantika illúziója lehetne, ha nem kavarnának bele innen-onnan a lélegeztetőgépek mechanikus sóhajai, vagy a koporsókészítők szakadatlan kopácsolásai, a kiábrándult közöny akadozó jajongásai, öreg orrok szipákolásai, a levegőben lassan vánszorgó kérdések, a rutinjukat vesztett hogyvagy?-ok és kimég?-ek, amelyekről réges-rég elszokott a kicserepesedett száj”.
A dupla számot A karantén piros padján írt olvasónapló foglalja keretbe. Kovács István a járvány idején nem a céltalan ténfergést választja, inkább olvas. Az olvasás öröm, és az olvasás közben keletkezett pozitív benyomásait osztja meg élményszerűen. És mi van e kettő között? A jelenlegi vírusjárvány eseményei sokunknak első tapasztalásai, tehát nincsenek az ehhez hasonló helyzetek megoldására vonatkozó megbirkózási stratégiáink.
Azt is több helyen olvashattuk, hogy a háborús veteránok rutinjára építhetünk ebben a nehéz időszakban. Kádár Lajos juhászbojtárból lett katona. 1915. április 15-én vonult be, majd később 1916-ban a keleti frontra, Oroszországba küldték. A túlélés volt a véres háborúban és fogságban a célja. A prioritások alaposan átalakulhattak életében szinte egyik pillanatról a másikra. Elképesztő lelki fejlődésen mehetett át az egyszerű paraszti világból kilépő ember. Szembenézett a halállal és minden erőfeszítése arra irányult, hogy hazatérhessen családjához. A háborúban átélt kínokat – ami még ennél is fontosabb, tanításokat – 1936-ban megjelenő A doni halálbánya, Kádár Lajos juhászbojtár naplója című kötetében írta ki magából az utókor számára. A második világháború borzalmát teszi életszagúvá Pelle János „Zsidókérdés” Magyarországon 1945-ben és 1946-ban című esszéjében. Az 1946 folyamán országszerte érezhető, vérvádas gyökerű zsidógyűlölet kiváltó körülményeit tárja fel. Ősei túlélési stratégiáira támaszkodik Patak Márta is, aki az Élni kell című családtörténeti írásában apai dédapja naplóbejegyzéseiből építkezik. Az írónő nyughatatlan, szívós ősének legfőbb ereje a humora és nyitottsága volt, mely a fronton is megmentette a haláltól. „Kár, hogy nem ismerhettem, biztos jól megértettük volna egymást, mert tudom, hogy szerette a könyveket.” Összességében tehát, ha valaki ebben a háborús helyzettel szinte azonos időszakban építkezni kíván a világégéseket megéltek tapasztalataiból, mindenképp olvassa az Életünk 2020/5-6-os összevont számát! Lassan felszívódó, hosszú távra erőt adó történetek, Seres Péter műtárgyfotóival kísérve.
A digitalizált tartalomszolgáltatók szorgalmas tevékenységének hála, ma már számos 18. és 19. századi folyóirat található az interneten. A járvány időszakában izgalmas történelmi sétákat tehetünk ezeken a megöregedett lapokon, hivatkozásról hivatkozásra ugorva. Hubert Ildikó irodalomtörténész Hrabowszky Dávid (1804-1863) korabeli publikációi után kutakodott, amikor személyéhez kapcsolódó értékes érintkezési pontokra bukkant. Hrabowszky Dávid a kor szokásának megfelelően naplójában jegyezte le többek között Berzsenyi Dániellel kapcsolatos emlékeit is. Kis János evangélikus lelkész – kinek nevéhez köthető Berzsenyi Dániel költői felfedezése – 1825-ben megjelent írásában fogalmazta meg, hogy a magányban élő igazi tudós ismérve nem a világi csillogás, hanem az, hogy időkbéli legnemesebb, legkellemesebb s legelmésebb társalkodóktól van körülvéve.
„Berzsenyi Dániel kötődése Vas megyéhez ünnep az itt élők szívében. Kis János és Hrabowszky Dávid egy-egy, mellékletben közölt írásával kér helyet e számontartásban. Tudósról, tanárról való töprengéseik a ma emberét sem hagyják érintetlenül.”
A családi értéktárban fellelt napló különösen fontos azoknak, akiknek gyerekkorukban hosszú, kilátástalan évekre nélkülöznie kellett a szülői szeretetet.
A karantén időszaka ihlette Petrőczi Éva író, költő Profán rekviem című visszaemlékezését. Édesapja politikai fogságának fájdalmas időszakát (1954-1956) édesanyja hat kötetes naplóban őrizte meg gyermekének. Utólag terjedelmes válasz az évekkel korábban feltett kérdésre. „Eszembe jutott kilencven keserves napunk minden napján apám a mi viszonylagos „luxus” elzártságunkhoz képes rettenetes 5 és háromnegyed börtönéve.” Petrőczitől egy vers is közlésre került: Gyászdal, küblivel. Apám emlékére. A Vas megye irodalma és művészete iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom Tönköl József (Joó József) versfüzérérét, valamint Torjay Valter szombathelyi festőművész, művészettörténész e lapszámban publikált festményeinek reprográfiáit.
A magyarok elleni partizán megtorlás délvidéki krónikájaként értelmezhetjük Zalán Tibor Három éjszaka – két ajtó című történelmi drámáját. A történet középpontjában egy jugoszláviai magyar család áll, akiket váratlanul ér a megszállók kegyetlenkedése, fosztogatása. Törvények nélküli időkről szól, amikor autóért, szekérért cserébe életet kapnak. A Délvidék Magyarországhoz való visszacsatolását – 1941 – a hatalmi rend átalakulását követően véres megtorlásokkal járó időszak követte, melynek rémségei az 1944-től 1948-ig tartó időszakra tehetőek. Az újvidéki vérengzésre hivatkozva több tízezer kollektív bűnösnek nyilvánított magyar lakost – nemre, korra való tekintet nélkül – végeztek ki a szerbek. Zalán Tibor egy jugoszláviai család asztalához ülteti le az olvasót, megmutatva kétségbeesésüket, összezavarodottságukat, menekülési stratégiájukat.
„Értsd meg, te átkozott fafejű ember, hogy neked nem kell semmit se csinálnod ezekben az időkben ahhoz, hogy kinyiffantsanak. Elég, hogy magyar vagy.”
A román-magyar kettős létállapot házasságon belüli megélését mutatja be Hegedűs Imre János a Román rapszódia c. írásában. Szociálpszichológiai írás arról, hogyan tudja az öröknek hitt szerelem templomát porig égetni a generációkon át öröklődő, feloldásra nem kerülő nemzeti traumák sora. Izabella és Radu szerelmének története a fellángolástól a válásig követhető.
Mindig nagy öröm, ha egy lap főszerkesztője gazdagítja írásával a publikációk sorát. Alexa Károly sorait másolom ide, hogy még inkább meghozzam a kedvet az Életünk lapszámának olvasásához. Előtte képzeljük azt, hogy egy – régi és talán néhány éve készült – fényképekkel teli doboz felett ülünk. Nézzük a régi települést, a házat, az őseinket, a tanút, aki velünk együtt jön az úton, vagy velünk együtt utazik találkozási pontunktól az ismeretlen felé. Egy falunév vajon hogyan lesz puszta hívószó? Gondolatok arról, mi történik egy településsel, egy családdal, egy történettel az évszázadok során.
„Néz körül az emlékező, de nem akar se krónikát fabrikálni, se riportot rögtönözni. csak hát a valóság… Bármit is értsünk rajta. Az a valóság – bennünk és körülöttünk –, amelyben mintha egy újabb most készülne az örök jelenben, de már nem velünk, ha részben azért általunk is.”
Zalán Tibor Három éjszaka – két ajtó című történelmi drámájának befejező, második részével arcot ad az arctalanná, alaktalanná vert foglyoknak. Az 1944-től 1948-ig tartó időszakban az újvidéki vérengzésre hivatkozva több tízezer kollektív bűnösnek nyilvánított magyar lakost – nemre, korra való tekintet nélkül – végeztek ki a szerbek. A családok életében, történetében hosszú évtizedekig megmaradnak a háborúk okozta traumák. Feldolgozásában, megértésében a pszichodráma módszereit alkalmazva e mű is segítségünkre lehet. Fábián László hetvenedik születésnapja alkalmából meglátogatta Heritesz Gábor szobrászt Kisújbányán. Célja bemutatni az alkotói indíttatásokon túl azt a közeget, amelyben ezek az egyszerűnek tűnő, ám fölöttébb átgondolt és rafinált művek létrejönnek. „Ez a közeg pedig egyáltalán nem hasonlít a hagyományosan várt szobrászműterem-képre, netán tényleg helyénvalóbbnak tetszene műhelynek titulálnunk a lemezvágók, forrasztópákák, sarokcsiszolók, tolómércék, vízszintezők kemény csendéletét” – E lapszám első felének illusztrációit Heritesz Gábor műtárgyfotói adják. Nemessuri Zoltán Egy láda dicsőség című történelmi ihletésű novellájának mintha csak illusztrációja lenne Alexa István háborús fénykép dokumentációja, mely a voronyezsi frontszakaszon 1942 júniusától 1943 májusáig mutatja be a sorkatona benyomásait. „Tetejét egy mozdulattal fölrántotta. A láda teli volt hadi érmekkel, keresztekkel, kitöltetlen dicsérő és előléptetési űrlapokkal. Arra szolgál, hogy a parancsnokok a fronton az arra érdemeseket helyben kitüntessék. – Ne jusson szovjetek kezére – morogta. – Egy ember hozzám!”
Fábián László a 2020. november 2-án Bécsben, az Innere Stadt kerületében, a Schwedenplatzon lezajlott terrortámadás világpolitikai kontextusának bemutatására vállalkozik, felelősök és történelmi összefüggések megvilágításával. A tőle megszokottól eltérően hivatkozásokat most nem találunk, hisz nem is esszé, nem tanulmány, inkább egy lesújtott ember kifakadása. Sajó László monodrámájának főszereplője egy, a koronavírus-járvány idején hétköznapjait elzártan tengető 65 pluszos egyedülálló férfi. A húsvét ünnepének időszakát mutatja be három nap alatt a konyha, a fürdőszoba, a hálószoba és a mellékhelység körül. Az egész történet monoton, egymást ismétlő mozzanatokkal, melyből egyedül talán az első felvonás kezdőképének eseményei térnek el. A megérkezés utáni fertőtlenítés rutinja izgalmat kelt. Izgulunk, hogy hősünk mindent jó alaposan fertőtlenítsen, és nehogy kifelejtsen valamit. A cselekmény a jelenben játszódik, tanulhatunk belőle. Alexa Károly a múltat szemléli. Mikor kezdődött a rendszerváltozás? Nehéz kérdéssel indít, és leszögezi, hogy nincs olyan kezdemény, aminek ne volna előzménye. Talán az egész Hamvas Bélával és Bibó Istvánnal kezdődött, amikor gondolataik egyre szélesebb körben hódítottak. Bár a múltból indul, a jelent próbálja megérteni, ezért aztán újraolvassa, értelmezi Bibó és Hamvas műveit. Minden sort ízlelgetve. Látványos a különbség a két szerző életművének utóélete között.
„A történelmi jelenlét hasonlósága súlyos szereptorzulásokkal jár mindkettejüknél. És ebben természetesen azé a politikai közegé a legfőbb ódium, amivel az elmúlt három-négy évtized magyar közélete leírható, ami minden szellemi-tudományos-kulturális értéket és minden spirituális jelenséget a napi politika mélyébe aláz le.”
Az online kiállításmegnyitó a járványügyi helyzetre való tekintettel született ötlet. Egy nagyon fontos technológiákat egyesítő megoldás, erőfeszítés azért, hogy a kultúra megmaradhasson. Rózsa Gyula művészettörténész Szabados Árpád (1944-2017) Késői üzenet című kiállítása kapcsán keletkezett reflexióit fűzi egybe és ajánlja a közönség figyelmébe. A kiállítás megtekinthető a Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállításhoz kapcsolódó virtuális terében, vagy az októberi szám oldalain. A lélek művészet általi megújulásának vonalán haladva Palkovics Tibor esszéjét olvashatjuk Hamvas Béla 1945 és 1950 között keletkezett írásairól.
Hamvas Bélától tudjuk – akinek felfedezéséért nem sok „hely” tett annyit, mint Vas megye – hogy nem szabad soha összetéveszteni a helyet a térrel. A tér mindig ábra, a térnek mérete van, képlete, a tér meghatározható, a térről való tudás lényegét úgy hívják: térkép. A hely inkább festmény, a helynek lelke van, géniusza, nem kiszámítható, a helyet csak megnevezni szabad, de azt is csak azért, hogy mesélni lehessen róla. A hely az a fajta tér, amit az ember magáénak hódít, nem azért, hogy kizsákmányolja, hanem, hogy lakni lehessen benne. Azt a helyet, amit megismertünk annyira, hogy szeretünk benne lakni, úgy hívjuk: otthon.
Az Életünk folyóirat 2020. évi 11-12. összevont száma egy kiállításnak köszönheti létrejöttét, egy kiállításnak, amely a Berzsenyi Dániel Könyvtárban 2020. október 8-án A szépnek legilletékesebb és leghűbb ápolói: 135 éves a Szombathelyi Szépítő Egyesület címen készült el, nyílt meg és fogadta látogatóit. A kiállítás egy olyan intézmény – talán inkább: civil társulás –, tevékenységéről számol be, amelynek munkálkodó évtizedeit – kimondva, kimondatlanul – az az eszme és érzület határozza meg, hogy a térben, ahova sorsunk vetett, lássuk meg a helyet, és ismerjük meg annyira, hogy megszerethessük.
HAMAROSAN!
Köszönet a közreműködőknek, a néhaiaknak éppen úgy, mint szombathelyi társainknak. És mindenekelőtt azoknak, akik a kiállítást megvalósították. Meg kell jegyeznem, hogy a lapszámban külön nem jelzett dokumentumok a könyvtár helyismereti gyűjteményéből származnak. Köszönjük a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár és a Szombathelyi Szépítő Egyesület támogatását eme „dokumentum” összeállításához. És végezetül nem mulaszthatom el, hogy ne fejezzem ki elismerésemet azoknak, akikkel együtt szerkesztettük ezt a lapszámot. Szalainé Bodor Editnek, Molnár Andreának és Spiegler-Kutasi Nikolettának köszönöm a közös munka keltette jó érzésen túl, hogy sok mindent megtudtam arról a városról, ahol mindinkább otthon érzem magamat.
